Lepörgött két hét a választások óta, a Bushwhackaz stábja a keleti és a nyugati partvidéken figyelte a főszereplőket.
Obama&Family -the first family of cool. Rövid Washingtoni láogatás után Obama Chicagoban dolgozik, és örül neki, hogy közel két év után újra a saját ágyában alszik. Itt látogatja meg Clinton, a másik főszereplő, akinek már csak férjének múltja és jelene állhat a kinevezése útjában. A State Departmentként ismert Külügyminisztérium itt a legfontosabb minisztérium, a főpénzügyér is csak követi, hiszen a kongresszus dönt büdzsé dolgában. Clinton elnöki ambicióját adná fel azzal, ha belépne a kormányba Obama beosztottjának, de bizonyosan izgalamasabb lenne a melója, mint most NY-i junior szenátorként.
De vissza egy pillanatra az első főszereplőnkhöz, és a DC látogatáshoz! Obama megérkezik a fehér házba, lányok és a fiúk üdvözlik egymást, majd felállnak négyen fotozni. Majd Laura felemeli a bal könyökét hogy karján a ruha színét Michelléhez hasonlitsa. Mindkét ruha piros-vörös vonalon van. Csak amit Michelle viselle (bocs) az cool. A Fehér házban nem villantottak egy fist-bump-ot, de több gyűlésen láthattuk a finom bíztatásként fungáló összeöklözést. Not your father's administration - mondják a Foxéknál.
Eszünkbe jut még a súlyos nyelves puszi - OUCH - amit Al és Tipper Gore tolt el a 2000-es Demokrata Konvención. Nagyon nem volt cool! Mennyire jó nézni viszont, ahogy az Obamáék szeretik egymást.
Obama is nagyon cool, Jay Z-t hallgat és ellenfeleinek az ő váll-lesöprő mozdulatával üzen, utána Warren Buffettnál vacsorál. (korábbi események) . Még korábban Obama az MTV-n a net neutráliát magyarázza. Michelle pedig cool and current - H&M ruhát ugyanúgy visel, mint vezető designerek dolgait, divatdiktátornak látják máris.
A harmadik főszereplő nem McCain, bár nagyon vicceset mond Jay Leno kérdésére, hogyan alszik? I am sleeping like a baby - alszom két órát, felébredek, sírok, visszalszom megint. A 3. főszereplő persze Hank Paulson, kifutó pénzügminiszter, akit erősen grilleznek nap mint nap. Egy hónapja fogadták el a gyenge 700 milliárdos és most jöttek rá a Kapitóliumon, hogy jé, nem tudják, mire is megy a pénz!!?? Paulson úgy néz ki, mint aki 5 hete nem aludt, valószínűleg azért, mert 5 hete nem aludt. Erősen tickel. Kérdés, hogy valaha le fogja e dobni az addikciókat, amikre e hetekbe tesz szert upperek és downerek körében.
A negyedik főszereplőnk egy derék connecticuti szenátor, Joe Lieberman, aki már csak akasztott ember nem volt, de demokrata alelnökjelölt és republikánus majdnem-alelnökjelölt már igen - és láss csudát, most is visszafogadták a demokraták annak ellenére, hogy McCain mellett tört lándzsát a Republikánus Konvención. Maradhat nemzetbiztonsági és katonákat felügyelő biztosságok élén a liberális héjja.
A harmadik város persze Detroit, ahol kiderült, hogy állami pénzen tudnának igazán innoválni a három nagyok. MInt egy posztkommunista ország polgárai, a Bushwhackaz döbbenten áll a megoldás újszerúsége előtt és ajánlja tehetségét és tapasztalatát a további államosításokhoz. Szükség lesz rá, mert a tehetségtelen autogyártók a bankok 700 milliárdjának kevesebb mint 5%-át, 25 milliárdod kértek csak a kongresszustol. Gyönge kezdők.
Tuesday, November 18, 2008
Friday, November 14, 2008
A McCain tanácsadó, aki nem létezik
Nekem ez a kampány mindent vivő sztorija. Két vicces kedvű filmes lop egy identitást egy fikcionális karakternek, adnak neki munkát, weboldalt, mindent, és hónapokon át nyilatkoznak a nevében. Sokan (MSNBC..) még azután is megeszik, amit ők főznek, miután lelepleződnek.. KÉÉÉÉÉÉÉSZ :))
NYT, aki "leleplezte" őket végül (reg. szükséges):
http://www.nytimes.com/2008/11/13/arts/television/13hoax.html?_r=2&oref=slogin&oref=slogin
További kommentek, MSNBC video, huffungtonéktól:
http://www.huffingtonpost.com/2008/11/10/martin-eisenstadt-non-exi_n_142785.html
NYT, aki "leleplezte" őket végül (reg. szükséges):
http://www.nytimes.com/2008/11/13/arts/television/13hoax.html?_r=2&oref=slogin&oref=slogin
További kommentek, MSNBC video, huffungtonéktól:
http://www.huffingtonpost.com/2008/11/10/martin-eisenstadt-non-exi_n_142785.html
Monday, November 10, 2008
Tűnődés
Gondolhatnók, hogy a pénzügyi piacok összeomlása bizony időzíthető volt. A túlárazottság követezménye nyilván egy régóta várható bedőlés, aminek viszont az időpontja nem csak a véletlentől függ. Az, hogy egy olyan bankban, amelynek az ügyfelei más intézmények, mint mondjuk a Lehman Bros, mikor fogy el a befektetők bizalma, az nagyban függ a befektetőktől, akik megvonhatják egyszer csak ezt bizalmat. Hiszen amúgy Lehmanéknál nagy különbség nem volt a mérleg két oldala között éppen. Csak ugye a várakozások.
Ha adott egy republkánus párt, amelynek képviselői alapvetően ellenzik a bankok állami megsegítését, akkor a bankok szempontjából egyáltalán nem baj, ha épp demokrata az elnök inkább. Ráadásul a republikánusoknak egyáltalán nem fekszik, aki végül rajtuk maradt az előválasztások után, és McCain belső népszerűségén Palin sem javít, kevéssé szeretnék a meghatározó figurák meghatározó figurának látni (ld. pl. kormányzók mostani találkozója Floridában)
Plusz Obama amúgy is nagyot lendít az ország megítélésen, kijövünk a cikiből, jobban megbecsülik a polgárainkat, boldogabb polgár többet fogyaszt (majd, egyelőre nyilván visszafog, erősen). 2012-re meg mi, igazi republikánusok, vagyonos fehér bankárok és elit dinasztiák gyermekei, majd összehozunk egy rendes jelöltet.
Gondolhatnók mindezt azért is, mert mindig kiváncsian leskelődünk a függöny mögé, nem hisszük, hogy csak az van, amit látunk. Keressük azokat az erőket, akik nem hónapokban, hanem generációkban mérik az időt.
Ha adott egy republkánus párt, amelynek képviselői alapvetően ellenzik a bankok állami megsegítését, akkor a bankok szempontjából egyáltalán nem baj, ha épp demokrata az elnök inkább. Ráadásul a republikánusoknak egyáltalán nem fekszik, aki végül rajtuk maradt az előválasztások után, és McCain belső népszerűségén Palin sem javít, kevéssé szeretnék a meghatározó figurák meghatározó figurának látni (ld. pl. kormányzók mostani találkozója Floridában)
Plusz Obama amúgy is nagyot lendít az ország megítélésen, kijövünk a cikiből, jobban megbecsülik a polgárainkat, boldogabb polgár többet fogyaszt (majd, egyelőre nyilván visszafog, erősen). 2012-re meg mi, igazi republikánusok, vagyonos fehér bankárok és elit dinasztiák gyermekei, majd összehozunk egy rendes jelöltet.
Gondolhatnók mindezt azért is, mert mindig kiváncsian leskelődünk a függöny mögé, nem hisszük, hogy csak az van, amit látunk. Keressük azokat az erőket, akik nem hónapokban, hanem generációkban mérik az időt.
Saturday, November 8, 2008
Amerikai menőzés - Népszabadság, Hétvége
A cool magyarul menő, dögös, jó fej, klassz, szeretnivaló és szerethető. Amerika a kúlnesz feltalálója, ha valami kúl, akkor Amerika cool, minek ezt fokozni?! Pedig. Pedig az elmúlt majd egy évtizedben Amerika nem volt cool. Britannia volt cool Tony Blair elején, előtte Amerika is cool volt Bill Clinton elején, de már a Kenneth Starr-féle boszorkányüldözés és a Lewinsky-impeachment, s főként az 1996-tól feladott clintoni reformpolitika óta Amerika nem volt cool. A Bush-évek coolness-szempontból értékelhetetlenek.
Hogy változásnak kell lennie Amerikában, az valójában a 2004-es pofon óta volt nyilvánvaló: akkor újraválasztották a döglött hintalovat, pedig korábban kevesen tettek volna erre nagyobb összeget. (Akire egyébként egyre többen mondják, hogy nem is döglött hintaló, majd úgy változik meg róla a képünk, ahogy Ronald Reaganről is megváltozott, ahogy a "hollywoodi bohócból" évtizedek után, joggal, hidegháborús győző lett. Bár még nem látni igazán, mi lehet majd W. megítélésében a fordító tényező.) Az Amerika-ügyekben viszonylag tájékozott, ugyanakkor történelmileg is sokszor ellenlábas francia vélemény érdekes: a Le Monde magazinjának gáláns és nőbarát szerkesztői már 2005-ben Hillary Clintont hozták címoldalon, sztárszerepben, a Madame Présidente felirattal. A fél világ azt gondolta, az új Bush-érát újabb Clinton-éra váltja, ettől térhet vissza a cool szülőhelyére, Amerikába.
A választás a demokrácia ünnepe, a népfelség felveszi a szép ruhát. Ha fontos országban van választás, az nemcsak a fontos országnak befelé fontos, de kifelé a világnak is - pláne, ha a legfontosabb országról van szó éppen. Mikor kitaláltuk, hogy blogot kéne csinálni az elnökválasztásról (bushwhackaz.nolblog.hu), sikerült kimennünk az előválasztások kezdetére. Az évet január 2-án az iowai Cedar Rapidsban kezdtük. A szónok az illinois-i szenátor, Barack Obama volt. Megfogott. Kimondani is merész volt akkor, de azt mondtuk egymásnak utána, a csávó jobb, mint Hillary, olyan szónok, amilyen magyarul utoljára talán Kossuth Lajos lehetett. (Más kérdés, hogy általánosságban beszél, ám történelmi léptékben, és nem is bizottságosdikban elvesző szakpolitikus akart lenni, hanem amerikai elnök. Hazai politikai percemberkék persze rögtön lehúzták, hogy úh, egy újabb demagóg, csak a luftballont hámozza, hol marad innen az okosság. Eláruljuk: az okosság a kampányban volt, leegyszerűsítve hívjuk David Axelrodnak és David Plouffe-nak ezt az okosságot. Ők a vezérstratéga és a kampányfőnök.) Azt már sokan elmondták, hogy fekete és fiatal és tapasztalatlan, meg hogy az újra akcióba lendülő Amerikai Álom megtestesítője, meg egyszerre jön alulról és elitista, és hogy párton belül Hillary Clintont leverni nem volt akármi. De arról keveset beszélünk, hogy nem lehet kibillenteni a súlypontjából, hogy nemcsak remek szónok (a New York Times szerint olyan, amiből egy van egy generációban az egész világon), de kitűnő debatter is, azt hozza, amit kell az éppen aktuális győzelemhez. Mikor a Lehman Brothers szeptember 15-i csődje után McCain azt találta mondani gazdasági tapasztalatlanságából fakadóan - mert McCain zsánerét tekintve Caesar és nem Rothschild - , hogy "a gazdaság szilárd alapokon áll", na, akkor az Obama-Plouffe-Axelrod tengely tudta, hogy már rég nem Irak, már nem a rossz személyiségfelmérésből eredő hiba, az alelnökjelöltté emelt népieskedő liba, Sarah Palin a gyenge pont, hanem az összeomló gazdaság. És Obama olyan gazdasági tanácsadókkal bír, mint Warren Buffet (a világ egyik leggazdagabbja), Larry Summers (volt pénzügyminiszter, volt Harvard-elnök) vagy Paul Volcker (volt jegybankelnök). Obamát segítette a válság, McCain nem tudott hozzászólni, csak vagdalkozott, és várta az amerikai kampánymitológiákban élő "októberi eseményt", ami még fordulatot hozhatott volna neki. Bush pedig nem tette meg neki azt a szívességet, hogy két bedugult háború mellé magára vegyen egy harmadik konfliktust, és valami mondvacsinált okkal (atomprogram, Grúzia) megbombázza Iránt vagy Oroszországot - miként azt az alaszkai pomponlányból lett kormányzó asszony, Sarah Palin sugallta. Eszelősen megerősödött Obama mellett a papírforma (a papírforma az alapfeltevés: Bush után nem lehet republikánus elnök), és a közvélemény-kutatók már szeptemberben odaadták neki az elnökséget.
A látványérzékenység nagy amerikai erény. A Grant Park hatalmas füves terület a tópart és a biznisznegyed között, háttérben a "Chicago skyline", felhőkarcolók kontúrjai (Sears Tower, ilyesmi), a másik oldalról pedig a Michigan-tó felől fú a langy szél. Mert ez a november igazi tavasz Chicagóban, fanatikus Obama-hívek szerint ezt is ő alakította így. Történelmileg sem érdektelen vidék, itt zajlott 1968. augusztus végén a "Czechcago", a csehszlovákiai eseményekre legalábbis táncrendjében emlékeztető háborúellenes (akkor a vietnami volt soron) tüntetéssorozat szétverése az akkori Demokrata Konvenció idején. (Mivel Johnson megsértődött és nem indult, Bobby Kennedyt pedig lelőtték két hónappal korábban, ezért a színtelen-szagtalan Hubert Humphrey lett a jelölt, alul is maradt Trükkös Ricsi-Tricky Dick, azaz Nixon ellenében.) Hangulatilag már csak ez is árnyalja az elmúlt napok sajtóvélekedéseit, mely "egy új nemzedék új politikai Woodstockjának" látja ezt a chicagói választási éjszakát.
HIRDETÉS
A helyszínen a 24 című tévésorozat hangulata a legérdekesebb elsőre. Übersecurity és rock 'n' roll, a szónoki emelvényt golyóálló üveg félkör védi - hiszen a szemben lévő felhőkarcolók bármelyikében bérelhet valaki egy ablakot, olyan ember, akinek történelmi pillanatban sem remeg a mutatóujja a mesterlövészpuska ravaszán - volt már ilyen, például Dallasban '63 novemberében -, de ez a plexi a televízión is alig látszik. Utóbb 125 ezresnek mondja a sajtó a tömeget, ez a közepéből többnek látszik. CNN-t nézünk itt is, azzal kikönnyítve, hogy a reklámok idején zene szól. Már reggel, mikor a tévé híradása szerint Sarah Palin az alaszkai Wasilla arktikus sötétjében leszavazott férjével, Toddal ("Alaska's first dude"), és bejelentették, hogy a hagyományosan először összeszámolt New Hampshire-i mikrotelepülésen (Notchville Dix) 17-10-re Obama győzött, ám ez semmiképpen sem reprezentatív, mert az Új-Angliában átlagon felüli népszerűségű libertáriánus (ő az, aki el akarja törölni a szövetségi adóhivatalt) Ron Paul is kapott két szavazatot a tízből. New Hampshire-re számított McCain, de nem jött be. Az első hatalmas üdvrivalgás a parkban a nagyon fontos pennsylvaniai győzelemkor harsant, majd az Obama-szempontból jó floridai és ohiói, valamint a javuló virginiai eredmények láttán. Csatatérállamok csatatérállamok hátán. Egyre több a helikopter is a Grant Park fölött, a kordonoknál egyenruhások lovon, kerékpáron, gyalog és motorbiciklin, saccunk szerint a tömegben is van néhány száz Jack Bauer. Mert a tömeg időközben már 3-4 Sziget-nagyszínpadnyira tömegesült, és folyamatosan nőtt, a hangulat fokozódott, az arcok pirosodtak, a szemsarkokban egyre inkább mutatkozott könnycsepp. Oldotta a pátoszt a Hope (Remény) feliratú strandlabda passzolgatása, de legfőképp az, hogy még egy csomó helyen nem volt végeredmény, és Obama 207-százkevésre vezetett (270 elektori hely kell az elnökséghez). Hátravolt még a három csendes-óceáni állam, a masszívan Obama-párti Kalifornia, Oregon és Washington urnazárása, melyből egymagában az Arany Állam (Kalifornia) 55 elektori szavazatot ér. A tömeg visszaszámol: öt, négy, három, kettő, egy - hurrá és halleluja! A CNN-ben Wolf Blitzer megnyugtatóan bársonyos baritonja cseppnyi megindultsággal mondja: Hölgyeim és uraim, az Egyesült Államok megválasztott elnöke Barack Obama!
Egy idős New York-i fekete nő azt mondja, nagyobb napja ez életének, mint 1938. június 22-e. Aznap pofozta ugyanis péppé Joe Lewis fekete nehézsúlyú öklöző a profi boxvilágbajnok Max Schmelinget, és így rossz napja volt a Führernek. (Lewis öklét egyébként monumentális szobor örökíti meg Detroit legközepén, sokak szerint ennek fenyegető jellege folytán is felgyorsult a fehér középosztály kivándorlása abból a városból.) Másnap, mikor a washingtoni Ronald Reagan reptéren áthatolunk az egyik ellenőrző ponton, egyenruhás kis fekete lány veszi át az útlevelet és a beszállókártyát, közben ásít egy nagyon nagyot. "Oops, sorry for yawning, I was just up whole nite like the rest of the world" (Bocsika, én is egész éjjel fent voltam, mint az egész világ) - mondja, és bocsánatkérően mosolyog.
Obamáról azt mondják, olyan ő, mint egy induló céggel a világpiacra betörő trendi szoftvervállalkozó, egy Sergey Brin vagy Larry Page (a google.com alapítói). Nem lennénk meglepődve, ha a januári Sundance fesztivál dokumentumfilmes szekciójának amerikai résztvevői közül többen valamilyen módon Obamát és a kampányát ábrázolnák. Ő az Egyesült Államok megválasztott elnöke, és a kongresszus mindkét házában megszilárdult a demokrata többség. Tulajdonképpen utóbbi nem is olyan jó, az amerikai politikai rendszer, s főleg a gondolkodás nagyon fogékony a "checks and balances", a kiegyensúlyozott, ellensúllyal bíró politikai hatalom gondolata iránt. Most, legalább két évig nem ilyen hatalom lesz Amerikában. Ilyenkor viszont sok minden javítható, reformálható.
Barack Obama megválasztásával és annak körülményeivel, a "politikai Woodstockkal" sok minden változott a világban, talán igazi trendforduló tanúi vagyunk, Amerika megint cool, hogy ezt a Clinton-érára jellemző kifejezést használjuk. És ez jó. És nem csak nekik.
Chicago, 2008. november
Hogy változásnak kell lennie Amerikában, az valójában a 2004-es pofon óta volt nyilvánvaló: akkor újraválasztották a döglött hintalovat, pedig korábban kevesen tettek volna erre nagyobb összeget. (Akire egyébként egyre többen mondják, hogy nem is döglött hintaló, majd úgy változik meg róla a képünk, ahogy Ronald Reaganről is megváltozott, ahogy a "hollywoodi bohócból" évtizedek után, joggal, hidegháborús győző lett. Bár még nem látni igazán, mi lehet majd W. megítélésében a fordító tényező.) Az Amerika-ügyekben viszonylag tájékozott, ugyanakkor történelmileg is sokszor ellenlábas francia vélemény érdekes: a Le Monde magazinjának gáláns és nőbarát szerkesztői már 2005-ben Hillary Clintont hozták címoldalon, sztárszerepben, a Madame Présidente felirattal. A fél világ azt gondolta, az új Bush-érát újabb Clinton-éra váltja, ettől térhet vissza a cool szülőhelyére, Amerikába.
A választás a demokrácia ünnepe, a népfelség felveszi a szép ruhát. Ha fontos országban van választás, az nemcsak a fontos országnak befelé fontos, de kifelé a világnak is - pláne, ha a legfontosabb országról van szó éppen. Mikor kitaláltuk, hogy blogot kéne csinálni az elnökválasztásról (bushwhackaz.nolblog.hu), sikerült kimennünk az előválasztások kezdetére. Az évet január 2-án az iowai Cedar Rapidsban kezdtük. A szónok az illinois-i szenátor, Barack Obama volt. Megfogott. Kimondani is merész volt akkor, de azt mondtuk egymásnak utána, a csávó jobb, mint Hillary, olyan szónok, amilyen magyarul utoljára talán Kossuth Lajos lehetett. (Más kérdés, hogy általánosságban beszél, ám történelmi léptékben, és nem is bizottságosdikban elvesző szakpolitikus akart lenni, hanem amerikai elnök. Hazai politikai percemberkék persze rögtön lehúzták, hogy úh, egy újabb demagóg, csak a luftballont hámozza, hol marad innen az okosság. Eláruljuk: az okosság a kampányban volt, leegyszerűsítve hívjuk David Axelrodnak és David Plouffe-nak ezt az okosságot. Ők a vezérstratéga és a kampányfőnök.) Azt már sokan elmondták, hogy fekete és fiatal és tapasztalatlan, meg hogy az újra akcióba lendülő Amerikai Álom megtestesítője, meg egyszerre jön alulról és elitista, és hogy párton belül Hillary Clintont leverni nem volt akármi. De arról keveset beszélünk, hogy nem lehet kibillenteni a súlypontjából, hogy nemcsak remek szónok (a New York Times szerint olyan, amiből egy van egy generációban az egész világon), de kitűnő debatter is, azt hozza, amit kell az éppen aktuális győzelemhez. Mikor a Lehman Brothers szeptember 15-i csődje után McCain azt találta mondani gazdasági tapasztalatlanságából fakadóan - mert McCain zsánerét tekintve Caesar és nem Rothschild - , hogy "a gazdaság szilárd alapokon áll", na, akkor az Obama-Plouffe-Axelrod tengely tudta, hogy már rég nem Irak, már nem a rossz személyiségfelmérésből eredő hiba, az alelnökjelöltté emelt népieskedő liba, Sarah Palin a gyenge pont, hanem az összeomló gazdaság. És Obama olyan gazdasági tanácsadókkal bír, mint Warren Buffet (a világ egyik leggazdagabbja), Larry Summers (volt pénzügyminiszter, volt Harvard-elnök) vagy Paul Volcker (volt jegybankelnök). Obamát segítette a válság, McCain nem tudott hozzászólni, csak vagdalkozott, és várta az amerikai kampánymitológiákban élő "októberi eseményt", ami még fordulatot hozhatott volna neki. Bush pedig nem tette meg neki azt a szívességet, hogy két bedugult háború mellé magára vegyen egy harmadik konfliktust, és valami mondvacsinált okkal (atomprogram, Grúzia) megbombázza Iránt vagy Oroszországot - miként azt az alaszkai pomponlányból lett kormányzó asszony, Sarah Palin sugallta. Eszelősen megerősödött Obama mellett a papírforma (a papírforma az alapfeltevés: Bush után nem lehet republikánus elnök), és a közvélemény-kutatók már szeptemberben odaadták neki az elnökséget.
A látványérzékenység nagy amerikai erény. A Grant Park hatalmas füves terület a tópart és a biznisznegyed között, háttérben a "Chicago skyline", felhőkarcolók kontúrjai (Sears Tower, ilyesmi), a másik oldalról pedig a Michigan-tó felől fú a langy szél. Mert ez a november igazi tavasz Chicagóban, fanatikus Obama-hívek szerint ezt is ő alakította így. Történelmileg sem érdektelen vidék, itt zajlott 1968. augusztus végén a "Czechcago", a csehszlovákiai eseményekre legalábbis táncrendjében emlékeztető háborúellenes (akkor a vietnami volt soron) tüntetéssorozat szétverése az akkori Demokrata Konvenció idején. (Mivel Johnson megsértődött és nem indult, Bobby Kennedyt pedig lelőtték két hónappal korábban, ezért a színtelen-szagtalan Hubert Humphrey lett a jelölt, alul is maradt Trükkös Ricsi-Tricky Dick, azaz Nixon ellenében.) Hangulatilag már csak ez is árnyalja az elmúlt napok sajtóvélekedéseit, mely "egy új nemzedék új politikai Woodstockjának" látja ezt a chicagói választási éjszakát.
HIRDETÉS
A helyszínen a 24 című tévésorozat hangulata a legérdekesebb elsőre. Übersecurity és rock 'n' roll, a szónoki emelvényt golyóálló üveg félkör védi - hiszen a szemben lévő felhőkarcolók bármelyikében bérelhet valaki egy ablakot, olyan ember, akinek történelmi pillanatban sem remeg a mutatóujja a mesterlövészpuska ravaszán - volt már ilyen, például Dallasban '63 novemberében -, de ez a plexi a televízión is alig látszik. Utóbb 125 ezresnek mondja a sajtó a tömeget, ez a közepéből többnek látszik. CNN-t nézünk itt is, azzal kikönnyítve, hogy a reklámok idején zene szól. Már reggel, mikor a tévé híradása szerint Sarah Palin az alaszkai Wasilla arktikus sötétjében leszavazott férjével, Toddal ("Alaska's first dude"), és bejelentették, hogy a hagyományosan először összeszámolt New Hampshire-i mikrotelepülésen (Notchville Dix) 17-10-re Obama győzött, ám ez semmiképpen sem reprezentatív, mert az Új-Angliában átlagon felüli népszerűségű libertáriánus (ő az, aki el akarja törölni a szövetségi adóhivatalt) Ron Paul is kapott két szavazatot a tízből. New Hampshire-re számított McCain, de nem jött be. Az első hatalmas üdvrivalgás a parkban a nagyon fontos pennsylvaniai győzelemkor harsant, majd az Obama-szempontból jó floridai és ohiói, valamint a javuló virginiai eredmények láttán. Csatatérállamok csatatérállamok hátán. Egyre több a helikopter is a Grant Park fölött, a kordonoknál egyenruhások lovon, kerékpáron, gyalog és motorbiciklin, saccunk szerint a tömegben is van néhány száz Jack Bauer. Mert a tömeg időközben már 3-4 Sziget-nagyszínpadnyira tömegesült, és folyamatosan nőtt, a hangulat fokozódott, az arcok pirosodtak, a szemsarkokban egyre inkább mutatkozott könnycsepp. Oldotta a pátoszt a Hope (Remény) feliratú strandlabda passzolgatása, de legfőképp az, hogy még egy csomó helyen nem volt végeredmény, és Obama 207-százkevésre vezetett (270 elektori hely kell az elnökséghez). Hátravolt még a három csendes-óceáni állam, a masszívan Obama-párti Kalifornia, Oregon és Washington urnazárása, melyből egymagában az Arany Állam (Kalifornia) 55 elektori szavazatot ér. A tömeg visszaszámol: öt, négy, három, kettő, egy - hurrá és halleluja! A CNN-ben Wolf Blitzer megnyugtatóan bársonyos baritonja cseppnyi megindultsággal mondja: Hölgyeim és uraim, az Egyesült Államok megválasztott elnöke Barack Obama!
Egy idős New York-i fekete nő azt mondja, nagyobb napja ez életének, mint 1938. június 22-e. Aznap pofozta ugyanis péppé Joe Lewis fekete nehézsúlyú öklöző a profi boxvilágbajnok Max Schmelinget, és így rossz napja volt a Führernek. (Lewis öklét egyébként monumentális szobor örökíti meg Detroit legközepén, sokak szerint ennek fenyegető jellege folytán is felgyorsult a fehér középosztály kivándorlása abból a városból.) Másnap, mikor a washingtoni Ronald Reagan reptéren áthatolunk az egyik ellenőrző ponton, egyenruhás kis fekete lány veszi át az útlevelet és a beszállókártyát, közben ásít egy nagyon nagyot. "Oops, sorry for yawning, I was just up whole nite like the rest of the world" (Bocsika, én is egész éjjel fent voltam, mint az egész világ) - mondja, és bocsánatkérően mosolyog.
Obamáról azt mondják, olyan ő, mint egy induló céggel a világpiacra betörő trendi szoftvervállalkozó, egy Sergey Brin vagy Larry Page (a google.com alapítói). Nem lennénk meglepődve, ha a januári Sundance fesztivál dokumentumfilmes szekciójának amerikai résztvevői közül többen valamilyen módon Obamát és a kampányát ábrázolnák. Ő az Egyesült Államok megválasztott elnöke, és a kongresszus mindkét házában megszilárdult a demokrata többség. Tulajdonképpen utóbbi nem is olyan jó, az amerikai politikai rendszer, s főleg a gondolkodás nagyon fogékony a "checks and balances", a kiegyensúlyozott, ellensúllyal bíró politikai hatalom gondolata iránt. Most, legalább két évig nem ilyen hatalom lesz Amerikában. Ilyenkor viszont sok minden javítható, reformálható.
Barack Obama megválasztásával és annak körülményeivel, a "politikai Woodstockkal" sok minden változott a világban, talán igazi trendforduló tanúi vagyunk, Amerika megint cool, hogy ezt a Clinton-érára jellemző kifejezést használjuk. És ez jó. És nem csak nekik.
Chicago, 2008. november
Friday, November 7, 2008
A Harvardos szál
Az emberi természet márcsak ilyen, mindenki, minden csoport egy nagy, általános, globális változásban a rá vonatkozót, a különöst, a partikulárist keresi. Nincs ez másként Bostonban sem, két napja itt most mindenki arról beszél, hogy az Obama-adminisztráció mennyire fog a Harvardos agytrösztre épülni.
Az itteni feltételezések szerint durván, annyira, amennyire 1960, a John F. Kennedy-adminisztráció óta soha. Az utolsó demokrata adminisztráció, Clintonék, ugyebár Yale-esek voltak, hirtelen egyetemi társuk, Strobe Talbott neve és karrierje ugrik be, aki - akárcsak ők - szintén volt Rhodes-ösztöndíjas (egy másik nagy röptető), és a külügyi hierarchiában vitte sokra Bill idején. Ám a Yale-eseket nem tartják túl sokra itt Cambridge-ben (Cambridge, Massachussetts, azt a Cambridge-et, amire mi, eurogondolkodók gondolnónk elsóre, azt itt Cambridge, Englandnek hívják, némi fitymálással a szájszálen), szóval a new havenieket (a Yale székhelye Connecticutban) nem taksálják sokkal többre, mint a székesfehérvári Kodolányi főiskola kihelyezett balassagyarmati tagozatán a levelező könyvtár-ruhatár szakot, máramennyiben létezik ilyen egyáltalán. Hiuságok máglyája nagyban és igaziból!
„A jogi kar dékánja lesz az igazságügyminiszter vagy a főállamügyész!“ „Jaj, az a hülye Summers megint pénzügyminiszter lesz!“ – ilyenek. Larry Summers (53) volt Harvard-elnök (jelenlegi Kennedy School-oktató) szóbajön pénzügyminiszterként, ami egyébként már volt egyszer, még a Clinton-érában. Cass Sunstein alkotmányjog professzert lehetséges legfelső bírósági tagként emlegetik, Graham Allison (68) politológus a védelmi apparátusban kaphat helyet, David M. Cutler (42) az egészségügyi hierarchiába kaphat meghívást, Jeff Liebman (40) Obama kulcsfontosságú tanácsadója társadalombiztosítási kérdésekben akárcsak Einer Elhauge (47).
Fel lehetne sorolni még vagy két tucat, a magyar olvasó számára tökéletesen ismeretlen nevet, a lényeg, innen nézve úgy tűnik, Obama mindenképpen visz egy elitista akadémiai vonalat (is) kinevezési politikájában.
Az itteni feltételezések szerint durván, annyira, amennyire 1960, a John F. Kennedy-adminisztráció óta soha. Az utolsó demokrata adminisztráció, Clintonék, ugyebár Yale-esek voltak, hirtelen egyetemi társuk, Strobe Talbott neve és karrierje ugrik be, aki - akárcsak ők - szintén volt Rhodes-ösztöndíjas (egy másik nagy röptető), és a külügyi hierarchiában vitte sokra Bill idején. Ám a Yale-eseket nem tartják túl sokra itt Cambridge-ben (Cambridge, Massachussetts, azt a Cambridge-et, amire mi, eurogondolkodók gondolnónk elsóre, azt itt Cambridge, Englandnek hívják, némi fitymálással a szájszálen), szóval a new havenieket (a Yale székhelye Connecticutban) nem taksálják sokkal többre, mint a székesfehérvári Kodolányi főiskola kihelyezett balassagyarmati tagozatán a levelező könyvtár-ruhatár szakot, máramennyiben létezik ilyen egyáltalán. Hiuságok máglyája nagyban és igaziból!
„A jogi kar dékánja lesz az igazságügyminiszter vagy a főállamügyész!“ „Jaj, az a hülye Summers megint pénzügyminiszter lesz!“ – ilyenek. Larry Summers (53) volt Harvard-elnök (jelenlegi Kennedy School-oktató) szóbajön pénzügyminiszterként, ami egyébként már volt egyszer, még a Clinton-érában. Cass Sunstein alkotmányjog professzert lehetséges legfelső bírósági tagként emlegetik, Graham Allison (68) politológus a védelmi apparátusban kaphat helyet, David M. Cutler (42) az egészségügyi hierarchiába kaphat meghívást, Jeff Liebman (40) Obama kulcsfontosságú tanácsadója társadalombiztosítási kérdésekben akárcsak Einer Elhauge (47).
Fel lehetne sorolni még vagy két tucat, a magyar olvasó számára tökéletesen ismeretlen nevet, a lényeg, innen nézve úgy tűnik, Obama mindenképpen visz egy elitista akadémiai vonalat (is) kinevezési politikájában.
Thursday, November 6, 2008
Massachussetts Liberal
A massachussettsi liberális szóösszetétel politikai tautológia a javából. Massachussetts úgy liberális, ahogy a nap ide-oda jár az égen, ahogy a víz oltja a szomjat, ahogy a vektoralgebra egzakt tudomány, ahogy a nyár meleg, a tél hideg, ahogy kétszer kettő néha öt. (Utóbbi megjegyzés a volt kormányzóra, Mitt Romney-ra vonatkozik, aki Utah-i mormon létére győzni tudott a Kennedyek államában, sőt republikánus elnökjelöltként is ringbe dobta a kalapját, de erről már csitt, hisz' megírtuk régen.
Meg aztán közismert liberális talajokon is történhetnek balesetek, California most kedden, az elnökválasztással együtt tartott szavazáson nem állt ki a homoszexuális házasság mellett, valami marijuana-ügyi szigorítás is volt, Massachussettsben pedig megszavazta a köz az agárfuttatás betiltását, minek következtében hamarosan bezárják a raynham-tautoni agárverseny-pályát, nem lehet többet legálisan kutyára fogadni Boston környékén. Olyan ez, mintha a hasonlóan liberális Új-Lipótváros kitiltaná utcáiról a kutyaszart létrehozójával együtt!)
Namost itt van ez a massachussettsieknek jó hír, hogy a 2004-es demokrata elnökjelölt, John Kerry állítólag előkelő helyen áll Obama listáján a külügyminiszteri (Secretary of State) posztra, s mindez csak másodpercekkel (történelemi léptékben másodpercekkel) azután, hogy ötödszörre is síma befutó lett az Egyesült Államok Szenátusába. Kerry titkársága mindenestre tegnap nem fogadott interjúkérelmeket. Szóvivőasszonya, Brigid O’Rourke „bolondosnak“ nevezte a „sajtóspekulációkat“, mindenesetre az Obama-Kerry viszony még a 2004-es demokrata konvencióra megy vissza, ahol Kerry elnökjelölt kérte fel Obamát beszéd tartására, és Obama azzal a beszéddel lett országosan ismert.
A külügyminiszteri posztra még Bill Richardson új-mexikói spanyolajkú kormányzót, illetve, meglepő módon Dick Lugar indianai republikánus (!) szenátort tartják esélyesnek. Massachussetts erejét mutatja, hogy a mostani kormányzó, Deval Patrick (párton belül Obama közeli támogatója) fontos washingtoni posztra is szóbajött, Főállamügyésznek (Attorney General, nagyon fontos, az elnök számára bizalmi poszt, John Kennedy idején Robert Kennedy töltötte be), vagy Legfelsőbb Bírósági (Amerikában alkotmánybírósági szerepkörrel is rendelkezik) bírónak. Patrick tagadja a találgatásokat.
Mindenesetre Massachussettsben – ez Obama alma materének, a Harvardnak a székhelye, meg még egy tucat, a világ legjobb oktatási intézménye közé tartozó egyetem hazája – megélénkült a politika, olyan most itt, Bostonban, mint egy megbolydult hangyabolyban, , készülnek a nagy átalakulás érdekében végrehajtandó helyi ramazurira. Amit még az is tetéz, hogy az állam apafigurája, a legkisebbik, és nem lelőtt koros Kennedy-fiúnál, Tednél (Edward M. Kennedy) a tavasszal agytumort diagnosztizáltak, hosszú távon nem lehet számolni vele az állam politikájában.
Szomorúság után némi lehetséges öröm: a Heti Válasz c. kiadvány, mely mindent a magyari szemüvegen át néz – vö. jelzett hetilap amerikai választás előtti összeállítását -, nyilvánvalóan erotikus örömsikolyokat, majd ezt követően enyhülő nyögdécselést fog hallattni John F. Kerry esetleges külügyminiszteri kinevezésekor, hiszen nevezett USA-politikus budapesti, jelesül Zoltán (leánykori nevén: Beloiannisz) utcai felmenőkkel is rendelkezik. Igaz, az illetőek csehországi zsidók voltak, és csak egy nemzedéknyi időt töltöttek a mai Rogánlandben, dehát a Monarchia is kicsit olyan volt, mint remélhetőleg az EU lesz nemsoká: csak a bejegyzett lakcím számított.
Meg aztán közismert liberális talajokon is történhetnek balesetek, California most kedden, az elnökválasztással együtt tartott szavazáson nem állt ki a homoszexuális házasság mellett, valami marijuana-ügyi szigorítás is volt, Massachussettsben pedig megszavazta a köz az agárfuttatás betiltását, minek következtében hamarosan bezárják a raynham-tautoni agárverseny-pályát, nem lehet többet legálisan kutyára fogadni Boston környékén. Olyan ez, mintha a hasonlóan liberális Új-Lipótváros kitiltaná utcáiról a kutyaszart létrehozójával együtt!)
Namost itt van ez a massachussettsieknek jó hír, hogy a 2004-es demokrata elnökjelölt, John Kerry állítólag előkelő helyen áll Obama listáján a külügyminiszteri (Secretary of State) posztra, s mindez csak másodpercekkel (történelemi léptékben másodpercekkel) azután, hogy ötödszörre is síma befutó lett az Egyesült Államok Szenátusába. Kerry titkársága mindenestre tegnap nem fogadott interjúkérelmeket. Szóvivőasszonya, Brigid O’Rourke „bolondosnak“ nevezte a „sajtóspekulációkat“, mindenesetre az Obama-Kerry viszony még a 2004-es demokrata konvencióra megy vissza, ahol Kerry elnökjelölt kérte fel Obamát beszéd tartására, és Obama azzal a beszéddel lett országosan ismert.
A külügyminiszteri posztra még Bill Richardson új-mexikói spanyolajkú kormányzót, illetve, meglepő módon Dick Lugar indianai republikánus (!) szenátort tartják esélyesnek. Massachussetts erejét mutatja, hogy a mostani kormányzó, Deval Patrick (párton belül Obama közeli támogatója) fontos washingtoni posztra is szóbajött, Főállamügyésznek (Attorney General, nagyon fontos, az elnök számára bizalmi poszt, John Kennedy idején Robert Kennedy töltötte be), vagy Legfelsőbb Bírósági (Amerikában alkotmánybírósági szerepkörrel is rendelkezik) bírónak. Patrick tagadja a találgatásokat.
Mindenesetre Massachussettsben – ez Obama alma materének, a Harvardnak a székhelye, meg még egy tucat, a világ legjobb oktatási intézménye közé tartozó egyetem hazája – megélénkült a politika, olyan most itt, Bostonban, mint egy megbolydult hangyabolyban, , készülnek a nagy átalakulás érdekében végrehajtandó helyi ramazurira. Amit még az is tetéz, hogy az állam apafigurája, a legkisebbik, és nem lelőtt koros Kennedy-fiúnál, Tednél (Edward M. Kennedy) a tavasszal agytumort diagnosztizáltak, hosszú távon nem lehet számolni vele az állam politikájában.
Szomorúság után némi lehetséges öröm: a Heti Válasz c. kiadvány, mely mindent a magyari szemüvegen át néz – vö. jelzett hetilap amerikai választás előtti összeállítását -, nyilvánvalóan erotikus örömsikolyokat, majd ezt követően enyhülő nyögdécselést fog hallattni John F. Kerry esetleges külügyminiszteri kinevezésekor, hiszen nevezett USA-politikus budapesti, jelesül Zoltán (leánykori nevén: Beloiannisz) utcai felmenőkkel is rendelkezik. Igaz, az illetőek csehországi zsidók voltak, és csak egy nemzedéknyi időt töltöttek a mai Rogánlandben, dehát a Monarchia is kicsit olyan volt, mint remélhetőleg az EU lesz nemsoká: csak a bejegyzett lakcím számított.
Obama listája
Olvasom a Boston Globe-ot, ők már összeállították a megválasztott új elnök to-do list-jét, mivel kell foglalkoznia, sürgősségi sorendben. A külpolitikában a16 hónapos belüli teljes kivonulás volt a kampányígéret. Ez leginkább az iraki törvényhozókkal való alkudozás lesz, akik egyébként már nyárra szeretnék, hogy az amerikai csapatok hagyják el a városokat. Afganisztánba Obama 7000 friss katonát ígért a már jelenlévő 31 000 mellé, de a Pentegon szakértői és illetékesei 15-20 000 katonát látnak szükségesnek. A diplomáciában konfliktusos viszony Obama öröksége Irán, Észak-Korea, Oroszország, Kína, a Közel-Kelet, Afganisztán és Pakisztán vonatkozásában.
Mink, magyarok az orosz puttonyba férnénk bele, ha egyáltalán telepítettek volna hozzánk amerikai eszközt, mint lengyel és cseh barátainkhoz, de még azt se, úgyhogy a mi magyari politikuskáink folytathatják a sámlin ülő megalázkodó vigyorgást fölfelé, Putyin bácsi irányába, úgyhogy még ez sincs. Obama a korábbi mondás szerint tárgyalna perzsa, szír és észak-koreai vezetőkkel is, mert a tárgyalást a csapás elé helyezi, mint eszközt.
Terrorizmus-ügyben felülvizsgálja a 911 utáni megfigyelési, letartóztatási és vallatási gyakorlatot és bezárja a Kandahar-Guantanamo Express végállomását a meseszép kubai öbölben, és az ott tárolt iszlám terroristákat amerikai börtönökbe vitetné, büntető- és polgári bíróság elé kell állítaná. Ugyancsak felülvizsgálná azt a szabályrendszert, mely szerint az FBI nemzetbiztonsági ügyben vádemelés nélkül vizsgálhat amerikaiakat származási vagy vallási alapon megfogalmazott gyanú alapján.
Otthon a bűnüldözést tenné hatákonyabbá 50 000 új rendőr alkalmazásával szövetségi szinten. A poralakú – bizonyos körökben dizájnerdrognak tartott – kokainra irányuló figyelmet átirányítaná a kristályosított koksz, népszerű nevén a crack felé. A gazdaságban kezelnie kell a pénzügyi válságot, a 700 milliárd dolláros mentőcsomagot, gazdaságélénkítési törvényt kell kezdeményeznie, és olyan szabályzórendszert, amely a fentartható növekedés mellett kötelezi el magát. Energiapolitikában drámai fordulatot ígért az alternatív energiaforrások felé, az ethanol, szél- és napenerergiai technológiák irányába, környezettudatosabbá tenné Amerikát és 10%-kal visszamesné a benzin széntartalmát 2020-ig. Az oktatásban a diákhitelt forszírozza, egészségügyben a kisjövedelműek biztosításhoz jutását segítené. Bevándorlásügyben a már bentlévő mintegy 12 millió illegálist adófizetővé tenné, szürke zónájukat kifehérítené és belátható időn belül állampolgárrá tenné őket.
Látjuk, van dolga a megválasztott elnöknek, nem is kevés. Ennek megfelelően már a választást követő első nap sem tétlenkedett, kabinetfőnöknek belső emberét, Rahm Emanuel illlinoisi kongresszusi képviselőt tette meg, míg az átmenetet irányító stáb vezetésével régi ismerőst, a Clinton-Fehér Ház egykori kabinetfőnökét, John Podestát bízta meg. Ebből úgy tűnik, igaz, hogy Obama politikája széles pártonbelüli koalíción fog nyugodni, az új embereket régiekkel balanszírozza, sőt a „no more red states, no more blue states“ politikája párthatáron átívelő eseti koalíciókat is sejtet.
Mink, magyarok az orosz puttonyba férnénk bele, ha egyáltalán telepítettek volna hozzánk amerikai eszközt, mint lengyel és cseh barátainkhoz, de még azt se, úgyhogy a mi magyari politikuskáink folytathatják a sámlin ülő megalázkodó vigyorgást fölfelé, Putyin bácsi irányába, úgyhogy még ez sincs. Obama a korábbi mondás szerint tárgyalna perzsa, szír és észak-koreai vezetőkkel is, mert a tárgyalást a csapás elé helyezi, mint eszközt.
Terrorizmus-ügyben felülvizsgálja a 911 utáni megfigyelési, letartóztatási és vallatási gyakorlatot és bezárja a Kandahar-Guantanamo Express végállomását a meseszép kubai öbölben, és az ott tárolt iszlám terroristákat amerikai börtönökbe vitetné, büntető- és polgári bíróság elé kell állítaná. Ugyancsak felülvizsgálná azt a szabályrendszert, mely szerint az FBI nemzetbiztonsági ügyben vádemelés nélkül vizsgálhat amerikaiakat származási vagy vallási alapon megfogalmazott gyanú alapján.
Otthon a bűnüldözést tenné hatákonyabbá 50 000 új rendőr alkalmazásával szövetségi szinten. A poralakú – bizonyos körökben dizájnerdrognak tartott – kokainra irányuló figyelmet átirányítaná a kristályosított koksz, népszerű nevén a crack felé. A gazdaságban kezelnie kell a pénzügyi válságot, a 700 milliárd dolláros mentőcsomagot, gazdaságélénkítési törvényt kell kezdeményeznie, és olyan szabályzórendszert, amely a fentartható növekedés mellett kötelezi el magát. Energiapolitikában drámai fordulatot ígért az alternatív energiaforrások felé, az ethanol, szél- és napenerergiai technológiák irányába, környezettudatosabbá tenné Amerikát és 10%-kal visszamesné a benzin széntartalmát 2020-ig. Az oktatásban a diákhitelt forszírozza, egészségügyben a kisjövedelműek biztosításhoz jutását segítené. Bevándorlásügyben a már bentlévő mintegy 12 millió illegálist adófizetővé tenné, szürke zónájukat kifehérítené és belátható időn belül állampolgárrá tenné őket.
Látjuk, van dolga a megválasztott elnöknek, nem is kevés. Ennek megfelelően már a választást követő első nap sem tétlenkedett, kabinetfőnöknek belső emberét, Rahm Emanuel illlinoisi kongresszusi képviselőt tette meg, míg az átmenetet irányító stáb vezetésével régi ismerőst, a Clinton-Fehér Ház egykori kabinetfőnökét, John Podestát bízta meg. Ebből úgy tűnik, igaz, hogy Obama politikája széles pártonbelüli koalíción fog nyugodni, az új embereket régiekkel balanszírozza, sőt a „no more red states, no more blue states“ politikája párthatáron átívelő eseti koalíciókat is sejtet.
Wednesday, November 5, 2008
Az elnökválasztás másnapja 1.0
Chicago balzsamos reggelre ébredt, mint az elmúlt napokban mindig, a tavaszias napsütés adja az Egyesült Államok harmadik városának lüktetéséhez az alapot. Arra, hogy tegnap este történelem íródott, csak az újságárusnál sorban álló és a kávézókban napilapjaikba mélyedő emberek emlékeztetnek. A helyi lap, az alapvetően inkább konzervatív irányultságú Chicago Tribune a helyi jelleget hangsúlyozza, Obama az első elnök Abraham Lincoln óta, aki Illinoisból vonult be a Fehér Házba. Nem akármilyen párhuzam, gondoljunk csak bele!
A helyi ünneplés ünneplés maradt, nem torkollott zavargásokba, sőt. Vidám tömeg, önfeledt kiáltozás, nulla százalék futballhuliganizmus – az ilyet méltán nevezhetjük ideális napnak. Obamaék otthonának közelében, Kenwood városrészben hajnalig dal, tánc, kiáltozás, örömünnep. És a helyi híradás szerint ünnepeltek Kenyában, a Harlemben meg a Times Squaren New Yorkban, Washingtonban a Fehér Ház körül, Martin Luther King templománál Atlantában, és még a világ számos pontján.
Két fontos és meggondolkodtató adat: Barack Hussein Obama több szavazatot kapott, mint Lyndon Baines Johnson (1964) óta bármelyik demokrata elnök, és Barack Hussein Obama több fehér szavazatot kapott, mint John Kerry 2004-ben vagy Bill Clinton 1996-ban!
A helyi ünneplés ünneplés maradt, nem torkollott zavargásokba, sőt. Vidám tömeg, önfeledt kiáltozás, nulla százalék futballhuliganizmus – az ilyet méltán nevezhetjük ideális napnak. Obamaék otthonának közelében, Kenwood városrészben hajnalig dal, tánc, kiáltozás, örömünnep. És a helyi híradás szerint ünnepeltek Kenyában, a Harlemben meg a Times Squaren New Yorkban, Washingtonban a Fehér Ház körül, Martin Luther King templománál Atlantában, és még a világ számos pontján.
Két fontos és meggondolkodtató adat: Barack Hussein Obama több szavazatot kapott, mint Lyndon Baines Johnson (1964) óta bármelyik demokrata elnök, és Barack Hussein Obama több fehér szavazatot kapott, mint John Kerry 2004-ben vagy Bill Clinton 1996-ban!
A Bushwhackaz tudta
From: andras@szekfu.hu
Subject: 2006.okt.2
Date: November 5, 2008 7:31:08 AM GMT+01:00
To: szekfu@gmail.com
Ezen a napon küldted nekem a követlkező Obama linket és szöveget:
"Itt pedig azt irják, hogyha lesz fekete elnökjelölt az államokban két év múlva, akkor ő lesz az:
http://newyorkmetro.com/news/politics/21681/index.html
Tehát Neked is gratulálok!
A.
A Bushwhackaz 2008. január 2-án Cedar Rapids városában, Iowában, egy nagyobb tornateremben látta először Obamát, utána ezt irtuk:
Amerika nagy háborúja nem a függetlenségi háború volt, hanem a rabszolgaság eltörléséért indított mészárlás. Halottak száma: több mint 1.ooo.ooo. A rabszolgaságot nem sikerült eltörölni. Belekerült a szegregációs törvényekbe, a választási szabályokba, az iskola-rendeletekbe. Az elmúlt században a 60-as évekig a déli államokban folyamatos volt a fekete kisebbség üldözése és elnyomása, amely elől a hadsereg és a sport jelentett majdhogynem egyedüli kiutat. Több Kennedynek és bátor fekete vezetőnek kellett meghalnia, mielőtt Lyndon B. Johnson elnök eltörölte a "rekonsrtukciónak" nevezett szegregációs törvényeket, amely a "Jim Crow korszakot" jellemezte Amerikában.
wikipedia.org/wiki/Jim_Crow_laws
www.jimcrowhistory.org
40 évvel 1968, Bobby Kenedy és Martin Luther King Jr. halála után mintha az ő szellemük térne vissza az 1961-ben született fekete szenátor, Barack Hussein Obama szavaiban és terveiben.
LBJ óta vannak fekete képviselők és szenátorok is Amerikában, hiszen kialakítottak fekete többségű kerületeket, és ők rendre beszavazzák a közösségük által támogatott jelölteket. És azóta piros, azaz republikánus a déli államok többsége - korábban pont ugyanennyire volt kék, demokrata. LBJ tudta, hogy a liberálisok el fogják veszteni az elmúlt évtizedek stabil többségét a dél elvesztésével, mégis haladt a maga útján. (Apró iróniája a történelemnek, hogy John F. Kennedy halálával elnökké váló LBJ anno bizonyítottan választási csalással tört fel Texasból, mint az olaj. )
Amerika válaszúthoz érkezett. Ezeknek a napoknak, heteknek a jelentőségét nem lehet túlbecsülni. Egy háromszáz éves, milliós áldozatot, kínt, szenvedést okozó "racial divide" meghaladása a tét. Obama az első, aki 4 éve nem fekete körzetből lett szenátor, 85%-ban fehér az a chicagói körzet, amit képvisel. Egy hete Iowában egy 97%-ban fehér állam demokratái repítették őt az első helyre, és ma, ahogy ez kinéz éppen, a döntően kisvárosi, fehér, gazdag és polgári New Hampshire erősen megtámogatja ezt a lendületet. Mit mond Obama a faji kérdésről? Semmit! Nem beszél róla! És közben talán mégis? Így kezdte Des Moinesban, amikor megköszönte támogatói bizalmát: "They said this day would never come"... ("Ők azt mondták, ez a nap soha nem jön el") Mindannyian érezzük, ki lehet ez az "ők"...
A Bushwhackaz torka elszorul, hangja megremeg... hogyan tudjuk ezt a tétet, ezt az érzést közvetíteni az óhaza irányába? Ez nem politika, ez történelem. Talán Reagen elnök óta nem volt/lehet/lesz ilyen fontos elnöke Amerikának! Küldjük persze a képket, a hangokat, hamarosan indulunk az Obama főhadiszállásra, a pátoszt visszafogjuk, hangunkat stabilizáljuk.. God bless America :)
Subject: 2006.okt.2
Date: November 5, 2008 7:31:08 AM GMT+01:00
To: szekfu@gmail.com
Ezen a napon küldted nekem a követlkező Obama linket és szöveget:
"Itt pedig azt irják, hogyha lesz fekete elnökjelölt az államokban két év múlva, akkor ő lesz az:
http://newyorkmetro.com/news/politics/21681/index.html
Tehát Neked is gratulálok!
A.
A Bushwhackaz 2008. január 2-án Cedar Rapids városában, Iowában, egy nagyobb tornateremben látta először Obamát, utána ezt irtuk:
Amerika nagy háborúja nem a függetlenségi háború volt, hanem a rabszolgaság eltörléséért indított mészárlás. Halottak száma: több mint 1.ooo.ooo. A rabszolgaságot nem sikerült eltörölni. Belekerült a szegregációs törvényekbe, a választási szabályokba, az iskola-rendeletekbe. Az elmúlt században a 60-as évekig a déli államokban folyamatos volt a fekete kisebbség üldözése és elnyomása, amely elől a hadsereg és a sport jelentett majdhogynem egyedüli kiutat. Több Kennedynek és bátor fekete vezetőnek kellett meghalnia, mielőtt Lyndon B. Johnson elnök eltörölte a "rekonsrtukciónak" nevezett szegregációs törvényeket, amely a "Jim Crow korszakot" jellemezte Amerikában.
wikipedia.org/wiki/Jim_Crow_laws
www.jimcrowhistory.org
40 évvel 1968, Bobby Kenedy és Martin Luther King Jr. halála után mintha az ő szellemük térne vissza az 1961-ben született fekete szenátor, Barack Hussein Obama szavaiban és terveiben.
LBJ óta vannak fekete képviselők és szenátorok is Amerikában, hiszen kialakítottak fekete többségű kerületeket, és ők rendre beszavazzák a közösségük által támogatott jelölteket. És azóta piros, azaz republikánus a déli államok többsége - korábban pont ugyanennyire volt kék, demokrata. LBJ tudta, hogy a liberálisok el fogják veszteni az elmúlt évtizedek stabil többségét a dél elvesztésével, mégis haladt a maga útján. (Apró iróniája a történelemnek, hogy John F. Kennedy halálával elnökké váló LBJ anno bizonyítottan választási csalással tört fel Texasból, mint az olaj. )
Amerika válaszúthoz érkezett. Ezeknek a napoknak, heteknek a jelentőségét nem lehet túlbecsülni. Egy háromszáz éves, milliós áldozatot, kínt, szenvedést okozó "racial divide" meghaladása a tét. Obama az első, aki 4 éve nem fekete körzetből lett szenátor, 85%-ban fehér az a chicagói körzet, amit képvisel. Egy hete Iowában egy 97%-ban fehér állam demokratái repítették őt az első helyre, és ma, ahogy ez kinéz éppen, a döntően kisvárosi, fehér, gazdag és polgári New Hampshire erősen megtámogatja ezt a lendületet. Mit mond Obama a faji kérdésről? Semmit! Nem beszél róla! És közben talán mégis? Így kezdte Des Moinesban, amikor megköszönte támogatói bizalmát: "They said this day would never come"... ("Ők azt mondták, ez a nap soha nem jön el") Mindannyian érezzük, ki lehet ez az "ők"...
A Bushwhackaz torka elszorul, hangja megremeg... hogyan tudjuk ezt a tétet, ezt az érzést közvetíteni az óhaza irányába? Ez nem politika, ez történelem. Talán Reagen elnök óta nem volt/lehet/lesz ilyen fontos elnöke Amerikának! Küldjük persze a képket, a hangokat, hamarosan indulunk az Obama főhadiszállásra, a pátoszt visszafogjuk, hangunkat stabilizáljuk.. God bless America :)
Hangulatkép 3.0 - csata után
Abraham Lincoln államának (Illinois) nagyvárosában (Chicago; az állam fővárosa valójában Springfield) a nagy parkot Ullyses S. Grant tábornokról, az északiak (keresett szavak még: jenkik, amerikai polgárháború) hadvezéréről, a későbbi elnökről nevezték el. Ahogy arról már eset szó ezen a webhelyen, itt zajlott 1968 augusztus végén a „Czechcago“, a csehszlovákiai eseményekre legalábbis táncrendjében emlékeztető háborúellenes (akkor a vietnami volt soron) tüntetéssorozat szétverése. Annak egyik mesteragya („mastermind“) az akkori polgármester, bizonyos Daley volt. Ma a fia a polgármester (bizonyos Daley jr.), tanult talán az apai hibákból. Tanult. Tehát felkészültek mindenre, három ellenőrző pont ellenőrzi a 60 000-nyire mondott jegytulajdonost (a bushwhacka-bloggereknek is volt jegyük, thnx to Seiji, aki újmédia-analista az Obama-kampányban), a vége metáldetektor, mint egy repülőtéren vagy egy fekete diákok által látogatott iskolában itt, Amerikában.
A látványérzékenység nagy amerikai erény, Bush elnök sem véletlenül jött tavaly Budapestre, ezt nem a magyar diplomácia, hanem a honfoglalók érdemelték ki, akik panorámás helyre gondolták el azt a helyet, amelyet ma magyar fővárosként tisztelünk.
Szóval „Chicago skyline“, felhőkarcolók kontúrjai (Sears Tower, ilyesmi), a másik oldalról pedig a Michigan-tó felől fú a langy szél. Egyórás procedúra után ugyanazt csináljuk, amit a kedvesnézők szerte a világon kanapéról, sörrel, csipsszel, csak mi anélkül és állva: nézzük a CNN-t. Annyi könnyítés van, hogy mikor a reklámok mennek, akkor itt zene szól, valamint a helyszíni müsorközlő a hangtechnikát üzemeli be, fénydublőr áll be oda, ahová majd Barack Obama fog állni.
Nyolc óra tizenegykor Pennsylvania némi Obama-előnyt mutat: üdvrivalgás, Virginiában McCain vezet a szavazatok 3%-nak összeszámlása után, New Hampshire-ben viszont 58-41 Obamának (üdvrivalgás). Indiana: „too close to call“. Jönnek-mennek az adatok, jönnek-mennek a megszólalók, köztük David Axelrod, az Obama-kampány főstratégája. Reklámidőben szól a zene, a szinpadon amerikai zászlók, a szónoki pulpitus előtt félkör-alakú üvegfal – a szemben, mintegy kilométerre lévő felhőkarcolókban végülis bárhol bérelhet ablakot egy ember, aki nem feltétlenül jószándékú, mi van, ha mesterlövész, mi van, ha történelmileg meghatározó eseményen sem remeg meg a keze? Egyre több a helikopter is a Grant Park fölött, a kordonoknál egyenruhások lovon, kerékpáron, gyalog és motorbiciklin, saccom szerint a tömegben is van néhányszáz Jack Bauer. Mert a tömeg közben már 3-4 Sziget nagyszinpadnyira tömegesült, és folyamatosan nő. (A vége feltevések szerint egymillió körüli.)
A közvetítés ezenközben Phoenix, Arizonába kapcsol, búbánatos, magafaszánbúsuló a hangulat a pálmafák alatt egy utazási magazinokból ismert luxushotel rendezett kertjében, közben a haver sms-ben aggódik Pestről: győzünk-e, ha most nem itt lennék, akkor vele nézném ugyanezt, hamburgerrel, whiskey-szóval. Kilenckor jön egy végeredmény: New Hampshire végzett, a győztes Barack Obama. Nem egy nagyon rossz hír a McCain-stábnak, északkeleti előretolt kirendeltségnek gondolták a kicsiny, de korán előválasztó, valamint alkoholforgalmazásban is engedékeny, libertariánus hajlamú államot.
Rövidre fogom, itt nemsokára hajnalodik, a hotel minibárját már kifosztottuk, Pestre meg kéne az anyag: a legnagyobb pillanat az volt, amikor 207 elektori szavazat (Obama) -valamennyire (McCain) állt az állás, és az amerikai szempontból legmilitaristább nevű tévékommentátor, Wolf Blitzer lépett a stúdió előterébe (az amerikai nyelvbe az eredeti németből – a jiddisről most nem beszélek – az „angst“ és az „ersatz“ szavak mellett a „blitzkrieg“ írta be magát leginkább, pedig szegény Jeffersonnak állítólag pennsylvaniai képviselőket kellett a szavazatukért lefizetnie, hogy mégse‘ németül íródjon az alkotmány: vö. „We the people …“ vs „Wir das Volk …“ – namindegy, a Grant Parkban ezt most nem lehetne elmagyarázni); szóval Wolf Blitzer azt mondja, hogy még tizenöt másodperc, és a három nyugati parti állam, California, Oregon és Washington is lezárja a szavazást. (California egymagában 55 elektori hely, hisz‘ a legnépesebb, és „the winner takes all“ - mint általában.) A tömeg visszaszámol: öt, négy három, kettő, egy – hurrá, és halleluja! Wolf Blitzer megnyugtatóan bársonyos baritonja cseppnyi megindultsággal mondja: Hölgyeim és uraim, az Egyesült Államok megválasztott elnöke: Barack Hussein Obama. A Grant Park népének szeme elhomályosul, szája diadalordításra formáz.
Na, erre még visszatérünk! (Stílben: „to be continued“.)
A látványérzékenység nagy amerikai erény, Bush elnök sem véletlenül jött tavaly Budapestre, ezt nem a magyar diplomácia, hanem a honfoglalók érdemelték ki, akik panorámás helyre gondolták el azt a helyet, amelyet ma magyar fővárosként tisztelünk.
Szóval „Chicago skyline“, felhőkarcolók kontúrjai (Sears Tower, ilyesmi), a másik oldalról pedig a Michigan-tó felől fú a langy szél. Egyórás procedúra után ugyanazt csináljuk, amit a kedvesnézők szerte a világon kanapéról, sörrel, csipsszel, csak mi anélkül és állva: nézzük a CNN-t. Annyi könnyítés van, hogy mikor a reklámok mennek, akkor itt zene szól, valamint a helyszíni müsorközlő a hangtechnikát üzemeli be, fénydublőr áll be oda, ahová majd Barack Obama fog állni.
Nyolc óra tizenegykor Pennsylvania némi Obama-előnyt mutat: üdvrivalgás, Virginiában McCain vezet a szavazatok 3%-nak összeszámlása után, New Hampshire-ben viszont 58-41 Obamának (üdvrivalgás). Indiana: „too close to call“. Jönnek-mennek az adatok, jönnek-mennek a megszólalók, köztük David Axelrod, az Obama-kampány főstratégája. Reklámidőben szól a zene, a szinpadon amerikai zászlók, a szónoki pulpitus előtt félkör-alakú üvegfal – a szemben, mintegy kilométerre lévő felhőkarcolókban végülis bárhol bérelhet ablakot egy ember, aki nem feltétlenül jószándékú, mi van, ha mesterlövész, mi van, ha történelmileg meghatározó eseményen sem remeg meg a keze? Egyre több a helikopter is a Grant Park fölött, a kordonoknál egyenruhások lovon, kerékpáron, gyalog és motorbiciklin, saccom szerint a tömegben is van néhányszáz Jack Bauer. Mert a tömeg közben már 3-4 Sziget nagyszinpadnyira tömegesült, és folyamatosan nő. (A vége feltevések szerint egymillió körüli.)
A közvetítés ezenközben Phoenix, Arizonába kapcsol, búbánatos, magafaszánbúsuló a hangulat a pálmafák alatt egy utazási magazinokból ismert luxushotel rendezett kertjében, közben a haver sms-ben aggódik Pestről: győzünk-e, ha most nem itt lennék, akkor vele nézném ugyanezt, hamburgerrel, whiskey-szóval. Kilenckor jön egy végeredmény: New Hampshire végzett, a győztes Barack Obama. Nem egy nagyon rossz hír a McCain-stábnak, északkeleti előretolt kirendeltségnek gondolták a kicsiny, de korán előválasztó, valamint alkoholforgalmazásban is engedékeny, libertariánus hajlamú államot.
Rövidre fogom, itt nemsokára hajnalodik, a hotel minibárját már kifosztottuk, Pestre meg kéne az anyag: a legnagyobb pillanat az volt, amikor 207 elektori szavazat (Obama) -valamennyire (McCain) állt az állás, és az amerikai szempontból legmilitaristább nevű tévékommentátor, Wolf Blitzer lépett a stúdió előterébe (az amerikai nyelvbe az eredeti németből – a jiddisről most nem beszélek – az „angst“ és az „ersatz“ szavak mellett a „blitzkrieg“ írta be magát leginkább, pedig szegény Jeffersonnak állítólag pennsylvaniai képviselőket kellett a szavazatukért lefizetnie, hogy mégse‘ németül íródjon az alkotmány: vö. „We the people …“ vs „Wir das Volk …“ – namindegy, a Grant Parkban ezt most nem lehetne elmagyarázni); szóval Wolf Blitzer azt mondja, hogy még tizenöt másodperc, és a három nyugati parti állam, California, Oregon és Washington is lezárja a szavazást. (California egymagában 55 elektori hely, hisz‘ a legnépesebb, és „the winner takes all“ - mint általában.) A tömeg visszaszámol: öt, négy három, kettő, egy – hurrá, és halleluja! Wolf Blitzer megnyugtatóan bársonyos baritonja cseppnyi megindultsággal mondja: Hölgyeim és uraim, az Egyesült Államok megválasztott elnöke: Barack Hussein Obama. A Grant Park népének szeme elhomályosul, szája diadalordításra formáz.
Na, erre még visszatérünk! (Stílben: „to be continued“.)
Röviden: átütő SZDSZ-győzelem minden fronton
Jó, persze: vicc a cím, de. Barack Obama az Egyesült Államok megválasztott elnöke, a Kongresszus mindkét házában megszilárdult a demokrata többség. Tulajdonképpen utóbbi nem is olyan jó, az amerikai politikai rendszer s főleg a gondolkodás nagyon fogékony a „checks and balances“, a kiegyensúlyozott, ellensúllyal bíró hatalom gondolata iránt. Most, legalább két évig nem ilyen hatalom lesz Amerikában. Ugyanakkor az egyik elemző az este elmondta, hogy míg George W. Bush és Dick Cheney idején a republikánusok szélsőségesei jutottak a hatalom birtokába, addig a demokraták mérsékeltjei szoktak hasonló helyzetben felülkerekedni. Utoljára Carter és Clinton idején - egyik esetben sem a teljes ciklus(ok) idejére, csak két évre – volt meg egyszerre az elnökség és a képviselőházi többség. Ezek az időszakok nem voltak túl sikeresek, és ez veszélyeket is rejt, előrevetít árnyékot.
De ez most nem a sopánkodás ideje, Amerika bebizonyította, hogy továbbra is ő a „land of free and home of the brave“, a lehetőségek hazája, trendszetter, és az álom nem halt meg. Nagy dolog.
Nagyon nagy dolog!
De ez most nem a sopánkodás ideje, Amerika bebizonyította, hogy továbbra is ő a „land of free and home of the brave“, a lehetőségek hazája, trendszetter, és az álom nem halt meg. Nagy dolog.
Nagyon nagy dolog!
Hangulatkép 2.0 - Chicago
Mire számítsunk a következő órákban, mikor lesznek az urnazárások, mikorra várhatóak az eredmények?
Az első urnazárások keleti parti este hétkor Indianaban, Georgiában, Kentuckyban, Dél-Karolinában, Vermontban és Virginiában lesznek, eredmények, exit pollok ezután folyamatosan. Keleti parti 7.30-kor Észak-Karolina, Ohio és Nyugat-Virginia, majd nyolckor jön egy csomó: Alabama, Connecticut, Delaware, Washington D.C., Florida, Illinois, Maine, Maryland, Massachussetts, Mississippi, Missouri, New Hampshire, New Jersey, Oklahoma, Pennsylvania, Tennessee. Ezek pontos összeszámlálása valószínüleg megmutatja majd, hogy ki lesz az Egyesült Államok 44. elnöke – feltételezve azt, hogy a fennmaradó három nagy állam (New York, Texas, California úgy szavaz, ahogy szokott, meg ahogy előrejelzik).
8.30-kor zár a pöttöm Arkansas.
Kilenckor Arizona, Colorado, Louisina, Michigan, Minnesota, Nebraska, New Mexico, New York, Rhode Island, Dél Dakota, Texas, Wisconsin és a cowboy-hagyományokban bővelkedő Wyoming eredményeire nyílik rálátásunk. Urnazárás után örjöngő exit pollerekre, majd nyugodt, kimért hangú végeredménybejelentőkre, és kétirányú, innen-onnan felhangzó ovációra számítsunk.
Tízkor jön el Kansas, Iowa, Montana, Nevada és a mormonlakta hegyvidéki Utah ideje, tizenegykor a koránzáró Hawaii, a krumplijáról ismert Idaho, Észak Dakota (mely népszavazást kíván tartani arról, hogy vegyék ki az állam nevéből a negatívnak gondolt „Észak“ előtagot, mert mindenki valami sarkvidéki jégmezőre gondol majd, pedig), Oregon és Washington állam.
Valamint a legtöbb, 55 elektori szavazatot adó California. Mikor megvan a többi hivatalos eredmény is, meg a kaliforniai szavat is bizonyos, akkor tudni fogjuk, ki az amerikai elnök.
Keleti éjfélkor zárnak az urnák Alaskában – de az már nem oszt, nem szoroz.
Pennsylvaniát, Ohiót, Virginiát, Floridát, Missourit és New Hampshire-t érdemes figyelni, nagyjából ebben a sorrendben! (Illetve Nathan Silver, a közvéleménykutatás-kritikus – FiveThrirtyEight.com – szerint, ha Virginia megvan Obamának, és Indiana „to close to call“ akkor már kijelenthetjük, hogy fekete elnöke van Amerikának. Magyarországi blognézók tegyenek hat órát hozzá az itteni számokhoz!)
A USA Today az egyetlen „országos lap“ Amerikában, mindenképpen a gagyibbak között tartják számon. A mai szerkesztőségi cikk azzal kezdődik, hogy egy éve Amerika egy másik ország volt. A Dow Jones 14 000 ponton állt, úgy tünt az iraki háború témája dominálja majd a kampányt és a politikai találgatások fő kérdése az volt, ki lesz a megkerülhetetlen demokrata elnökjelölt, Hillary Clinton ellenfele a republikánus oldalon: Rudy Giuliani? Mitt Romney? A New York Times véleményoldalán a volt New Republicos (ma slate.com, ill. Time magazin) érzékeny cikkecskét ír arról, hogy mikor volt az utoljára, hogy négy fehér csávó volt a két nagy párt elnökjelölti ticketjén? Megmondja: négy éve. Sőt, soha nem volt más, leszámítva 1984-es, mikor a Reagan ellen nagyot bukó, jobb sorsra érdemes Walter Mondale alelnök-jelöltje Geraldine Ferrero személyében fehér nő volt.)
Ez olyan, mint Amerika – mondja Kinsley, csoportkép férfiakkal. Némelyik Stetson-kalapban, de mindenki öltönyben. Rossz a frizurájuk, felemás a mosolyuk, de olyanok, mint Amerika. Aztán az amerikai vállalatvezetési és egyéb csoportképeken úgy 1970 táján elkezdett feltünedezni egy (1) világosan sötétbőrű idősebb férfi. Aztán még egy fekete, fiatalabb. Aztán megjelenik a csoportképen egy fiatal fehér nő, később egy fekete nő, később egy fehér férfi kerekesszékben. 2005 táján az első ázsiai-amerikai jelenik meg a csoportképen, majd az első sor szélén feltünik egy barnabőrű férfi, ő talán latino, talán nem, aztán egy másik barnabőrű férfi, ő vagy indiai vagy indián.
Az amerikai csoportképek megváltoztak, talán egyszer és mindenkorra: az egyik oldalon a jelölt fekete, alelnöke fehér, a másikon a jelölt férfi, a helyettes nő. Utóbbi Kinsley szerint olyan Amerikát akar, amelyik úgy néz ki, mint egy nyugat-pennsylvaniai kisváros 1966 táján – és ő volt az eddigi utolsó dobása egy olyan forradalomnak, amit ő nem is akart.
Még néhány óra, és többet is megtudunk: egy biztos, az első beszédek rekonciliánsak lesznek, a nemzet egységére, egységesítésére szólítanak fel, Joe the Plumber (Vízvezetékszerelő Jóska: Samuel J. Wurzelbacher – a McCain-kampány kabalamackója – táncra perdül a 26 éves Amber Lee Ettingerrel – Obama Girl néven a kampánytól függetlenül szerzet magának komoly nevet a cyberspace-en -, és a hazára fény és mosoly terül.
Az első urnazárások keleti parti este hétkor Indianaban, Georgiában, Kentuckyban, Dél-Karolinában, Vermontban és Virginiában lesznek, eredmények, exit pollok ezután folyamatosan. Keleti parti 7.30-kor Észak-Karolina, Ohio és Nyugat-Virginia, majd nyolckor jön egy csomó: Alabama, Connecticut, Delaware, Washington D.C., Florida, Illinois, Maine, Maryland, Massachussetts, Mississippi, Missouri, New Hampshire, New Jersey, Oklahoma, Pennsylvania, Tennessee. Ezek pontos összeszámlálása valószínüleg megmutatja majd, hogy ki lesz az Egyesült Államok 44. elnöke – feltételezve azt, hogy a fennmaradó három nagy állam (New York, Texas, California úgy szavaz, ahogy szokott, meg ahogy előrejelzik).
8.30-kor zár a pöttöm Arkansas.
Kilenckor Arizona, Colorado, Louisina, Michigan, Minnesota, Nebraska, New Mexico, New York, Rhode Island, Dél Dakota, Texas, Wisconsin és a cowboy-hagyományokban bővelkedő Wyoming eredményeire nyílik rálátásunk. Urnazárás után örjöngő exit pollerekre, majd nyugodt, kimért hangú végeredménybejelentőkre, és kétirányú, innen-onnan felhangzó ovációra számítsunk.
Tízkor jön el Kansas, Iowa, Montana, Nevada és a mormonlakta hegyvidéki Utah ideje, tizenegykor a koránzáró Hawaii, a krumplijáról ismert Idaho, Észak Dakota (mely népszavazást kíván tartani arról, hogy vegyék ki az állam nevéből a negatívnak gondolt „Észak“ előtagot, mert mindenki valami sarkvidéki jégmezőre gondol majd, pedig), Oregon és Washington állam.
Valamint a legtöbb, 55 elektori szavazatot adó California. Mikor megvan a többi hivatalos eredmény is, meg a kaliforniai szavat is bizonyos, akkor tudni fogjuk, ki az amerikai elnök.
Keleti éjfélkor zárnak az urnák Alaskában – de az már nem oszt, nem szoroz.
Pennsylvaniát, Ohiót, Virginiát, Floridát, Missourit és New Hampshire-t érdemes figyelni, nagyjából ebben a sorrendben! (Illetve Nathan Silver, a közvéleménykutatás-kritikus – FiveThrirtyEight.com – szerint, ha Virginia megvan Obamának, és Indiana „to close to call“ akkor már kijelenthetjük, hogy fekete elnöke van Amerikának. Magyarországi blognézók tegyenek hat órát hozzá az itteni számokhoz!)
A USA Today az egyetlen „országos lap“ Amerikában, mindenképpen a gagyibbak között tartják számon. A mai szerkesztőségi cikk azzal kezdődik, hogy egy éve Amerika egy másik ország volt. A Dow Jones 14 000 ponton állt, úgy tünt az iraki háború témája dominálja majd a kampányt és a politikai találgatások fő kérdése az volt, ki lesz a megkerülhetetlen demokrata elnökjelölt, Hillary Clinton ellenfele a republikánus oldalon: Rudy Giuliani? Mitt Romney? A New York Times véleményoldalán a volt New Republicos (ma slate.com, ill. Time magazin) érzékeny cikkecskét ír arról, hogy mikor volt az utoljára, hogy négy fehér csávó volt a két nagy párt elnökjelölti ticketjén? Megmondja: négy éve. Sőt, soha nem volt más, leszámítva 1984-es, mikor a Reagan ellen nagyot bukó, jobb sorsra érdemes Walter Mondale alelnök-jelöltje Geraldine Ferrero személyében fehér nő volt.)
Ez olyan, mint Amerika – mondja Kinsley, csoportkép férfiakkal. Némelyik Stetson-kalapban, de mindenki öltönyben. Rossz a frizurájuk, felemás a mosolyuk, de olyanok, mint Amerika. Aztán az amerikai vállalatvezetési és egyéb csoportképeken úgy 1970 táján elkezdett feltünedezni egy (1) világosan sötétbőrű idősebb férfi. Aztán még egy fekete, fiatalabb. Aztán megjelenik a csoportképen egy fiatal fehér nő, később egy fekete nő, később egy fehér férfi kerekesszékben. 2005 táján az első ázsiai-amerikai jelenik meg a csoportképen, majd az első sor szélén feltünik egy barnabőrű férfi, ő talán latino, talán nem, aztán egy másik barnabőrű férfi, ő vagy indiai vagy indián.
Az amerikai csoportképek megváltoztak, talán egyszer és mindenkorra: az egyik oldalon a jelölt fekete, alelnöke fehér, a másikon a jelölt férfi, a helyettes nő. Utóbbi Kinsley szerint olyan Amerikát akar, amelyik úgy néz ki, mint egy nyugat-pennsylvaniai kisváros 1966 táján – és ő volt az eddigi utolsó dobása egy olyan forradalomnak, amit ő nem is akart.
Még néhány óra, és többet is megtudunk: egy biztos, az első beszédek rekonciliánsak lesznek, a nemzet egységére, egységesítésére szólítanak fel, Joe the Plumber (Vízvezetékszerelő Jóska: Samuel J. Wurzelbacher – a McCain-kampány kabalamackója – táncra perdül a 26 éves Amber Lee Ettingerrel – Obama Girl néven a kampánytól függetlenül szerzet magának komoly nevet a cyberspace-en -, és a hazára fény és mosoly terül.
Tuesday, November 4, 2008
Hangulatkép 1.0
A hangulatkép képeslap, anzix az itt-és-mostból, és az itt és most a választás napja Amerikában. „Hé liberálisok ne aggódjatok“ címmel cikkezett például tegnap William Kristol, a New York Times házi-konzervatívja lapja véleményoldalán. Mondjuk ú is úgy látja, hogy nagy eséllyel Barack Obama megnyeri ezt a választást.
Mi van, ha mégsem?! Liberális szempontból több jó is történik – mondja a konzervatív Kristol. Győz az undergdog. Egy libsinek illik a gyengébbet, a védtelenebbet támogatni, mondja a republikánus érzelmű elemző. Győzne a jövő! Azaz már nem Bush W. hülyesége és balfaszsága határozná meg az amerikai politikát, hanem az értékmentes hagyománytiszteletből levezetett science fiction.
A szabadság győzelme lenne – mondja Kristol. Volt New Republic-os (liberális washingtoni hetilap, jó régen dolgoztam ott pár hetet) kollégámat, Leon Wiesletiert idézi, aki szerint McCain győzelme „nehezebb álmot hozna a világ népirtói és zsarnokai számára“. Mac kevésbé foglalkozna a gazdasággal, de a poklot zúdítaná Kim Dzsong-Ilre, Ahmedinedzsadra (noha a nevét nem tudja kiejteni, de ez már egy régi megfigyelés, a néhai Allen Ginsbergtől származik, hogy az amerikai vadászpilóták többnyire olyan helyeket bombáznak, melyeknek nem tudják kiejteni a nevét.
Gondolatkísérlet: képzeljünk magunk elé egy huszonéves szőke fiatalembert a Connecticut állambeli Hartfordból, ül az F 16-os cockpitjében 1995-ben, és próbálja kimondani, hogy Srebrenica). Ráomolna az ég a Hamaszra, a Hezbollahra, a vazirisztáni titkos talibán és Al-Kaida bázisokról nem is beszélve. Ha a VP-jelöltön, Sarah Palinon múlna, megbombáznák Oroszországot is, adott esetben. (Pl. ha valamiért Putyin arcán gonosz mosoly terülne.)
„Drill, baby drill“, mondja Mac a tévén, midón e sorokat róvom – a republikánus konvención Sara Palin beszélt az új alaszkai olajfúrások lehetőségéről, eképp bíztatta őt a közönség -, a háttérben piros pulóverben a baráti hűség mintaképe, Joe Liberman (Al Gore 2000-es demokrata alelnökjelöltje), és Mac olyan dinamikus, amit bizony kevés 72 évesről gondolna az ember. (The Mac is back! – mondja.) Inkább veszíte el egy választást, minthogy elveszítsek egy háborút: éljen Petraeus tábornok, éljen az iraki győzelem (jövőbeli) , valamint az afganisztáni győzelem (jövőbeli). Harc a jövőért! Harc a gyermekekért! Harc a harcért! Ha Amerika az új Római Birodalom akkor John McCain Caesarként gondol magára.
Ave Caesar, imperator!
A hangulatkép képeslap, anzix az itt-és-mostból, és az itt és most a választás napja Amerikában. „Hé liberálisok de aggódjatok“ címmel cikkezett például tegnap William Kristol, a New York Times házi-konzervatívja lapja véleményoldalán. Mondjuk ú is úgy látja, hogy nagy eséllyel Barack Obama megnyeri ezt a választást.
Mi van, ha mégsem?! Liberális szempontból több jó is történik – mondja a konzervatív Kristol. Győz az undergdog. Egy libsinek illik a gyengébbet, a védtelenebbet támogatni, mondja a republikánus érzelmű elemző. Győzne a jövő! Azaz már nem Bush W. hülyesége és balfaszsága határozná meg az amerikai politikát, hanem az értékmentes hagyománytiszteletből levezetett science fiction.
A szabadság győzelme lenne – mondja Kristol. Volt New Republic-os (liberális washingtoni hetilap, jó régen dolgoztam ott pár hetet) Leon Wiesletiert idézi, aki szerint McCain győzelme „nehezebb álmot hozna a világ népirtói és zsarnokai számára“. Mac kevésbé foglalkozna a gazdasággal, de a poklot hozná Kim Dzsong-ilre, Ahmedinedzsadra (noha a nevét nem tudja kiejteni, de ez már egy régi megfigyelés, a néhai Allen Ginsbergtől származik, hogy az amerikai vadászpilóták többnyire olyan helyeket bombáznak, melyeknek nem tudják kiejteni a nevét. Gondolatkísérlet: képzeljünk magunk elé egy huszonéves szőke fiatalembert a Connecticut állambeli Hartfordból, ül az F 16-os cockpitjében 1995-ben, és próbálja kimondani, hogy Srebrenica). Ráomolna az ég a Hamaszra, a Hezbollahra, a vazirisztáni titkos talibán és Al-Kaida bázisokról nem is beszélve. Ha a VP-jelöltön, Sara Palinon múlna, megbombáznák Oroszországot is, adott esetben. (Pl. ha valamiért Putyin arcán gonosz mosoly terülne.)
„Drill, baby drill“, mondja Mac a tévén, midón e sorokat róvom – a republikánus konvención Sarah Palin beszélt az új alaszkai olajfúrások lehetőségéről, eképp bíztatta őt a közönség -, a háttérben piros pulóverben a baráti hűség mintaképe, Joe Liberman (Al Gore 2000-es demokrata alelnökjelöltje), és Mac olyan dinamikus, amit bizony kevés 72 évesről gondolna az ember. (The Mac is back! – mondja.) Inkább veszíte el egy választást, minthogy elveszítsek egy háborút: éljen Petraeus tábornok, éljen az iraki győzelem (jövőbeli) , valamint az afganisztáni győzelem (jövőbeli). Harc a jövőért! Harc a gyermekekért! Harc a harcért! Amerika az új Római Birodalom és John McCain Caesarként gondolja magát.
Ave Caesar, imperator! (De azért inkább mégse'.)
Jót tenne John McCain gyózelme a liberalizmusnak is. Mert mi történt a közelmúlt történetében – kérdi Kristol. Jimmy Carter és a Demokrata Kongresszus hívta életre Ronald Reagent, Bill Clinton és a Demokrata többségű Kongresszus volt a táptalaja a kilencvenes évek „konzervatív forradalmárának“, Newt Gingrichnek. Mit hozhat Obama elnöksége és egy demokraták által uralt Capitolium a jövőben? Kristal megadja a saját kérdésére a választ: Sara Palin elnökségét!
Ajjaj! (Annyira még nem látunk előre. De azért inkább mégse'.)
Jót tenne John McCain gyózelme a liberalizmusnak is. Mert mi történt a közelmúlt történetében – kérdi Kristol. Jimmy Carter és a Demokrata Kongresszus hívta életre Ronald Reagent, Bill Clinton és a Demokrata többségű Kongresszus volt a táptalaja a kilencvenes évek „konzervatív forradalmárának“, Newt Gingrichnek. Mit hozhat Obama elnöksége és egy demokraták által uralt Capitolium a jövőben? Kristal megadja a saját kérdésére a választ: Sarah Palin elnökségét!
Ajjaj!
Mi van, ha mégsem?! Liberális szempontból több jó is történik – mondja a konzervatív Kristol. Győz az undergdog. Egy libsinek illik a gyengébbet, a védtelenebbet támogatni, mondja a republikánus érzelmű elemző. Győzne a jövő! Azaz már nem Bush W. hülyesége és balfaszsága határozná meg az amerikai politikát, hanem az értékmentes hagyománytiszteletből levezetett science fiction.
A szabadság győzelme lenne – mondja Kristol. Volt New Republic-os (liberális washingtoni hetilap, jó régen dolgoztam ott pár hetet) kollégámat, Leon Wiesletiert idézi, aki szerint McCain győzelme „nehezebb álmot hozna a világ népirtói és zsarnokai számára“. Mac kevésbé foglalkozna a gazdasággal, de a poklot zúdítaná Kim Dzsong-Ilre, Ahmedinedzsadra (noha a nevét nem tudja kiejteni, de ez már egy régi megfigyelés, a néhai Allen Ginsbergtől származik, hogy az amerikai vadászpilóták többnyire olyan helyeket bombáznak, melyeknek nem tudják kiejteni a nevét.
Gondolatkísérlet: képzeljünk magunk elé egy huszonéves szőke fiatalembert a Connecticut állambeli Hartfordból, ül az F 16-os cockpitjében 1995-ben, és próbálja kimondani, hogy Srebrenica). Ráomolna az ég a Hamaszra, a Hezbollahra, a vazirisztáni titkos talibán és Al-Kaida bázisokról nem is beszélve. Ha a VP-jelöltön, Sarah Palinon múlna, megbombáznák Oroszországot is, adott esetben. (Pl. ha valamiért Putyin arcán gonosz mosoly terülne.)
„Drill, baby drill“, mondja Mac a tévén, midón e sorokat róvom – a republikánus konvención Sara Palin beszélt az új alaszkai olajfúrások lehetőségéről, eképp bíztatta őt a közönség -, a háttérben piros pulóverben a baráti hűség mintaképe, Joe Liberman (Al Gore 2000-es demokrata alelnökjelöltje), és Mac olyan dinamikus, amit bizony kevés 72 évesről gondolna az ember. (The Mac is back! – mondja.) Inkább veszíte el egy választást, minthogy elveszítsek egy háborút: éljen Petraeus tábornok, éljen az iraki győzelem (jövőbeli) , valamint az afganisztáni győzelem (jövőbeli). Harc a jövőért! Harc a gyermekekért! Harc a harcért! Ha Amerika az új Római Birodalom akkor John McCain Caesarként gondol magára.
Ave Caesar, imperator!
A hangulatkép képeslap, anzix az itt-és-mostból, és az itt és most a választás napja Amerikában. „Hé liberálisok de aggódjatok“ címmel cikkezett például tegnap William Kristol, a New York Times házi-konzervatívja lapja véleményoldalán. Mondjuk ú is úgy látja, hogy nagy eséllyel Barack Obama megnyeri ezt a választást.
Mi van, ha mégsem?! Liberális szempontból több jó is történik – mondja a konzervatív Kristol. Győz az undergdog. Egy libsinek illik a gyengébbet, a védtelenebbet támogatni, mondja a republikánus érzelmű elemző. Győzne a jövő! Azaz már nem Bush W. hülyesége és balfaszsága határozná meg az amerikai politikát, hanem az értékmentes hagyománytiszteletből levezetett science fiction.
A szabadság győzelme lenne – mondja Kristol. Volt New Republic-os (liberális washingtoni hetilap, jó régen dolgoztam ott pár hetet) Leon Wiesletiert idézi, aki szerint McCain győzelme „nehezebb álmot hozna a világ népirtói és zsarnokai számára“. Mac kevésbé foglalkozna a gazdasággal, de a poklot hozná Kim Dzsong-ilre, Ahmedinedzsadra (noha a nevét nem tudja kiejteni, de ez már egy régi megfigyelés, a néhai Allen Ginsbergtől származik, hogy az amerikai vadászpilóták többnyire olyan helyeket bombáznak, melyeknek nem tudják kiejteni a nevét. Gondolatkísérlet: képzeljünk magunk elé egy huszonéves szőke fiatalembert a Connecticut állambeli Hartfordból, ül az F 16-os cockpitjében 1995-ben, és próbálja kimondani, hogy Srebrenica). Ráomolna az ég a Hamaszra, a Hezbollahra, a vazirisztáni titkos talibán és Al-Kaida bázisokról nem is beszélve. Ha a VP-jelöltön, Sara Palinon múlna, megbombáznák Oroszországot is, adott esetben. (Pl. ha valamiért Putyin arcán gonosz mosoly terülne.)
„Drill, baby drill“, mondja Mac a tévén, midón e sorokat róvom – a republikánus konvención Sarah Palin beszélt az új alaszkai olajfúrások lehetőségéről, eképp bíztatta őt a közönség -, a háttérben piros pulóverben a baráti hűség mintaképe, Joe Liberman (Al Gore 2000-es demokrata alelnökjelöltje), és Mac olyan dinamikus, amit bizony kevés 72 évesről gondolna az ember. (The Mac is back! – mondja.) Inkább veszíte el egy választást, minthogy elveszítsek egy háborút: éljen Petraeus tábornok, éljen az iraki győzelem (jövőbeli) , valamint az afganisztáni győzelem (jövőbeli). Harc a jövőért! Harc a gyermekekért! Harc a harcért! Amerika az új Római Birodalom és John McCain Caesarként gondolja magát.
Ave Caesar, imperator! (De azért inkább mégse'.)
Jót tenne John McCain gyózelme a liberalizmusnak is. Mert mi történt a közelmúlt történetében – kérdi Kristol. Jimmy Carter és a Demokrata Kongresszus hívta életre Ronald Reagent, Bill Clinton és a Demokrata többségű Kongresszus volt a táptalaja a kilencvenes évek „konzervatív forradalmárának“, Newt Gingrichnek. Mit hozhat Obama elnöksége és egy demokraták által uralt Capitolium a jövőben? Kristal megadja a saját kérdésére a választ: Sara Palin elnökségét!
Ajjaj! (Annyira még nem látunk előre. De azért inkább mégse'.)
Jót tenne John McCain gyózelme a liberalizmusnak is. Mert mi történt a közelmúlt történetében – kérdi Kristol. Jimmy Carter és a Demokrata Kongresszus hívta életre Ronald Reagent, Bill Clinton és a Demokrata többségű Kongresszus volt a táptalaja a kilencvenes évek „konzervatív forradalmárának“, Newt Gingrichnek. Mit hozhat Obama elnöksége és egy demokraták által uralt Capitolium a jövőben? Kristal megadja a saját kérdésére a választ: Sarah Palin elnökségét!
Ajjaj!
Politics 2.0
Legalább négyszer olyan erősek vagyunk a weben, mint a McCain kampány. Lemostuk őket, nagyon durván! - dicsekszik a cimbora aki még a kampányigazgató David Axelrodral együtt érkezett 21 hónapja az Obama kampány csapatába. Kutatóként dolgozott, fókuszcsoportokat vezetett, most a webes erőfeszítésen kamatoztatta energiáit az utolsó hónapokban.
A TV megjelenése óta (1960, JFK-Nixon tv-vita) most figyelhetjük meg újra a folyamatot, ahogy a technológia átrajzolja minden fronton a kampány-térképet. Egy ad hoc gyűjtés arról, hol az izgalom:
- terepmunka: az, hogy 40 éve republikánus államok (igértem, hogy erről még írok, fogok is :)) megnyilnak a demokraták előtt, ahhoz az is kell, hogy technológia segítségével elképesztő színvonalúra és hatékonyságra emelték a szervezést. Aki be akar, be tud kapcsolódni, meg tudja tudni azonnal, hol van rá szükség, hova kell menni, mikor, egy óriási csapatot alkotó kis csapatok egyikében ajtókon kopogtat, telefonál, szervez. A hírek szerint 10 millió ajtón kopogtatott be az Obama kampány csapata csak vasárnap, és több mit 13 millió embert hivtak fel aktivisták. (McCainék a régi technológiát használják és felvételről riogatják a demokratákkal a még bizonytalan(nak hitt) választókat)
- üzenetek eljutattása és megbeszélése: videók, blogok, civil újságírók - nem voltak még négy éve, vagy éppen színreléptek. 2,3 millióan vannak a Facebookon az Obama-hívek, a CNN folyamatosan gyűjti a civil iReporterek anyagait, a Huffington Post is grassrootsban működik, Youtube 4 éve nem létezett..
- adománygyűjtés: június 9-én iratkoztam fel a my.barackobama.com-on az emailes listára, azóta 129 emailt kaptam. 145 nap alatt. Mindegyik különböző volt, a feladó néha Michelle, néha Barack, néha David Plouffe, a kampány manager, vagy épp Joe Biden. Ezekből 128 arról szólt, hogy adjak pénzt, de ezt szépen megfogalmazva, képekkel videókkal kiegészitve, profin. Ezekkel az emailekkel 660 milló dollárt, mai árfolyamon 132 milliárd forint. Az utolsó arról szólt: nna most menj szavazni! :)
Azt mesélte az Obama kampánymunkás, hogy az élőmunka mellett robotokat is nagy számban bevetettek a neten. A robot név nyilván túl hosszú (lásd még: weblog) ezért csak botoknak hivott kis programocskák figyelik, ha megjelenik egy új kampányvideó a McCain táborból, azt azonnal (akár egy hús-vér felhasználó) "megnézi" majd "megnéz" rögtön még sok, a kulcsszavak alapján erre feleselő Obama-videót is. Így amikor majd Te megnézed, kedves olvasó, akkor ott lesz jó néhány kapcsolt Obama video azonnal.
Ugyanígy pörgetik a google-t. Ha pl megjelenik egy új Jeremiah Wright ügyeivel foglalkozó oldal, akkor botok azonnal riadót fújnak, és elkezdik belinkelni az oldalt a megfelelő Obama oldalon. Igy ha rákeresel a nyugdíjas tiszteletes nevére, ott lesz a magyarázat is.
Ha Obama nyer, azt nem mondhatjuk ki, hogy a technológia miatt nyert. De azt igen, hogy e technológiák nelkül nem nyerhetett volna.
A TV megjelenése óta (1960, JFK-Nixon tv-vita) most figyelhetjük meg újra a folyamatot, ahogy a technológia átrajzolja minden fronton a kampány-térképet. Egy ad hoc gyűjtés arról, hol az izgalom:
- terepmunka: az, hogy 40 éve republikánus államok (igértem, hogy erről még írok, fogok is :)) megnyilnak a demokraták előtt, ahhoz az is kell, hogy technológia segítségével elképesztő színvonalúra és hatékonyságra emelték a szervezést. Aki be akar, be tud kapcsolódni, meg tudja tudni azonnal, hol van rá szükség, hova kell menni, mikor, egy óriási csapatot alkotó kis csapatok egyikében ajtókon kopogtat, telefonál, szervez. A hírek szerint 10 millió ajtón kopogtatott be az Obama kampány csapata csak vasárnap, és több mit 13 millió embert hivtak fel aktivisták. (McCainék a régi technológiát használják és felvételről riogatják a demokratákkal a még bizonytalan(nak hitt) választókat)
- üzenetek eljutattása és megbeszélése: videók, blogok, civil újságírók - nem voltak még négy éve, vagy éppen színreléptek. 2,3 millióan vannak a Facebookon az Obama-hívek, a CNN folyamatosan gyűjti a civil iReporterek anyagait, a Huffington Post is grassrootsban működik, Youtube 4 éve nem létezett..
- adománygyűjtés: június 9-én iratkoztam fel a my.barackobama.com-on az emailes listára, azóta 129 emailt kaptam. 145 nap alatt. Mindegyik különböző volt, a feladó néha Michelle, néha Barack, néha David Plouffe, a kampány manager, vagy épp Joe Biden. Ezekből 128 arról szólt, hogy adjak pénzt, de ezt szépen megfogalmazva, képekkel videókkal kiegészitve, profin. Ezekkel az emailekkel 660 milló dollárt, mai árfolyamon 132 milliárd forint. Az utolsó arról szólt: nna most menj szavazni! :)
Azt mesélte az Obama kampánymunkás, hogy az élőmunka mellett robotokat is nagy számban bevetettek a neten. A robot név nyilván túl hosszú (lásd még: weblog) ezért csak botoknak hivott kis programocskák figyelik, ha megjelenik egy új kampányvideó a McCain táborból, azt azonnal (akár egy hús-vér felhasználó) "megnézi" majd "megnéz" rögtön még sok, a kulcsszavak alapján erre feleselő Obama-videót is. Így amikor majd Te megnézed, kedves olvasó, akkor ott lesz jó néhány kapcsolt Obama video azonnal.
Ugyanígy pörgetik a google-t. Ha pl megjelenik egy új Jeremiah Wright ügyeivel foglalkozó oldal, akkor botok azonnal riadót fújnak, és elkezdik belinkelni az oldalt a megfelelő Obama oldalon. Igy ha rákeresel a nyugdíjas tiszteletes nevére, ott lesz a magyarázat is.
Ha Obama nyer, azt nem mondhatjuk ki, hogy a technológia miatt nyert. De azt igen, hogy e technológiák nelkül nem nyerhetett volna.
Novemberi tavasz
Chicago ragyogó napsütésre ébredt a „novemberi tavaszban“ – amihez hasonlóan jelzőzte egy 52 év előtti október 23-án a Magyar Rádió riportere a végülis engedélyezett diákfelvonulást + november 4-e is van, de itt le is állok az 56-os párhuzamokkal -, az összes újság és tévé és rádió persze ezzel van elfoglalva, nem könnyű most hírértékkel kétfejű borjúnak születni, vagy a kutyát megharapó postásnak lenni. Még arktikus sötét van Wasilla, Alaszkában, ahonnan közvetít a tévé, Sara Palin leszavazott, mellette a férje, „Alaska’s first dude“, Todd, aki megnyugtatóan mosolyog.
Az Obama-család is hamar leszavazott itt, Chicagóban, majd napközben, márcsak kabalából is, a közeli Indianába megy a jelölt kosarazni (a fontosabb előválasztások napjain is ezt tette), nem látszik rajta a szomorúság, pedig tegnap 86 évesen meghalt az a nagymamája, aki formatív szerepet játszott neveltetésében, és akihez még kampányfinisben is ellátogatott Hawaii-ra (két napig nem kampányolt személyesen a múlt héten), hogy találkozzon vele utoljára.
Jönnek már be eredmények, a New Hampshire-i Notchville Dix hagyományosan először számol össze, ott 17-10-re Obama győzött, de ez semmiképpen sem reprezentatív, mert az Új-Angliában átlagon felüli népszerűségű libertáriánus (ő az aki el akarja törölni a szövetségi adóhivatalt) Ron Paul is kapott két szavazatot a tízből. Az előrejelzések masszív Obama-vezetést mutatnak, de talán az is egy Amerikából származó mondás, hogy a pudding próbája …, úgyhogy még visszatérünk a mai nap során. Meg éjszaka, meg reggel.
Az Obama-család is hamar leszavazott itt, Chicagóban, majd napközben, márcsak kabalából is, a közeli Indianába megy a jelölt kosarazni (a fontosabb előválasztások napjain is ezt tette), nem látszik rajta a szomorúság, pedig tegnap 86 évesen meghalt az a nagymamája, aki formatív szerepet játszott neveltetésében, és akihez még kampányfinisben is ellátogatott Hawaii-ra (két napig nem kampányolt személyesen a múlt héten), hogy találkozzon vele utoljára.
Jönnek már be eredmények, a New Hampshire-i Notchville Dix hagyományosan először számol össze, ott 17-10-re Obama győzött, de ez semmiképpen sem reprezentatív, mert az Új-Angliában átlagon felüli népszerűségű libertáriánus (ő az aki el akarja törölni a szövetségi adóhivatalt) Ron Paul is kapott két szavazatot a tízből. Az előrejelzések masszív Obama-vezetést mutatnak, de talán az is egy Amerikából származó mondás, hogy a pudding próbája …, úgyhogy még visszatérünk a mai nap során. Meg éjszaka, meg reggel.
Obama HQ
Ahogy ezt irom, Obama (+a csapat és az ujságírók) gépe éppen leszállt a chicagoi O'Hare reptéren a CNN képei tanulsága szerint. (a közvetitést a "Too Radical, Too Risky" jelszóval záródo Reverend Wright Jr. kampány ellen-film követi)
Délben meglátogattuk a kontaktomat az Obama kampányban. Ebben a kis vidéki kinézetű irodaházban dolgozik a csapat, ahogy ő is, lassan 2 éve ezen a projekten. Nem volt időnk egy kávéra, csak néhány szót váltottunk a lobbiban, viszont kezünkbe nyomta a nap nyereményét:
Délben meglátogattuk a kontaktomat az Obama kampányban. Ebben a kis vidéki kinézetű irodaházban dolgozik a csapat, ahogy ő is, lassan 2 éve ezen a projekten. Nem volt időnk egy kávéra, csak néhány szót váltottunk a lobbiban, viszont kezünkbe nyomta a nap nyereményét:
Monday, November 3, 2008
Feel the Rust Belt
A Rozsdaőv itt ér véget Chicagóban és az óceánnál kezdődik. Bazi nagy BAZ-megye, a nagy munkaadókat US Steelnek, meg General Motorsnak, meg Fordnak hívják, a nagyipari modernitás mesevilága, rég tönkrement, beolvasztották, kibányászászták, vége van, mint a botnak.
Gary, Indiana, meg Detroit és Flint Michiganben, Cleveland és Akron Ohióban, Pittsburgh Pennsylvaniában. Innen mentek a Szarvasvadász c. film szereplói hadifogolynak és orosz rulettet játszani Vietnamba, sokszor kelet-európai származásuak, a futószalag mellett, és szerelőcsarnokokban élték (élik, még mindig) életüket. Az évtizedek során egyre több déli fekete keveredett köreikbe.
Kékgalléros munkásosztály, Reagen-demokraták, ami azt jelenti, hogy demokrata szavazók, de szociálisan konzervatívok, abortuszellenesek, a nemzeti nagylét („b+, hamár mindkét lábamat ellőték a sárgák Quang Tri mellett, akkor legalább basszunk oda Iránnak, vagy Iraknak, vagy minek is hívják ezeket ott lent!“) megszállottjai, nem bírják az ún. elitet, a keleti meg a nyugati part nagyokosait. Símán szavaznak republikánust, ha.
A Bushwhacka-bloggerek a Chicagótól nem túl távoli Gary, Indiánába látogattak ma, ahol a városi művelődési ház, so to say, felzetén még a Jackson Five látogatását jelzik, semmi szégyenkeznivaló Sztálinváros miatt, ez sem különb, sőt, az egész városban egy fehéret látni, az is a helyi zaciba jött begyújteni. Bedeszkázott ablakú házak, fogadjunk, hogy volt driveby-lövöldözés két napja, ezt a közönséget is meg kell szólítani. Indiana, Ohio, Michigan, Pennsylvania kulcskérdés lesz a választáson – a kékgalléros six-packes, whiskeyző melósokat is meg kell fogni, és máig nagy kérdés, kinek sikerül.
Vagesz, Gary, Indiana
Gary, Indiana, meg Detroit és Flint Michiganben, Cleveland és Akron Ohióban, Pittsburgh Pennsylvaniában. Innen mentek a Szarvasvadász c. film szereplói hadifogolynak és orosz rulettet játszani Vietnamba, sokszor kelet-európai származásuak, a futószalag mellett, és szerelőcsarnokokban élték (élik, még mindig) életüket. Az évtizedek során egyre több déli fekete keveredett köreikbe.
Kékgalléros munkásosztály, Reagen-demokraták, ami azt jelenti, hogy demokrata szavazók, de szociálisan konzervatívok, abortuszellenesek, a nemzeti nagylét („b+, hamár mindkét lábamat ellőték a sárgák Quang Tri mellett, akkor legalább basszunk oda Iránnak, vagy Iraknak, vagy minek is hívják ezeket ott lent!“) megszállottjai, nem bírják az ún. elitet, a keleti meg a nyugati part nagyokosait. Símán szavaznak republikánust, ha.
A Bushwhacka-bloggerek a Chicagótól nem túl távoli Gary, Indiánába látogattak ma, ahol a városi művelődési ház, so to say, felzetén még a Jackson Five látogatását jelzik, semmi szégyenkeznivaló Sztálinváros miatt, ez sem különb, sőt, az egész városban egy fehéret látni, az is a helyi zaciba jött begyújteni. Bedeszkázott ablakú házak, fogadjunk, hogy volt driveby-lövöldözés két napja, ezt a közönséget is meg kell szólítani. Indiana, Ohio, Michigan, Pennsylvania kulcskérdés lesz a választáson – a kékgalléros six-packes, whiskeyző melósokat is meg kell fogni, és máig nagy kérdés, kinek sikerül.
Vagesz, Gary, Indiana
A Nixon-Orbán-Palin tengely
...mindeközben az utóbbi 40 év legdemokratább Washingtonja készülődik felállni. A Szenátusban a NYT számai szerint akár egy 59-41-es arányú demokrata többség is kialakulhat, a Képviselőházban pedig akár 265-170 is lehet a demokraták fölénye.
Úgy fest, a DNC-nek, azaz a párt is bővében van a pénznek, több mint 60 képviselőházi körzetben aktívan reklámoznak. Ez azt jelenti, hogy Obama győzelme esetén az utóbbi 40 évben csak Clinton első két évéhez hasonló áldott (McCain: "a very dangerous three-some!!") állapot állhat be, amikor az elnök és a két ház együttesen sok mindent valóra válthat (büdzsé-korlátok mellett természetesen) DC-ben. A republikánusok pont ezt a korlátot vonják kétségbe, szerinük természetesen nyakló nélkül "spendig spree" indul majd be. És az adókat is növelik. Valamint szex-oktatást vezetnek be az ovódában. És Amerika ellenesek. De erről mindjárt bővebben.
Fontos még hogy a demokraták kilépve a hagyományos városi bázisból már az elővárosi spájzokban vannak, a saját területükön verhetik meg a republikánusokat több helyen, úgyanúgy, mint ahogy az Obama-kampány olyan korábban republikánusnak számító államokban lehet sikere, mint Indiana, North-Carolina vagy Virginia. Erről pedig legközelebb bővebben.
Sajnos egy valami már most látszik, hogy a Kongresszus kéttéosztottsága növekedni fog, a hét várható GOP kiesőből öt liberálisabb konzervatív republikánusként számon tartott szenátor volt. És sajnos már készülődik az értékelés, amely a liberális médiára és a szavazó-regisztrálók csalására keni majd a vereséget ahelyett, hogy belátnák: az amerikaiak belefáradtak W. Bushba.
Amikor Sarah "Hokis" Palin színre lépett kaptam fel a fejem először arra, hogy elkezdett igazi amerikaiakról beszélni, mintha Orbán Viktor kiváló "Két Magyarország van" forgatókönyvét importálta volna az újhazába. Orbán is Nixonhoz nyúlt vissza (sikeresebben, mint amikor a reagen-i kérdést válaszolta meg a magyaroknak, "rosszabbul élünk mint négy éve") amikor a kultúrharcot megkezdte anno a "másik Magyarország" ellen. Az orbáni-nixoni betegség folytatódik, már azóta a "real America" szóba került a Képviselőházban is, Obama Amerika-ellenes lett, de legalábbis "risky", azaz kockázatos.
Sok tétje van a holnapi választásnak, és kampánytechnológiai, meggyőzésmódszertani, országkultúrális szempontból sem kicsi tét az, hogy be kell bizonyitaniuk az ittenieknek: az Obama-féle "McCain egy jó ember, de nem értek vele egyet" világfelfogás győzedelmeskedhet a Palin-féle árokásós, terroristázós, kultúrharcos taktika felett.
Úgy fest, a DNC-nek, azaz a párt is bővében van a pénznek, több mint 60 képviselőházi körzetben aktívan reklámoznak. Ez azt jelenti, hogy Obama győzelme esetén az utóbbi 40 évben csak Clinton első két évéhez hasonló áldott (McCain: "a very dangerous three-some!!") állapot állhat be, amikor az elnök és a két ház együttesen sok mindent valóra válthat (büdzsé-korlátok mellett természetesen) DC-ben. A republikánusok pont ezt a korlátot vonják kétségbe, szerinük természetesen nyakló nélkül "spendig spree" indul majd be. És az adókat is növelik. Valamint szex-oktatást vezetnek be az ovódában. És Amerika ellenesek. De erről mindjárt bővebben.
Fontos még hogy a demokraták kilépve a hagyományos városi bázisból már az elővárosi spájzokban vannak, a saját területükön verhetik meg a republikánusokat több helyen, úgyanúgy, mint ahogy az Obama-kampány olyan korábban republikánusnak számító államokban lehet sikere, mint Indiana, North-Carolina vagy Virginia. Erről pedig legközelebb bővebben.
Sajnos egy valami már most látszik, hogy a Kongresszus kéttéosztottsága növekedni fog, a hét várható GOP kiesőből öt liberálisabb konzervatív republikánusként számon tartott szenátor volt. És sajnos már készülődik az értékelés, amely a liberális médiára és a szavazó-regisztrálók csalására keni majd a vereséget ahelyett, hogy belátnák: az amerikaiak belefáradtak W. Bushba.
Amikor Sarah "Hokis" Palin színre lépett kaptam fel a fejem először arra, hogy elkezdett igazi amerikaiakról beszélni, mintha Orbán Viktor kiváló "Két Magyarország van" forgatókönyvét importálta volna az újhazába. Orbán is Nixonhoz nyúlt vissza (sikeresebben, mint amikor a reagen-i kérdést válaszolta meg a magyaroknak, "rosszabbul élünk mint négy éve") amikor a kultúrharcot megkezdte anno a "másik Magyarország" ellen. Az orbáni-nixoni betegség folytatódik, már azóta a "real America" szóba került a Képviselőházban is, Obama Amerika-ellenes lett, de legalábbis "risky", azaz kockázatos.
Sok tétje van a holnapi választásnak, és kampánytechnológiai, meggyőzésmódszertani, országkultúrális szempontból sem kicsi tét az, hogy be kell bizonyitaniuk az ittenieknek: az Obama-féle "McCain egy jó ember, de nem értek vele egyet" világfelfogás győzedelmeskedhet a Palin-féle árokásós, terroristázós, kultúrharcos taktika felett.
A Nixon-Orbán-Palin tengely
...mindeközben az utóbbi 40 év legdemokratább Washingtonja készülődik felállni. A Szenátusban a NYT számai szerint akár egy 59-41-es arányú demokrata többség is kialakulhat, a Képviselőházban pedig akár 265-170 is lehet a demokraták fölénye.
Úgy fest, a DNC-nek, azaz a párt is bővében van a pénznek, több mint 60 képviselőházi körzetben aktívan reklámoznak. Ez azt jelenti, hogy Obama győzelme esetén az utóbbi 40 évben csak Clinton első két évéhez hasonló áldott (McCain: "a very dangerous three-some!!") állapot állhat be, amikor az elnök és a két ház együttesen sok mindent valóra válthat (büdzsé-korlátok mellett természetesen) DC-ben. A republikánusok pont ezt a korlátot vonják kétségbe, szerinük természetesen nyakló nélkül "spendig spree" indul majd be. És az adókat is növelik. Valamint szex-oktatást vezetnek be az ovódában. És Amerika ellenesek. De erről mindjárt bővebben.
Fontos még hogy a demokraták kilépve a hagyományos városi bázisból már az elővárosi spájzokban vannak, a saját területükön verhetik meg a republikánusokat több helyen, úgyanúgy, mint ahogy az Obama-kampány olyan korábban republikánusnak számító államokban lehet sikere, mint Indiana, North-Carolina vagy Virginia. Erről pedig legközelebb bővebben.
Sajnos egy valami már most látszik, hogy a Kongresszus kéttéosztottsága növekedni fog, a hét várható GOP kiesőből öt liberálisabb konzervatív republikánusként számon tartott szenátor volt. És sajnos már készülődik az értékelés, amely a liberális médiára és a szavazó-regisztrálók csalására keni majd a vereséget ahelyett, hogy belátnák: az amerikaiak belefáradtak W. Bushba.
Amikor Sarah "Hokis" Palin színre lépett kaptam fel a fejem először arra, hogy elkezdett igazi amerikaiakról beszélni, mintha Orbán Viktor kiváló "Két Magyarország van" forgatókönyvét importálta volna az újhazába. Orbán is Nixonhoz nyúlt vissza (sikeresebben, mint amikor a reagen-i kérdést válaszolta meg a magyaroknak, "rosszabbul élünk mint négy éve") amikor a kultúrharcot megkezdte anno a "másik Magyarország" ellen. Az orbáni-nixoni betegség folytatódik, már azóta a "real America" szóba került a Képviselőházban is, Obama Amerika-ellenes lett, de legalábbis "risky", azaz kockázatos.
Sok tétje van a holnapi választásnak, és kampánytechnológiai, meggyőzésmódszertani, országkultúrális szempontból sem kicsi tét az, hogy be kell bizonyitaniuk az ittenieknek: az Obama-féle "McCain egy jó ember, de nem értek vele egyet" világfelfogás győzedelmeskedhet a Palin-féle árokásós, terroristázós, kultúrharcos taktika felett.
Úgy fest, a DNC-nek, azaz a párt is bővében van a pénznek, több mint 60 képviselőházi körzetben aktívan reklámoznak. Ez azt jelenti, hogy Obama győzelme esetén az utóbbi 40 évben csak Clinton első két évéhez hasonló áldott (McCain: "a very dangerous three-some!!") állapot állhat be, amikor az elnök és a két ház együttesen sok mindent valóra válthat (büdzsé-korlátok mellett természetesen) DC-ben. A republikánusok pont ezt a korlátot vonják kétségbe, szerinük természetesen nyakló nélkül "spendig spree" indul majd be. És az adókat is növelik. Valamint szex-oktatást vezetnek be az ovódában. És Amerika ellenesek. De erről mindjárt bővebben.
Fontos még hogy a demokraták kilépve a hagyományos városi bázisból már az elővárosi spájzokban vannak, a saját területükön verhetik meg a republikánusokat több helyen, úgyanúgy, mint ahogy az Obama-kampány olyan korábban republikánusnak számító államokban lehet sikere, mint Indiana, North-Carolina vagy Virginia. Erről pedig legközelebb bővebben.
Sajnos egy valami már most látszik, hogy a Kongresszus kéttéosztottsága növekedni fog, a hét várható GOP kiesőből öt liberálisabb konzervatív republikánusként számon tartott szenátor volt. És sajnos már készülődik az értékelés, amely a liberális médiára és a szavazó-regisztrálók csalására keni majd a vereséget ahelyett, hogy belátnák: az amerikaiak belefáradtak W. Bushba.
Amikor Sarah "Hokis" Palin színre lépett kaptam fel a fejem először arra, hogy elkezdett igazi amerikaiakról beszélni, mintha Orbán Viktor kiváló "Két Magyarország van" forgatókönyvét importálta volna az újhazába. Orbán is Nixonhoz nyúlt vissza (sikeresebben, mint amikor a reagen-i kérdést válaszolta meg a magyaroknak, "rosszabbul élünk mint négy éve") amikor a kultúrharcot megkezdte anno a "másik Magyarország" ellen. Az orbáni-nixoni betegség folytatódik, már azóta a "real America" szóba került a Képviselőházban is, Obama Amerika-ellenes lett, de legalábbis "risky", azaz kockázatos.
Sok tétje van a holnapi választásnak, és kampánytechnológiai, meggyőzésmódszertani, országkultúrális szempontból sem kicsi tét az, hogy be kell bizonyitaniuk az ittenieknek: az Obama-féle "McCain egy jó ember, de nem értek vele egyet" világfelfogás győzedelmeskedhet a Palin-féle árokásós, terroristázós, kultúrharcos taktika felett.
Sunday, November 2, 2008
Tucc.org
A Trintity Union Church of Christ temploma Chicago döntően feketék lakta South Side városrészében van és az év elején lett híres a város határain kívül. A templom főpásztora, Jeremiah Wright ugyanis a világfigyelem fókuszába került, mint radikális fekete prédikátor, aki erősen kritizálta Amerikát istentiszteletein.
Gyülekezetének leghíresebb tagját, Barack Obama elnükjelöltet többször, többen felszólították, határolódjon el a pásztortól, amit ő egyébként nem tett meg: ez a pali adta össze Michelle-lel, ő keresztelte meg a gyerekeit – mondta. Sokan, elsősorban Hillary Clinton kritizálta őt ezért, de akkor ugye még nem volt világos, hogy ki lesz a demokrata elnökjelölt. Kampánymegfigyelői körökben mennybe menesztették, hogy milyen okos három beszéddel jött ki ebből, pedig az ellenlábasok már Louis Farrakhanhoz hasonlították Wright tiszteletest.
Jó volna most azt mondani, hogy a Bushwhackaz-blog bozótharcosai úgy érkeztek Wright tiszteletes gyülekezetébe, mint Dan Akroyd és John Belushi a gospeles neontemplomba a Blues Brothers c. kültfilmben, de ez csak félig lenne igaz. A gospelektől hangos fekete templom igaz lenne, a két fehér látogató is, de nem James Brown énekelt (sajnos) és mi sem perdültünk akrobatikus táncra.
A 400 West 95th Street alatt fel voltak készülve a közösségen kívüli látogatókra, kedvesek voltak és nyitottak, a vancouveri afro-kanadai ifjúsági szövetségtől is jöttek, meg a kies Oslóból, norvég cserkészek, meg az ország különböző részeiről + a sajtó. A sajtó viszont semmilyen korszerű kép- vagy hangrögzítő berendezést sem vihetett magával és Rev. Dr. Jeremiah A. Wright jr. sem jelent meg a színen – ahol mintegy kétszáztagú gospel-énekkar, zenekar, és számos kisegítő segítette ki a szertartás menetét -, a vasárnap délelőtti istentiszteletet Otis Moss III lelkipásztor celebrálta.
Szó volt Krisztusról, szeretetről (a helyi tévé reggeli híradója szerint ezen a környéken előző éjszaka hét halálos áldozatot követelő drive-by – autós – lövöldözés volt, egy másik előző napi esetben egy temetést levezénylő papot lőttek le), és egy kicsit a politikáról. Az előttünk lévő hét feladataira hívta fel a figyelmet, és megkérdezte: ki szavazott a korai-szavazó program keretében? Kezek a magasba, nagyjából mindenki. Ennyi elég is volt, rákezdett a zenekar és a makrokórus, kiosztották a misebort és az ostyát – nagyjából úgy néz ki, mint egy kávétejszin, csak a lecsukó-divájsz dupla, a két műanyag-réteg között lapul Krisztus teste.
Intenzív zenélés, mozognak a lábak, fel-fel állnak emberek, halleluja, de közel sem olyan eksztatikus a hangulat, mint példál a Blues Brothers említett jelenetében. Imádkoznak mindkét elnökjelölt jólétéért és egy Carol Smith nevű hölgyért, aki hétfőn indul afganisztáni frontszolgálatra. Profizmus van és készülődés a keddre.
Gyülekezetének leghíresebb tagját, Barack Obama elnükjelöltet többször, többen felszólították, határolódjon el a pásztortól, amit ő egyébként nem tett meg: ez a pali adta össze Michelle-lel, ő keresztelte meg a gyerekeit – mondta. Sokan, elsősorban Hillary Clinton kritizálta őt ezért, de akkor ugye még nem volt világos, hogy ki lesz a demokrata elnökjelölt. Kampánymegfigyelői körökben mennybe menesztették, hogy milyen okos három beszéddel jött ki ebből, pedig az ellenlábasok már Louis Farrakhanhoz hasonlították Wright tiszteletest.
Jó volna most azt mondani, hogy a Bushwhackaz-blog bozótharcosai úgy érkeztek Wright tiszteletes gyülekezetébe, mint Dan Akroyd és John Belushi a gospeles neontemplomba a Blues Brothers c. kültfilmben, de ez csak félig lenne igaz. A gospelektől hangos fekete templom igaz lenne, a két fehér látogató is, de nem James Brown énekelt (sajnos) és mi sem perdültünk akrobatikus táncra.
A 400 West 95th Street alatt fel voltak készülve a közösségen kívüli látogatókra, kedvesek voltak és nyitottak, a vancouveri afro-kanadai ifjúsági szövetségtől is jöttek, meg a kies Oslóból, norvég cserkészek, meg az ország különböző részeiről + a sajtó. A sajtó viszont semmilyen korszerű kép- vagy hangrögzítő berendezést sem vihetett magával és Rev. Dr. Jeremiah A. Wright jr. sem jelent meg a színen – ahol mintegy kétszáztagú gospel-énekkar, zenekar, és számos kisegítő segítette ki a szertartás menetét -, a vasárnap délelőtti istentiszteletet Otis Moss III lelkipásztor celebrálta.
Szó volt Krisztusról, szeretetről (a helyi tévé reggeli híradója szerint ezen a környéken előző éjszaka hét halálos áldozatot követelő drive-by – autós – lövöldözés volt, egy másik előző napi esetben egy temetést levezénylő papot lőttek le), és egy kicsit a politikáról. Az előttünk lévő hét feladataira hívta fel a figyelmet, és megkérdezte: ki szavazott a korai-szavazó program keretében? Kezek a magasba, nagyjából mindenki. Ennyi elég is volt, rákezdett a zenekar és a makrokórus, kiosztották a misebort és az ostyát – nagyjából úgy néz ki, mint egy kávétejszin, csak a lecsukó-divájsz dupla, a két műanyag-réteg között lapul Krisztus teste.
Intenzív zenélés, mozognak a lábak, fel-fel állnak emberek, halleluja, de közel sem olyan eksztatikus a hangulat, mint példál a Blues Brothers említett jelenetében. Imádkoznak mindkét elnökjelölt jólétéért és egy Carol Smith nevű hölgyért, aki hétfőn indul afganisztáni frontszolgálatra. Profizmus van és készülődés a keddre.
Latino-voks
Bill Richardson Új-Mexikó kormányzója, neve ellenére az Egyesült Államok első spanyoljakú gubernadorja, a spanyol Al Punto hírtelevízión hosszú interjút ad vasárnap reggel, miért is kell a hispán közösségnek (több tízmillió ember) Barack Obamát támogatnia a szavazatával, és mennyire is számít ez Új-Mexikóban, Nevadában, Colorádóban - és, igen, Floridában. A kiemelés oka, hogy a floridai latinók zöme kubai származású, Kennedy idején jöttek, a Disznó-öbölbeli partraszállás bukása után vadul republikánusok lettek. A legutóbbi adatok szerint viszont a kubaiak új nemzedékei már nem zárkóznak el a demokrata jelölt, Barack Obama támogatásától, és ebben keresi a kormányzó – előbb Hillary Clinton, majd Obama támogatója – a spanyolajkúak partnerségét. Vicces ahogy Jorgénak szólítja a riportert.
Saturday, November 1, 2008
Választási Halloween
A Comfort Suites egyike a lepukkant szállodáknak a chicagói O’Hare reptér közelében. Az egésznapos repülőzés megfárasztja az embert, de már a belépéskor érezni, hogy bármelyik David Lynch-filmben elférnénk: Halloween-jelmezbál van az étteremben, fekete kisfiú porcelánfehér öltönyben és betétes cipőben, egy szétfolyt testű, nagyjából 160 kilós középharmincas fehér asszonyka babydollban, harisnyakötőben, fején antennákkal, módosult tudatállapotban vonul keresztül a szálloda előcsarnokán, arcán szétfolyt a szemfesték.
Három fiatalember, az egyik az amerikai börtönökben szokásos narancssárga bentlakóruhában, a másik szakácsjelmezben, a harmadik talpig plüssben: lengyelül beszélgetnek. Jerzy the Plumber (bentfenteskedő vicc. A ká-európai 2004-es EU-csatlakozás után Franciaországban óvtak az elszaporodó lengyel vízvezetékszerelőktől. Chicagónak egy időben állítólag több volt a lengyel lakosa, mint Varsónak, a Polonia – külföldi lengyelség - legnagyobb központja volt. John McCain „átlagamerikaija“ viszont egy Samuel J. Wurzelbacher nevű vízvezetékszerelő volt volt, Joe the Plumber, aki a kékgallérosok álmait és vágyait testesíti meg.)
Szóval Halloween-bál, feketékkel, lengyelekkel. Sorok írója 1992-ben Little Rock, Arkansasban követte Bill Clinton első megválasztását. Azt is megelőzte egy Halloween, mert az amerikai elnökválasztások mindig november első keddjén vannak. New yorki Halloween-parádé volt, a Houston és a Broadway sarka. Idősebb George Bush hasonmás jött televíziókeretben tartotta a fejét, ordibált, hogy „four more years“ (még négy év). A tömeg ördibált neki vissza: „three more days“ (még három nap). A mostani chicagói Halloween-bálon nem politizálnak, de felérve a szobába a televízión a Fox (konzervatív) az első csatorna, mely politikával foglalkozik ezen az órán. Sarah Palin republikánus alelnök-jelölt és kedves családja úszik a tökpitében a kampány-limóban, látjuk McCaint is, Obama Springfield, Missouri-ben szónokol.
Three more days.
Három fiatalember, az egyik az amerikai börtönökben szokásos narancssárga bentlakóruhában, a másik szakácsjelmezben, a harmadik talpig plüssben: lengyelül beszélgetnek. Jerzy the Plumber (bentfenteskedő vicc. A ká-európai 2004-es EU-csatlakozás után Franciaországban óvtak az elszaporodó lengyel vízvezetékszerelőktől. Chicagónak egy időben állítólag több volt a lengyel lakosa, mint Varsónak, a Polonia – külföldi lengyelség - legnagyobb központja volt. John McCain „átlagamerikaija“ viszont egy Samuel J. Wurzelbacher nevű vízvezetékszerelő volt volt, Joe the Plumber, aki a kékgallérosok álmait és vágyait testesíti meg.)
Szóval Halloween-bál, feketékkel, lengyelekkel. Sorok írója 1992-ben Little Rock, Arkansasban követte Bill Clinton első megválasztását. Azt is megelőzte egy Halloween, mert az amerikai elnökválasztások mindig november első keddjén vannak. New yorki Halloween-parádé volt, a Houston és a Broadway sarka. Idősebb George Bush hasonmás jött televíziókeretben tartotta a fejét, ordibált, hogy „four more years“ (még négy év). A tömeg ördibált neki vissza: „three more days“ (még három nap). A mostani chicagói Halloween-bálon nem politizálnak, de felérve a szobába a televízión a Fox (konzervatív) az első csatorna, mely politikával foglalkozik ezen az órán. Sarah Palin republikánus alelnök-jelölt és kedves családja úszik a tökpitében a kampány-limóban, látjuk McCaint is, Obama Springfield, Missouri-ben szónokol.
Three more days.
Maratoni Obama-reklám
A hét nagy eseménye volt Amerikában Obama szenátor és elnökjelölt 30 perces politikai hírdetése. Felmérések szerint 30 millióan nézték, a politikai kommunikáció nagy pillanata volt.
Úgy kezdődik, akárha egy gyümölcstea-reklám lenne, ha nem egy dohányzásellenes országról beszélnénk, akkor hiányolnánk a gondosan nyírott bajuszú nagypapát svájci gyártmányú fahéjízesítésű pipafüstbe burkolózva, a huncut terrier pont elcsórja a gombolyagot a nagymama kötögető-szettjéből, az unokák épp a nyitott ablak képkivágatában hancúroznak a gondosan vágott füvű kertben a repülőmodellel, a szülők pedig megfontoltan dolgoznak, építik a jövőt.
Középosztályi adócsökkentés, kormányzói támogatások Ohióból, Kansasból, Masschussettsből. Majd Michelle (Obama felesége) érkezik, mennyi Harry Pottert is olvasott a kislányoknak a papa, hajrá, hajrá! Nyugdíjak értékének megőrzése, érzelmes zenék, szimfonikusok és a popkultúra ismert dallamai visszafogott szalonzenei verzióban.
Ezt a roppant hosszú reklámot rendesen csinálták meg reklámfilmes szempontból, több országos csatorna és rengeteg kisebb, helyi adó adta, főműsoridőben. Bejelentkezett a végén Floridából élőben, de ennek valójában semmi jelentősége nem volt.
A jelentőség nem ebben rejlett, hanem abban, hogy ez kampányfinanszírozási tour de force volt, Obama több, mint hatmillió dollárt költhetett erre a hírdetésre. Ami ugye arra is ráirányítja a figyelmet, hogy ez az ember, meg a csapata 650 millió dollárt gyűjtött jogszerűen kampányfinanszírozásra újszerű modszerekkel. Az idős hadfi ennek felét sem tudta összeszedni: ez az üzenet.
Úgy kezdődik, akárha egy gyümölcstea-reklám lenne, ha nem egy dohányzásellenes országról beszélnénk, akkor hiányolnánk a gondosan nyírott bajuszú nagypapát svájci gyártmányú fahéjízesítésű pipafüstbe burkolózva, a huncut terrier pont elcsórja a gombolyagot a nagymama kötögető-szettjéből, az unokák épp a nyitott ablak képkivágatában hancúroznak a gondosan vágott füvű kertben a repülőmodellel, a szülők pedig megfontoltan dolgoznak, építik a jövőt.
Középosztályi adócsökkentés, kormányzói támogatások Ohióból, Kansasból, Masschussettsből. Majd Michelle (Obama felesége) érkezik, mennyi Harry Pottert is olvasott a kislányoknak a papa, hajrá, hajrá! Nyugdíjak értékének megőrzése, érzelmes zenék, szimfonikusok és a popkultúra ismert dallamai visszafogott szalonzenei verzióban.
Ezt a roppant hosszú reklámot rendesen csinálták meg reklámfilmes szempontból, több országos csatorna és rengeteg kisebb, helyi adó adta, főműsoridőben. Bejelentkezett a végén Floridából élőben, de ennek valójában semmi jelentősége nem volt.
A jelentőség nem ebben rejlett, hanem abban, hogy ez kampányfinanszírozási tour de force volt, Obama több, mint hatmillió dollárt költhetett erre a hírdetésre. Ami ugye arra is ráirányítja a figyelmet, hogy ez az ember, meg a csapata 650 millió dollárt gyűjtött jogszerűen kampányfinanszírozásra újszerű modszerekkel. Az idős hadfi ennek felét sem tudta összeszedni: ez az üzenet.
Thursday, October 30, 2008
Bushwhackaz are Back to America
A választás a demokrácia ünnepe, a népfelség felveszi a szép ruhát. Ha fontos országban van választás, az nemcsak a fontos országnak befelé, de a világnak is fontos – pláne, ha a legfontosabb országról van szó éppen. Ha egy választás boritékolhatóan történelmi, akkor érdemes hozzá közelhajolni, figyelmesen megszemlélni az új korszak születésének pillanatát. Pláne, ha világválság idején történik mindez.
A Bushwhackaz blog két amerikanistája (Vágvölgyi B. András és Szekfű Balázs) most is közelhajol, Barack Obama folyó év január 2-i (Cedar Rapids, Iowa) beszéde óta közelhajolva szemlélik a demokrata jelölt munkáját. A követtkező napokban Chicago, Illinois-ból figyelik az eseményeket és a NOL.hu-n osztják meg a látottakat.
Mert ez a választás biztosan történelmi lesz, és biztosan kihat az egész világra. Akárcsak 1989-90 tektonikus mozgásai a mi régiónkban, Amerika 1992-es választása, Dél-Afrikáé 1994-ben, Szerbiáé vagy megint Amerikáé 2000-ben.
Újra Bushwackaz! NOLblogon blogolunk: http://bushwhackaz.nolblog.hu/
A Bushwhackaz blog két amerikanistája (Vágvölgyi B. András és Szekfű Balázs) most is közelhajol, Barack Obama folyó év január 2-i (Cedar Rapids, Iowa) beszéde óta közelhajolva szemlélik a demokrata jelölt munkáját. A követtkező napokban Chicago, Illinois-ból figyelik az eseményeket és a NOL.hu-n osztják meg a látottakat.
Mert ez a választás biztosan történelmi lesz, és biztosan kihat az egész világra. Akárcsak 1989-90 tektonikus mozgásai a mi régiónkban, Amerika 1992-es választása, Dél-Afrikáé 1994-ben, Szerbiáé vagy megint Amerikáé 2000-ben.
Újra Bushwackaz! NOLblogon blogolunk: http://bushwhackaz.nolblog.hu/
Thursday, March 13, 2008
Köszönet - tovább
Kedves Olvasónk, köszönjük eddigi megtisztelő figyelmed. A BW egyszersmind köszöni az Origó Rt. és a Magyar Televízió nagylelkű támogatását, általuk vált lehetővé, hogy a helyszínekről tudósítsunk. A show folytatódik, és nem fogjuk szó nélkül hagyni a fontosabb eseményeket itt a blogon. Új helyszíni tudósításokhoz új támogatókat keresünk, ha van a tarsolyodban egy név, ne tartsd meg magadnak! :)
Bushwhackaz
Bushwhackaz
Tuesday, February 26, 2008
Drukkoljunk-e Clintonnénak?
Miért is ne? Márcsak galantériából is illik ilyenkor az underdognak drukkolni, pláne, ha hölgy az illető. Ahogy november-decemberben Obamának hívták az esélytelenebbet, úgy hívják most Hillary Rodham Clintonnak, s ha még néznénk ezt a nemes versengést, márpedig miért ne néznénk, a sportértéke megvan, és mégis kecsesebb, mint egy pitbull-viadal, akkor tantrikusan nyújtsuk el az élvezetet április 22-ig, mikoris Pennsylvania választ majd.
Gyanakodhat a Nyájas Olvasó, miért mindig a demokratákról beszélünk, a republikánus oldal miért mostohagyermeke e blognak. Nos, két oka van ennek, az egyik, hogy az Egyesült Államok következő elnöke kábé kétharmados valószínűséggel demokrata lesz – nyolc év Bush és sivatagi homok után ez érthető -, másrészt John McCain stabilan vezet a republikánusoknál, mai felmérések szerint Texasban is, pedig nem-matematika-hanem-csoda-szakos versenytársa, Mike Huckabee már csak itt reménykedhetett politikai mirákulumban.
Plusz a demokraták versenye érdekesebb is. Clinton szenátornak mindeddig Texas és Ohio (választ: március 4-én, pont egy hét múlva), eddig nem rés volt, de erős bástya, biztos lehetett a tejano-szavazatokban (tex-mex), az idősebb fehérekben és főként az ő asszonyaikban. Igenám, de mára Hillary Clinton előnye Texasban 50%-ra apadt Barack Obama statisztikai hibahatáron belül lévő 48%-hoz képest. Obama viszi a fekete szavazatok 80%-át, Clinton a spanyolajkúak 2/3-át. Ohioban a szavazók többsége azt gondolja, Clintonné jobb lenne elnökként az egészségügy és a gazdaság kérdéseiben, míg Obama üti őt Irakkal. Kérdés itt is: kinek mi a nünükéje, mire van rágyógyulva. Egyébként a nagy napon, március 4-én nemcsak Texas és Ohio, de Vermont és Rhode Island is szavaz, bár ott kisebb a kampányforgalom, egész pontosan a delegáltak arányában kisebb.
Aki régebben követi ezt a blogot, és a videós részeket is nézi a www.bushwhackaz.blogspot.com-on, az tudhatja, hogy már január elején voltak olyan hangok (pl. Novobatzky Mariann new yorki divattervező) az idősebb, sok mindent látott amerikaiak körében, mely azt mondta, hogy „szimpatikus fiú ez az Obama, sokban emlékeztet Martin Luther Kingre és Bobby Kennedyre, csak nehogy az legyen a vége, hogy lelövik őt is“. Épp negyven éve, 1968 tavaszán két hónap alatt végeztek a polgárjogi mozgalom e két szimbolikus figurájával, az utóbbi mintegy mellesleg esélyes elnökjelölt is volt.
Az egyik amerikai híradás arról számol be a texasi kampány örvén, hogy a titkosszolgálat által védett Obama kocsikonvoja a Dealey Plaza és a texasi könyvraktár épülete mellett haladt el a napokban (innen lőtt egyidejűleg több helyről is a „magányos elkövető“ Obama példaképére, John Fitzgerald Kennedy elnökre 1963 novemberében). A kampánytanácsadók és a testőrök szótlan elgondolkodásban emésztették a helyszínt. Ám maga Obama – állítólag – bele sem gondolt, következő kampányfeladatait rendezgette, s nem történelmi összehasonlítást végzett. „Meglehetősen tisztában vagyok a történelemmel“, mondta Obama. „Természetesen borzalmas nemzeti trauma volt, de se Bobby Kennedynek, se Martin Luther Kingnek nem volt titkosszolgálati védelme. A világ egyik legjobban védett embere vagyok.“
Megszólalt az ügyben Gary Hart volt szenátor is, ő az 1972-es kampányban a demokrata George McGovern kampányfőnöke volt, később (1984, 1988) maga is demokrata elnökjelölt, híresen bukott bele egy eltitkolt csajozási ügybe. „Némely jelöltek inkább célpontok, mint mások – minden jelölt, aki a változást személyesíti meg, inkább célpont. Az izgalom megidézése, mely John és Robert Kennedyt körülvette, pozitívan és negatívan is érvényesül.“ Ami tényvalóság. Viszont az izgalmat nézni jó és jó együtt izgulni, jó volna – kibicnek semmi sem drága! – kitartani ezt az izgalmi állapotot a lehetséges utolsó pontig. Április 22. Pennsylvania, de vannak még előválasztások júniusig, és lehet, hogy tényleg csak az augusztus végi Demokrata Konvent dönt majd.
Persze ne fokozódjon az izgalom fizikailag merényletkísérletes mértékig, hamár korunk amúgyis a virtualitás és a gondolatkísérletek kora. Az már persze problémásabb lenne, ha az augusztusi denveri konvenció is mutatna némi hasonlóságot a negyven évvel ezelőtti chicagói konvencióval (rendőrattak, a demokrata establishment árulása a változásügynökökkel szemben; a korabeli köznyelv Czechcagónak hívta az eseményt a Prágai Tavasz néhány nappal korábbi szovjet-keletnémet-lengyel-magyar-bulgár T55-ös páncélosokkal való lerohanása nyomán). Rossz lenne, ha akkor majd, a meleg coloradói augusztusban szuperdelegáltak, kétséges legitimációjú michigani és floridai jelöltek döntenék el Hillary Clinton javára ezt a versenyt. Ott Obamának kéne győznie, mint ahogy novemberben is!
De addig ugyan izguljunk még egy kicsit!
Gyanakodhat a Nyájas Olvasó, miért mindig a demokratákról beszélünk, a republikánus oldal miért mostohagyermeke e blognak. Nos, két oka van ennek, az egyik, hogy az Egyesült Államok következő elnöke kábé kétharmados valószínűséggel demokrata lesz – nyolc év Bush és sivatagi homok után ez érthető -, másrészt John McCain stabilan vezet a republikánusoknál, mai felmérések szerint Texasban is, pedig nem-matematika-hanem-csoda-szakos versenytársa, Mike Huckabee már csak itt reménykedhetett politikai mirákulumban.
Plusz a demokraták versenye érdekesebb is. Clinton szenátornak mindeddig Texas és Ohio (választ: március 4-én, pont egy hét múlva), eddig nem rés volt, de erős bástya, biztos lehetett a tejano-szavazatokban (tex-mex), az idősebb fehérekben és főként az ő asszonyaikban. Igenám, de mára Hillary Clinton előnye Texasban 50%-ra apadt Barack Obama statisztikai hibahatáron belül lévő 48%-hoz képest. Obama viszi a fekete szavazatok 80%-át, Clinton a spanyolajkúak 2/3-át. Ohioban a szavazók többsége azt gondolja, Clintonné jobb lenne elnökként az egészségügy és a gazdaság kérdéseiben, míg Obama üti őt Irakkal. Kérdés itt is: kinek mi a nünükéje, mire van rágyógyulva. Egyébként a nagy napon, március 4-én nemcsak Texas és Ohio, de Vermont és Rhode Island is szavaz, bár ott kisebb a kampányforgalom, egész pontosan a delegáltak arányában kisebb.
Aki régebben követi ezt a blogot, és a videós részeket is nézi a www.bushwhackaz.blogspot.com-on, az tudhatja, hogy már január elején voltak olyan hangok (pl. Novobatzky Mariann new yorki divattervező) az idősebb, sok mindent látott amerikaiak körében, mely azt mondta, hogy „szimpatikus fiú ez az Obama, sokban emlékeztet Martin Luther Kingre és Bobby Kennedyre, csak nehogy az legyen a vége, hogy lelövik őt is“. Épp negyven éve, 1968 tavaszán két hónap alatt végeztek a polgárjogi mozgalom e két szimbolikus figurájával, az utóbbi mintegy mellesleg esélyes elnökjelölt is volt.
Az egyik amerikai híradás arról számol be a texasi kampány örvén, hogy a titkosszolgálat által védett Obama kocsikonvoja a Dealey Plaza és a texasi könyvraktár épülete mellett haladt el a napokban (innen lőtt egyidejűleg több helyről is a „magányos elkövető“ Obama példaképére, John Fitzgerald Kennedy elnökre 1963 novemberében). A kampánytanácsadók és a testőrök szótlan elgondolkodásban emésztették a helyszínt. Ám maga Obama – állítólag – bele sem gondolt, következő kampányfeladatait rendezgette, s nem történelmi összehasonlítást végzett. „Meglehetősen tisztában vagyok a történelemmel“, mondta Obama. „Természetesen borzalmas nemzeti trauma volt, de se Bobby Kennedynek, se Martin Luther Kingnek nem volt titkosszolgálati védelme. A világ egyik legjobban védett embere vagyok.“
Megszólalt az ügyben Gary Hart volt szenátor is, ő az 1972-es kampányban a demokrata George McGovern kampányfőnöke volt, később (1984, 1988) maga is demokrata elnökjelölt, híresen bukott bele egy eltitkolt csajozási ügybe. „Némely jelöltek inkább célpontok, mint mások – minden jelölt, aki a változást személyesíti meg, inkább célpont. Az izgalom megidézése, mely John és Robert Kennedyt körülvette, pozitívan és negatívan is érvényesül.“ Ami tényvalóság. Viszont az izgalmat nézni jó és jó együtt izgulni, jó volna – kibicnek semmi sem drága! – kitartani ezt az izgalmi állapotot a lehetséges utolsó pontig. Április 22. Pennsylvania, de vannak még előválasztások júniusig, és lehet, hogy tényleg csak az augusztus végi Demokrata Konvent dönt majd.
Persze ne fokozódjon az izgalom fizikailag merényletkísérletes mértékig, hamár korunk amúgyis a virtualitás és a gondolatkísérletek kora. Az már persze problémásabb lenne, ha az augusztusi denveri konvenció is mutatna némi hasonlóságot a negyven évvel ezelőtti chicagói konvencióval (rendőrattak, a demokrata establishment árulása a változásügynökökkel szemben; a korabeli köznyelv Czechcagónak hívta az eseményt a Prágai Tavasz néhány nappal korábbi szovjet-keletnémet-lengyel-magyar-bulgár T55-ös páncélosokkal való lerohanása nyomán). Rossz lenne, ha akkor majd, a meleg coloradói augusztusban szuperdelegáltak, kétséges legitimációjú michigani és floridai jelöltek döntenék el Hillary Clinton javára ezt a versenyt. Ott Obamának kéne győznie, mint ahogy novemberben is!
De addig ugyan izguljunk még egy kicsit!
Friday, February 22, 2008
„Ékesszóló, de üres“
McCain szenátor már wisconsini győzelmi beszédében Barack Obama ellen fordult: az illinoisi szenátor fiatal ugyan, és ígéretes is, príma beszédeket mond, „ékesszóló, de üres“. Hillary Clinton több vita-meghívását visszautasította korábban, tegnap este azonban beszélgettek Austinban, a texasi egyetemen.
Hillary Clinton megtiszteltetésnek vette, hogy együtt ühet Barack Obamával, és ez arra utalt az elején, hogy korábbi, Mr. Nice & Mrs. Nice szerepfelosztásukhoz térnek vissza. Nem tartott sokáig. A tét nagy: Hillary vagy megnyeri Texast és Ohiót március 4-én és versenyben marad, vagy kieshet.
Néhány napja Obama egy kampánytámogatójától idézett (Deval Patrick massachussettsi kormányzótól), ám a forrás megjelölése nélkül, a Clinton-kampány természetesen ráugrott. Obama butaságnak nevezte a plágiumvádat, a szavak fontosságáról szólt, kampánytanácsadót forrásmegjelölés nélkül idézni szerinte okés. Moderátori kérdésre, hogy Clinton szenátoraszony szerint elérkezett-e a politika a „butaság-szezonba“ Hillary jó nagyot rúgott Barackba. „Ha a jelöltséged a szavakról szól, akkor használd a saját szavaidat!“ Obama fő kampányüzenetét („change“ – változás) ehelyt fénymásolható változásnak nevezte („xerox change“).
A karakterkérdésektől távolodva a texasiaknak fontos illegális bevándorlás-kérdést boncolgatták. Hillary Clinton „megértő bevándorláspolitikát“ sürgetett, ahol nem a gyermekek, pláne nem Amerikában született gyermekek szenvedik meg az intézkedéseket – „mert az nem az az Amerika volna, amelyet én ismerek“. Obama a témával kapcsolatos közbeszéd hevének hűtését szorgalmazta, „mi a jog és a bevándorlók országa vagyunk“, mindkét elem figyelembevételét ajánlotta, a két dolog összebékítését, a spanyol családnevűek megkülönböztetésének eltörlését a magánszférában is, a gyülöletbűn üldözésének szigorítását.
Obama a Bush-adminisztráció idején elkövetett gazdasági szabálytalanságok kivizsgálását helyezte kilátásba; Clinton ismét előhúzta a tapasztalatkártyát: Bush 2001-ben jelentős költségvetési többlettel vette át (férjétől) az államkasszát, ez mára jócskán eltűnt az éji homályban. Fiskális felelősség kell, s a témától távolodóban még jelentős oldalvágást ejtett McCain és republikánus barátai irányába. Az egészségügyi reform kérdésében Obama szerint alapvető különbség van kettejük között, Hillary kötelezővé tenné az egészségbiztosítást, ő liberálisabb megoldást javasol.
Az est fő kérdése az volt, ki, mennyire érzi magát alkalmasnak az elnökségre. Hillary Rodham Clinton azzal érvelt, hogy hosszú ideje van a döntéshozatal közelében, sok vezetőt ismer a világban, és nézzük csak az elmúlt hét eseményeit: Pakisztán kulcsfontosságú választás előtt áll, Koszovó független lett, Belgrádban az őrjöngő tömeg felgyújtotta az amerikai nagykövetséget, Kubában a maguk módján ugyan, de vezetőt váltottak – ilyen helyzetekben tapasztalt elnökre, a fegyveres erők tapasztalt főparancsnokára van szükség!
Obama megszólította a texasiakat – sok amerikai GI (gyalogos katona) származik ebből az államból -, nem indulna, ha nem gondolná magát alkalmasnak. Az elnök legfőbb feladata az amerikai életek védelme, biztonságának fenntartása, ezért az erőt bölcsen kell használni, és Hillary Clinton rosszul használta, mikor megszavazta az iraki beavatkozást, mely e generáció életének a legmeghatározóbb döntése volt, és e döntésének következménnyei voltak és vannak. Elvonta az erőt és a figyelmet Afganisztántól, 2001 óta ma is úgy virul ott az Al-Kaida, mint tök a napon, a talibánt kellett volna véglegesen leverni.
Obama méltósággal, elnökien beszélt az elemzők szerint, míg Hillary Clintonnak problémát okozott, hogy ellenfelére nézzen, elemzők szerint döntetlen, ami jelen helyzetben Obamának kedvez.
Hillary Clinton megtiszteltetésnek vette, hogy együtt ühet Barack Obamával, és ez arra utalt az elején, hogy korábbi, Mr. Nice & Mrs. Nice szerepfelosztásukhoz térnek vissza. Nem tartott sokáig. A tét nagy: Hillary vagy megnyeri Texast és Ohiót március 4-én és versenyben marad, vagy kieshet.
Néhány napja Obama egy kampánytámogatójától idézett (Deval Patrick massachussettsi kormányzótól), ám a forrás megjelölése nélkül, a Clinton-kampány természetesen ráugrott. Obama butaságnak nevezte a plágiumvádat, a szavak fontosságáról szólt, kampánytanácsadót forrásmegjelölés nélkül idézni szerinte okés. Moderátori kérdésre, hogy Clinton szenátoraszony szerint elérkezett-e a politika a „butaság-szezonba“ Hillary jó nagyot rúgott Barackba. „Ha a jelöltséged a szavakról szól, akkor használd a saját szavaidat!“ Obama fő kampányüzenetét („change“ – változás) ehelyt fénymásolható változásnak nevezte („xerox change“).
A karakterkérdésektől távolodva a texasiaknak fontos illegális bevándorlás-kérdést boncolgatták. Hillary Clinton „megértő bevándorláspolitikát“ sürgetett, ahol nem a gyermekek, pláne nem Amerikában született gyermekek szenvedik meg az intézkedéseket – „mert az nem az az Amerika volna, amelyet én ismerek“. Obama a témával kapcsolatos közbeszéd hevének hűtését szorgalmazta, „mi a jog és a bevándorlók országa vagyunk“, mindkét elem figyelembevételét ajánlotta, a két dolog összebékítését, a spanyol családnevűek megkülönböztetésének eltörlését a magánszférában is, a gyülöletbűn üldözésének szigorítását.
Obama a Bush-adminisztráció idején elkövetett gazdasági szabálytalanságok kivizsgálását helyezte kilátásba; Clinton ismét előhúzta a tapasztalatkártyát: Bush 2001-ben jelentős költségvetési többlettel vette át (férjétől) az államkasszát, ez mára jócskán eltűnt az éji homályban. Fiskális felelősség kell, s a témától távolodóban még jelentős oldalvágást ejtett McCain és republikánus barátai irányába. Az egészségügyi reform kérdésében Obama szerint alapvető különbség van kettejük között, Hillary kötelezővé tenné az egészségbiztosítást, ő liberálisabb megoldást javasol.
Az est fő kérdése az volt, ki, mennyire érzi magát alkalmasnak az elnökségre. Hillary Rodham Clinton azzal érvelt, hogy hosszú ideje van a döntéshozatal közelében, sok vezetőt ismer a világban, és nézzük csak az elmúlt hét eseményeit: Pakisztán kulcsfontosságú választás előtt áll, Koszovó független lett, Belgrádban az őrjöngő tömeg felgyújtotta az amerikai nagykövetséget, Kubában a maguk módján ugyan, de vezetőt váltottak – ilyen helyzetekben tapasztalt elnökre, a fegyveres erők tapasztalt főparancsnokára van szükség!
Obama megszólította a texasiakat – sok amerikai GI (gyalogos katona) származik ebből az államból -, nem indulna, ha nem gondolná magát alkalmasnak. Az elnök legfőbb feladata az amerikai életek védelme, biztonságának fenntartása, ezért az erőt bölcsen kell használni, és Hillary Clinton rosszul használta, mikor megszavazta az iraki beavatkozást, mely e generáció életének a legmeghatározóbb döntése volt, és e döntésének következménnyei voltak és vannak. Elvonta az erőt és a figyelmet Afganisztántól, 2001 óta ma is úgy virul ott az Al-Kaida, mint tök a napon, a talibánt kellett volna véglegesen leverni.
Obama méltósággal, elnökien beszélt az elemzők szerint, míg Hillary Clintonnak problémát okozott, hogy ellenfelére nézzen, elemzők szerint döntetlen, ami jelen helyzetben Obamának kedvez.
Wednesday, February 20, 2008
Buffalo Soldier
2005. Szeptember 6-án, 111 éves korában hunyt el Mark Matthews, a legidősebb élő Buffalo Soldier. A koreai-háború idején integrált katonai egység utolsó katonáját az arlingtoni Nemzeti Temetőben hantolták el, ünnepélyes körülmények között. Ám ma 2008. február 20-a van, mi közünk mindehhez?
Barack Obama megnyerte Wisconsint! Megnyerte szülőállamát, Hawaii-t is. Rossz hír Hillary Clintonnak, aki Youngstown, Ohióban mondott beszédet, már március 4-ére koncentrálva, hiszen neki kulcsfontosságú, hogy nevezett dátumon Texast és Ohiót, a két nagy állam számos delegáltját elhozza, s így versenyben maradjon. Az igazi rossz hír Hillarynak, hogy Obama az ő – nevezzük így - tradicionális választóit is elhozta, kétkezi dolgozókat, idősebbeket és nőket egyre növekvő számban, és ez már nem tartozik a vicc kategóriájába. Hillary Rodham Clinton kényszeredett mosollyal, csinált lendülettel mondja beszédét, lengeti a tapasztalatkártyát, tetteket követel a szavak mögé, de nincs vele az erő.
Barack Obama a texasi Houstonban tartott beszédet 20,000-es hallgatóság előtt, némileg udvariatlanul, Hillary Clinton „szavába vágva“, még az ő beszéde alatt elkezdte a sajátját, át is kapcsoltak rá az országos network-tévék. Korábbi beszédeiből ismerős lózungokat idézgetett egy darabig, majd előhúzta Irakot, és hogy ő soha nem szavazta meg a háborút. Ezt már tudtuk. Az iraki hábború most havi 9 milliárd dollárba kerül, és Obama kedvencét, John Fitzgerald Kennedyt idézte, hogy a tárgyalás nem a félelem, hanem az erő jele. És itt jött az új elem! Texasban vagyunk, illetve volt ő, abban az államban, melyben már a George W. Bush előtti demokrata kormányzóasszony, Anne Richards is veszkóban, lóval, Stetsonban, winchesterrel a kézben fotóztatta magát. Texas, „a magányos csillag állama“ kemény hely, katonai állam, itt a legigazabb az, hogy az „amerikaiak Marstól származnak“ (míg az európaiak Vénusztól), ide kemény duma kell. John McCain itt hazafiságból jobb, mint Obama, és előző nap Obamáné, Michelle tett egy szerencsétlen nyilatkozatot is, melyet kampánystratégiailag helyesnek tűnhetett elsikálni. („Életemben most először vagyok büszke az Egyesült Államokra!“)
Obama azt mondta erős főparancsnok lesz, kötelessége megvédeni az amerikaiakat, jól fogja vezetni a világ legerősebb hadseregét, és gondoskodni fog a „bátor férfiakról és nőkről“, akik távoli frontokról térnek vissza. Szót ejtett anyai nagyapjáról is, aki Patton seregében szolgált (II. Világháború, európai hadszintér), és a nagymamáról is, aki hadiüzemben dolgozott futószalagok lélekölő hangulatában. Nem lesz több hontalan veterán, nem lesz olyan kiszolgált hadfi és hadleány, akiről nem gondoskodik az állam. De!
De visszaállítja a habeas corpust, bezáratja Guantanamót – a kínvallatásokról, „nem-szokványos kihallgatásokról, kemény kérdezésről“ nem beszélt -, de ugyancsak ő volt az egyedüli McCain és Clinton társaságában, aki a nap amerikai külpol híréről, az ősellenség Fidel Castro Ruz kubai caudillo (diktátor – spanyol) bejelentett nyugdíjba vonulásáról nem ejtett szót. Csak előre, sose hátra.
Mégis, Barack Hussein Obama, az Egyesült Államok 44. Elnökségének napról-napra esélyesebb jelöltje ebben a kampányban az eddigi legharcosabb, legmilitaristább beszédét mondta, olyan volt, akárha a polgárháború idején alapított 10. Lovassági Regiment szóvivője lenne, melyet Fort Leavenworth, Kansasban alapítottak 1866-ban, s később ellenfeleik, az indián harcosok neveztek el Bölénykatonáknak (Buffalo Soldiers), és a néhai Bob Marley énekelt róluk messzehangzóan.
Barack Obama megnyerte Wisconsint! Megnyerte szülőállamát, Hawaii-t is. Rossz hír Hillary Clintonnak, aki Youngstown, Ohióban mondott beszédet, már március 4-ére koncentrálva, hiszen neki kulcsfontosságú, hogy nevezett dátumon Texast és Ohiót, a két nagy állam számos delegáltját elhozza, s így versenyben maradjon. Az igazi rossz hír Hillarynak, hogy Obama az ő – nevezzük így - tradicionális választóit is elhozta, kétkezi dolgozókat, idősebbeket és nőket egyre növekvő számban, és ez már nem tartozik a vicc kategóriájába. Hillary Rodham Clinton kényszeredett mosollyal, csinált lendülettel mondja beszédét, lengeti a tapasztalatkártyát, tetteket követel a szavak mögé, de nincs vele az erő.
Barack Obama a texasi Houstonban tartott beszédet 20,000-es hallgatóság előtt, némileg udvariatlanul, Hillary Clinton „szavába vágva“, még az ő beszéde alatt elkezdte a sajátját, át is kapcsoltak rá az országos network-tévék. Korábbi beszédeiből ismerős lózungokat idézgetett egy darabig, majd előhúzta Irakot, és hogy ő soha nem szavazta meg a háborút. Ezt már tudtuk. Az iraki hábború most havi 9 milliárd dollárba kerül, és Obama kedvencét, John Fitzgerald Kennedyt idézte, hogy a tárgyalás nem a félelem, hanem az erő jele. És itt jött az új elem! Texasban vagyunk, illetve volt ő, abban az államban, melyben már a George W. Bush előtti demokrata kormányzóasszony, Anne Richards is veszkóban, lóval, Stetsonban, winchesterrel a kézben fotóztatta magát. Texas, „a magányos csillag állama“ kemény hely, katonai állam, itt a legigazabb az, hogy az „amerikaiak Marstól származnak“ (míg az európaiak Vénusztól), ide kemény duma kell. John McCain itt hazafiságból jobb, mint Obama, és előző nap Obamáné, Michelle tett egy szerencsétlen nyilatkozatot is, melyet kampánystratégiailag helyesnek tűnhetett elsikálni. („Életemben most először vagyok büszke az Egyesült Államokra!“)
Obama azt mondta erős főparancsnok lesz, kötelessége megvédeni az amerikaiakat, jól fogja vezetni a világ legerősebb hadseregét, és gondoskodni fog a „bátor férfiakról és nőkről“, akik távoli frontokról térnek vissza. Szót ejtett anyai nagyapjáról is, aki Patton seregében szolgált (II. Világháború, európai hadszintér), és a nagymamáról is, aki hadiüzemben dolgozott futószalagok lélekölő hangulatában. Nem lesz több hontalan veterán, nem lesz olyan kiszolgált hadfi és hadleány, akiről nem gondoskodik az állam. De!
De visszaállítja a habeas corpust, bezáratja Guantanamót – a kínvallatásokról, „nem-szokványos kihallgatásokról, kemény kérdezésről“ nem beszélt -, de ugyancsak ő volt az egyedüli McCain és Clinton társaságában, aki a nap amerikai külpol híréről, az ősellenség Fidel Castro Ruz kubai caudillo (diktátor – spanyol) bejelentett nyugdíjba vonulásáról nem ejtett szót. Csak előre, sose hátra.
Mégis, Barack Hussein Obama, az Egyesült Államok 44. Elnökségének napról-napra esélyesebb jelöltje ebben a kampányban az eddigi legharcosabb, legmilitaristább beszédét mondta, olyan volt, akárha a polgárháború idején alapított 10. Lovassági Regiment szóvivője lenne, melyet Fort Leavenworth, Kansasban alapítottak 1866-ban, s később ellenfeleik, az indián harcosok neveztek el Bölénykatonáknak (Buffalo Soldiers), és a néhai Bob Marley énekelt róluk messzehangzóan.
Friday, February 15, 2008
Mit ér Romney támogatása?
Volt már hasonló címen post, akkor a Kennedyek támogatása volt a kérdés. Noha az nem hozta meg a demokrata oldalon az áttörést Obama számára – sem Massachussetts-t, sem New Yorkot, sem Californiát nem sikerült elhódítania a szuperkedden Clinton szenátorasszonytól -, mégis azzal kecsegtetett Edward Kennedy, Caroline Kennedy (JFK lánya), és Schwarzeneggerné, született Maria Shriver (klán-tag) támogatása, hogy Barack Obama megszerezte a demokrata establishment egy nagyon komoly részének a szimpátiáját és támogatását.
Mitt Romney tegnap Bostonban bejelentette, hogy nagy megtiszteltetés számára, hogy támogathatja John McCain kampányát, és ezennel megkéri delegáltjait (239), hogy a nyáron esedékes pártkonvención szavazataikat a Kelta Hősre adják. Kézzelfoghatóbb ajándék, mint amit a másik oldalon a Kennedeyek adtak Obamának, ugyanakkor talán még meglepőbb. A Kennedy-támogatás a két dinasztia jó viszonya miatt keltett érdeklődést, Clintonék és Kennedyék családilag is látványosan jóban voltak, Ted a maga nem kis súlyát Barack mellé tette, mert indoklása szerint úgy látta, Billel elszaladt a kampányretorikai versenyló (szándékos képzavar). Romney és McCain viszonya egészen a múlt hétig, mikoris a szuperkedd után Romney kiszállt, meglehetősen kemény és haragos volt.
Romney az illegális bevándorlók legalizálásának kísérletével vádolta McCaint, McCain elvtelen ide-oda csapódónak láttatta Romneyt. Romney az északi konzervatív republikánusokat hozta (míg Huckabee a délieket), vele szemben McCain a moderált, liberális republikánusok jelöltje, akinek bizonygatnia kell a Cato Intézet, az American Enterprise Institute és Karl Rove (George W. Bush szellemi atyja) befolyásoltjai előtt, hogy republikánusságteljesítményben ő is ott van az élbolyban, és megérdemli a párt egészének támogatását.
McCain már nem jár messze attól, hoggy megszerezze a 1191 delegátust, amire a nominációhoz szüksége van, és Romney 239 emberével most jócskán előrébb lépett. Ha Romney Huckabee-t támogatta volna, persze az sem jelentett volna komoly lehetőséget a matematika helyett a csodákban hívő Hucknak, de ideológiailag jobban indokolható döntés lett volna. Romney mostani lépése is azt jelzi, hogy a republikánus establishment kénytelen-kelletlen, de elfogadta McCain elnökjelöltségét, pedig bő egy hete, mikor Bush elnök a republikánus jelölt támogatására szólított fel a Konzervatív Kongresszuson, akkor még John McCain nevét sem volt hajlandó kiejteni a száján.
Mitt Romney tegnap Bostonban bejelentette, hogy nagy megtiszteltetés számára, hogy támogathatja John McCain kampányát, és ezennel megkéri delegáltjait (239), hogy a nyáron esedékes pártkonvención szavazataikat a Kelta Hősre adják. Kézzelfoghatóbb ajándék, mint amit a másik oldalon a Kennedeyek adtak Obamának, ugyanakkor talán még meglepőbb. A Kennedy-támogatás a két dinasztia jó viszonya miatt keltett érdeklődést, Clintonék és Kennedyék családilag is látványosan jóban voltak, Ted a maga nem kis súlyát Barack mellé tette, mert indoklása szerint úgy látta, Billel elszaladt a kampányretorikai versenyló (szándékos képzavar). Romney és McCain viszonya egészen a múlt hétig, mikoris a szuperkedd után Romney kiszállt, meglehetősen kemény és haragos volt.
Romney az illegális bevándorlók legalizálásának kísérletével vádolta McCaint, McCain elvtelen ide-oda csapódónak láttatta Romneyt. Romney az északi konzervatív republikánusokat hozta (míg Huckabee a délieket), vele szemben McCain a moderált, liberális republikánusok jelöltje, akinek bizonygatnia kell a Cato Intézet, az American Enterprise Institute és Karl Rove (George W. Bush szellemi atyja) befolyásoltjai előtt, hogy republikánusságteljesítményben ő is ott van az élbolyban, és megérdemli a párt egészének támogatását.
McCain már nem jár messze attól, hoggy megszerezze a 1191 delegátust, amire a nominációhoz szüksége van, és Romney 239 emberével most jócskán előrébb lépett. Ha Romney Huckabee-t támogatta volna, persze az sem jelentett volna komoly lehetőséget a matematika helyett a csodákban hívő Hucknak, de ideológiailag jobban indokolható döntés lett volna. Romney mostani lépése is azt jelzi, hogy a republikánus establishment kénytelen-kelletlen, de elfogadta McCain elnökjelöltségét, pedig bő egy hete, mikor Bush elnök a republikánus jelölt támogatására szólított fel a Konzervatív Kongresszuson, akkor még John McCain nevét sem volt hajlandó kiejteni a száján.
Thursday, February 14, 2008
Esélylatolgató
John McCainnek integrálnia kell saját pártját, hogy minnél többen szavazzanak novemberben és minnél kevesebben szavazzanak át a demokrata jelöltre. Utóbbi személye még nem világos, de.
Az átszavazás valódi lehetőség, a napokban épp egy nagynevű republikánus, Ike Eisenhower négycsillagos tábornok és amerikai elnök (1952-60) unokája jelentette be, hogy „egy élethossznyi republikánus politizálás után is, ha Obama megszerzi a demokrata jelöltséget, akkor őt fogja támogatni“. Nem kicsi.
McCain kedden verte Huckabee-t, de azért Huck beijesztett, és ezzel a rurálkonzervatív szavazók figyelmeztettek is. Másrészt a felmérések szerint Marylandben, Virginiában, DC-ben moderált republikánusok szavaztak is Obamára. McCainnek úgy kell Hillary, mint az a legendás falat kenyér. Hillary Clinton elutasítottsága republikánus oldalon olyan nagy, hogy jelöltsége összerántaná a rajongói tábort. Mert Bush elnök név nélküli megtámogató vállveregetése a Konzervatív kongresszuson még republikánus oldalon sem ér sokat.
S mielőtt áttérnénnk a demokrata mezőre, álljunk meg egy piillanatra, s töprengjünk el a Ron Paul jelenségen! A libertárius nőgyógyász még mindig nem szállt ki, Las Vegasban, a Stripen hatalmas billboard hírdeti kereszteshábborúját az adóhivatal ellen, és Washington DC-ben, a nemzet fővárosábban 8%-ot szerzett! Egy ilyen eredményre Magyarországon megújuló kispárti identitás épülne.
Hillary bajban van. Kirúgta kampányfőnökét, a latino (mexikói bevándorló szülők gyermeke) Patti Solis Doyle-t, egy régi kolleginára, az afro-amerikai Maggie Williamsre cserélte, ám ezzel a latgino jogalkotók dühét is kiváltotta: levélben tiltakoztak. Szuperkedd óta Hillary folyamatosan veszít, és hiába mondja, hogy ezek kis álllamok, kevés delegálttal, lassan Rudy Giuliani hibájába esik: nem lehet csak a nagy államokra koncentrálni. Márpedig ő már tegnap Texasra koncentrált, El Pasoban mondott beszédet, melyben a Potomac-parti vereségeket nem említette, viszont olyan közönsége volt (mindenki folyamatoson ünnepelte), mintha egy Obama-gyűlldén lett volna. Három hete van Texasra, és Texas fekszik neki. A közelben volt kormányzóné, annak idején maga is kampányolt itt, sok latino (tex-mex, másnéven tejano) szavazatra számít, sok a kétkezi munkavállaló, sok a nő, egyáltalán, Texasban minden sok. Amitől még sokat várhat, az 21-én a vita Obamával Austinban – kérdés, hoogy megint támad-e, vagy előkerül a Mr. Nice-Mrs. Nice formula?
De Hillary Clintonnak már nem elég március elején Texast megnyernie, nyerni kell Ohioban is (kedves terepe, sok hajdani gyári munkás nyugdijassal), és áprilisban a sok szempontból hasonló Pennsylvániában is. A Clinton-kampány láthatólag mindent egy lapra tett fel, ezekre a nagy, tizmilliónál nagyobb lakosságú államokra koncentrál.
Nem úgy Obama. Ő a jövő héten esedékes két állam egyikében, Wisconsinban beszélt tegnap óriási tömeg előtt, a másik állam pedig szülőhelye, Hawaii. Ha Obama hozza a két államot, megint róla szól majd a sajtó, neki zúgnak a harangok, úgy érkezik majd Texasba, mint aki folyamatos nyerésben van. Kérdés, hogy a két kampánystratégia közül melyik lesz a befutó? Mert ott van még a szoros végeredmény esetére a nyári pártkonvención a szuperdelegáltak kezébbe helyezett döntés, de már vannak olyan hangok, ha ezt a nagyban antidemokratikus módját választják a jelöltállításnak, akkor sokan a republikánus jelöltre – aki nem George W. Bush és nem Dick Cheney, ahogy ezt Obama mindig elmondja – szavaznának. Ez nyilván teljesen szétzilálná a Demokrata Pártot, és nincs az a szuperdelegált, akinek ez érdeke lenne.
Az átszavazás valódi lehetőség, a napokban épp egy nagynevű republikánus, Ike Eisenhower négycsillagos tábornok és amerikai elnök (1952-60) unokája jelentette be, hogy „egy élethossznyi republikánus politizálás után is, ha Obama megszerzi a demokrata jelöltséget, akkor őt fogja támogatni“. Nem kicsi.
McCain kedden verte Huckabee-t, de azért Huck beijesztett, és ezzel a rurálkonzervatív szavazók figyelmeztettek is. Másrészt a felmérések szerint Marylandben, Virginiában, DC-ben moderált republikánusok szavaztak is Obamára. McCainnek úgy kell Hillary, mint az a legendás falat kenyér. Hillary Clinton elutasítottsága republikánus oldalon olyan nagy, hogy jelöltsége összerántaná a rajongói tábort. Mert Bush elnök név nélküli megtámogató vállveregetése a Konzervatív kongresszuson még republikánus oldalon sem ér sokat.
S mielőtt áttérnénnk a demokrata mezőre, álljunk meg egy piillanatra, s töprengjünk el a Ron Paul jelenségen! A libertárius nőgyógyász még mindig nem szállt ki, Las Vegasban, a Stripen hatalmas billboard hírdeti kereszteshábborúját az adóhivatal ellen, és Washington DC-ben, a nemzet fővárosábban 8%-ot szerzett! Egy ilyen eredményre Magyarországon megújuló kispárti identitás épülne.
Hillary bajban van. Kirúgta kampányfőnökét, a latino (mexikói bevándorló szülők gyermeke) Patti Solis Doyle-t, egy régi kolleginára, az afro-amerikai Maggie Williamsre cserélte, ám ezzel a latgino jogalkotók dühét is kiváltotta: levélben tiltakoztak. Szuperkedd óta Hillary folyamatosan veszít, és hiába mondja, hogy ezek kis álllamok, kevés delegálttal, lassan Rudy Giuliani hibájába esik: nem lehet csak a nagy államokra koncentrálni. Márpedig ő már tegnap Texasra koncentrált, El Pasoban mondott beszédet, melyben a Potomac-parti vereségeket nem említette, viszont olyan közönsége volt (mindenki folyamatoson ünnepelte), mintha egy Obama-gyűlldén lett volna. Három hete van Texasra, és Texas fekszik neki. A közelben volt kormányzóné, annak idején maga is kampányolt itt, sok latino (tex-mex, másnéven tejano) szavazatra számít, sok a kétkezi munkavállaló, sok a nő, egyáltalán, Texasban minden sok. Amitől még sokat várhat, az 21-én a vita Obamával Austinban – kérdés, hoogy megint támad-e, vagy előkerül a Mr. Nice-Mrs. Nice formula?
De Hillary Clintonnak már nem elég március elején Texast megnyernie, nyerni kell Ohioban is (kedves terepe, sok hajdani gyári munkás nyugdijassal), és áprilisban a sok szempontból hasonló Pennsylvániában is. A Clinton-kampány láthatólag mindent egy lapra tett fel, ezekre a nagy, tizmilliónál nagyobb lakosságú államokra koncentrál.
Nem úgy Obama. Ő a jövő héten esedékes két állam egyikében, Wisconsinban beszélt tegnap óriási tömeg előtt, a másik állam pedig szülőhelye, Hawaii. Ha Obama hozza a két államot, megint róla szól majd a sajtó, neki zúgnak a harangok, úgy érkezik majd Texasba, mint aki folyamatos nyerésben van. Kérdés, hogy a két kampánystratégia közül melyik lesz a befutó? Mert ott van még a szoros végeredmény esetére a nyári pártkonvención a szuperdelegáltak kezébbe helyezett döntés, de már vannak olyan hangok, ha ezt a nagyban antidemokratikus módját választják a jelöltállításnak, akkor sokan a republikánus jelöltre – aki nem George W. Bush és nem Dick Cheney, ahogy ezt Obama mindig elmondja – szavaznának. Ez nyilván teljesen szétzilálná a Demokrata Pártot, és nincs az a szuperdelegált, akinek ez érdeke lenne.
Tuesday, February 12, 2008
Chesapeake-szuperkedd a CNN-en
Bár Magyarország március 9-én népszavaz, s a szerkesztői felkérés is leginkább „magyar gyártású, magyar televízión sugárzott“ műsorokra vonatkozik, és ezzel kapcsolatban még nyilván számos remekbeszabott és magas művészi szinvonalon megvalósított televíziós produkciót lesz még alkalmunk látni, azért most ehelyt emeljük fel lehorgasztott fejünket, és hordozzuk körbe tekintetünket a tágabb szemhatáron!
Szavazott már a nagy államok közül Florida, New York és Kalifornia is (a nagyok [25 millió+ lakos] közül már csak Texas van hátra, a középnagyok [10 millió + lakos] közül pedig olyanok, mint Ohio, vagy Pennsylvania), és a republikánus oldalon már csoda kell ahhoz, hogy a konzervatív oldal jelöltje ne George W. Bush 2000-es párton belüli kihívója, a veterán John McCain legyen, úgy a demokrata oldal mindmáig maga volt a liberális káosz.
Mivel a szuperkedd nem hozott végérvényes döntést – Clinton szenátorasszony a csupán 20 delegátusi hely előnnyel bírt ekkor az új szupersztárral, Barack Obamával szemben (a nyári pártkonvención a nomináláshoz 2025 delágátus kell) -, azóta Obama menetel, szombaton három, egymásnak teljesen ellentmondó hagyományú államot nyert meg pl. Az északnyugati, döntően fehér, kisebbségben ázsiai-amerikai lakosságú, magasan képzett, technofil (Microsoft-központ a Seattle melletti Redmondban), tizenöt éve a grunge-zene (Nirvana, Pearl Jam) központjának számító Washington államot; a középnyugati, Stetson-kalapos, kisteherautós, country-zenét hallgató, „redneck“ (paraszt) Nebraskát, mely államnak a világkultúrához adott legnagyobb hozadéka, hogy az államhoz tartozó Omaha városában született minden idők egyik legnagyobb filmszínésze, Marlon Brando; valamint a déli, szegény, hajdanán rabszolgatartó Louisianát, melynek része ugyan a világ legjobb helyének megtisztelő címéért eséllyel harcba szálló New Orleans is, ám azt bő két éve elmosta a hurrikán.
Az állam nem csak Ku-Klux-Klan központ, de ettől nem függetlenül jelentős fekete lakossággal is rendelkezik. Dekadenciája, részbeni franciaajkú populációja, és a jazz 1918-as helybeni feltalálása óta Louisiana, mely az államok gazdasági fejlettségi rangsorában 50-ből az 50-edik, mégsem csak egy gyapot- és alligátorszagú szegényes és lusta lápvidék, hanem az amerikai kultúra egyik spirituális központja is. Mindezek után Obama múlt vasárnap megnyerte azz elegáns északkeleti Maine államát is, melyet leginkább tehetős nyugdíjasok – mint a mostani elnök apja – golfpályájaként és vitorláskikötőjeként ismer a világ.
A bombasztikumra mindig hajlamos amerikai média a mostani kedden választó két államot (Maryland, Virginia) és szövetségi területet (a nemzet fővárosa, Washington DC) a közeleső tengeröböl után el is nevezte iziben Chesapeake-szuperkeddnek (a helyben található folyó okán Potomac-előválasztásnak is hívták, ami angolul ráadásul alliterál). A tét nem volt kicsi: Washington a politika központja, szuburbiája e két államba nyújtózkodik, a marylandi Bethesda vagy Chevy Chase a legtöbb politikus lakóhelye, számos szövetségi intézmény található ezen a területen – hogy mást ne mondjak, Langley-ben (Virginia) van a CIA központja -, de nagy városok is előfordulnak, mint Baltimore például, mely város elsőrangú érdekessége mindmáig ott élő nagy fia, John Waters filmrendező, akinél először láthattuk azt a jelenetet a nagy vásznon, hogy egy transzvesztita művész kutyaszart talál a járdán és élesben megeszi (Pink Flamingos; 1972).
Ugyan Maryland és Virginia is a Mason-Dixon vonal alatt terül, mely az emberi jogi érzékenységű Északot és az ültetvényeken folyó termelőmunkát nyugat-afrikai kényszer-munkaerő alkalmazásával (rabszolgatartás) megoldó Dél között húzódott a polgárháború (1861-65) idején, s ma is jelentős politikai-szociálpszichológiai választóvonal, ám Maryland a polgárháburúban „határállam“ volt, kettős, de többségi északi lojalitással és 1864-ig megtartott rabszolgatartással. E helyről tudósított hát magyar idő szerint kedd éjszaka a CNN, „The Best Political Team on Television“ – ahogy mostanában hívniuk kell magukat, bár Wolf Blitzer kivételével ezt a reklámszöveget, melyet valami hülye marketinges adott a szájukba, a riporterek rendre elröhögik.
Kezdéskor Blitzer, Lou Dobbs és Bill Schneider hüledezik, hogy a virginiai szavazatok 1%-nak megszámlálása után Mike Huckabee vezet John McCain előtt, ám hamarosan képernyőre kerül Jonathan King, és az ő technológiailag magasan fejlett, a szavazatok területi megoszlását mutató divájsza, melyet a Google Earth-szel együtt fejlesztettek ki, utóbbi pedig valószínüleg az emberiség legjobb találmánya a térképészet felfedezése óta. Az állam nyugati részén lakó Biblia-övi evangelista rurálkonzervatívok szavazatait gyűjtötte be Huck, de várjunk míg a keleti részt is összeszámolják – figyelmeztet King, mert „that’s where the people are“. És tényleg, korunk választásait a városokban kell megnyerni, minnél nagyobb a város, annál nyerőbb a választási győzelem szempontjából. Mac fel is jön a végére, 50-41 arányban veri Huckot.
A demokratáknál Obama vezet, a veterán Wolf Blitzer kicsiny termetéhez képest széles, nagy léptekkel járja be a stúdiót, hevült hangon ismerteti a tényeket, sűrűn ismétleve magamagát, hiszen a CNN olyan csatorna, ahová odalátogatnak az emberek, jól tájékozódnak, majd mennek tovább. Marylandben az ónos eső, az utakat borító jég és a forgalmi zűrzavar miatt az illetékes bíró másfél órával meghosszabbította a szavazást. Közben elemzők elemeznek, saját analista mind, a fekete és szexi Amy Holmes, a szintén fekete, mérsékeltebben szexi Roland Martin és a republikánus stratégaként meghatározott Leslie Sanchez.
Két sorban ülnek az analisták és a stratégák - igazi nagymenő is van: Paul Begala, az 1992-es Clinton-kampány vezérstratégája -, őket váltogatva szólítják meg, munkaköri leírásukban szerepel a hevült hang, a lelkesedés és pergő nyelv. Utóbbiban a touch screen szavazókör-mutatóval készségszinten bíbelődő Kinget egyébként nem lehet megverni, ha kifejlesztenek neki egy beszédsebesség-számlálót, akkor az az emberiség legnagyobb találmánya lesz a hallókészülék felfedezése óta. Obama megnyerte Virginiát! Marylandban még egy óra, míg urnát zárnak, DC-ben nem készített a CNN exit poll-t, lassan jönnek az adatok, találgatásokba nem bocsátkoznak. Most Anderson Cooper veszi át Blitzer helyét, ő kevesebbet emlegeti, hogy ők a „legjobb politikai csapat a televíziózásban“, viszont észrevétlenül 360° lesz a programfolyam címe, mely amúgy az ő saját műsora.
Hillary Rodham Clinton beszédet mond El Paso, Texasban, ott három hét múlva lesz demokrata előválasztás, már arra gyúr. A virginiai vereséget nem emlegeti – közben jönnek már a marylandi számok is: a marylandi vereséget sem emlegeti -, szó esik viszont 9,50 dolláros minimál órabérről, alternatív energiaforrásokról, tapasztalatról, bennne égő tűzről, és hogy szeretne a fegyveres erők főparancsnoka lenni. Texas amúgy Clintonnéé lehet, rá idősebbek, kétkeziek, latinók (spanyolajkúak) szavaznak, a szomszédban (Arkansas) volt kormánnyzóné, ismerős neki a terep. Hír jő, pihegve: a nemzet fővárosa, Washington DC 75%-ban Barack Obamát tartja elnökségre alkalmasnak. Obama Madison, Wisconsinban tartja beszédét, mely korábbi beszédekre épül, „változás“, „remény“ – Obama pátoszban jó, kérdés, hogy iróniábban milyen, azon kívül persze, hogy a kanhéjja Dick Cheney alelnököt, a jelenlegi adminisztráció Bushnál is rosszabb szellemét rendszeresen a kuzinjának nevezi -, inti a cinizmus híveit, mely „bánatos bölcsesség“, hogy már elhihetik: yes, we can. Obama egyébként úgy beszél néha, mint egy gospel-templom prédikátora, várom már nagyon, hogy rapelni kezdjen, de erre várni kell, mert nagyon nem akarja beszorítani magát a „fekete jelölt“ imidzsbe. Pedig.
Szorult helyzetben mit tehet a televízió-kritikus, klasszikushoz fordul: „It’s time for somebody to lead all of America’s Niggers. And by this I mean the Young, the Black, the Brown, the Women, the Poor – all the People who feel left out of the political process. If we can put the Nigger Vote together, we can bring about some real change in this country.* “ (In: Dr. Hunter S. Thompson: Fear and Loathing on the Campaign Trail ′72)
Igaz, ez még egy George McGovern nevű jelöltről szólt, aki soha nem lett Amerika hippi-elnöke, helyette viszont Richard Nixon maradt, hogy belebukjon az elnökségbe 1974-ben. Obamának mozgalma lett január eleje óta, esélyei sokkalta jobbak, pláne most, hogy átvette a vezetést Hillarytól, mint egykor McGovernnek, a demokrata részvétel rendszeresen kétszer akkora, mint a republikánus, és ha Bush novemberig nem kezd háborúba Iránnal, és Hillary nem nyeri meg Texast és Ohiót, akkor jó eséllyel meglesz Amerika első fekete elnöke. Kérdés marad, hogy Hillary Rodham Clinton vállalna-e alelnökséget Obama alatt?
Február 12., Budakeszi, Pest megye
Szavazott már a nagy államok közül Florida, New York és Kalifornia is (a nagyok [25 millió+ lakos] közül már csak Texas van hátra, a középnagyok [10 millió + lakos] közül pedig olyanok, mint Ohio, vagy Pennsylvania), és a republikánus oldalon már csoda kell ahhoz, hogy a konzervatív oldal jelöltje ne George W. Bush 2000-es párton belüli kihívója, a veterán John McCain legyen, úgy a demokrata oldal mindmáig maga volt a liberális káosz.
Mivel a szuperkedd nem hozott végérvényes döntést – Clinton szenátorasszony a csupán 20 delegátusi hely előnnyel bírt ekkor az új szupersztárral, Barack Obamával szemben (a nyári pártkonvención a nomináláshoz 2025 delágátus kell) -, azóta Obama menetel, szombaton három, egymásnak teljesen ellentmondó hagyományú államot nyert meg pl. Az északnyugati, döntően fehér, kisebbségben ázsiai-amerikai lakosságú, magasan képzett, technofil (Microsoft-központ a Seattle melletti Redmondban), tizenöt éve a grunge-zene (Nirvana, Pearl Jam) központjának számító Washington államot; a középnyugati, Stetson-kalapos, kisteherautós, country-zenét hallgató, „redneck“ (paraszt) Nebraskát, mely államnak a világkultúrához adott legnagyobb hozadéka, hogy az államhoz tartozó Omaha városában született minden idők egyik legnagyobb filmszínésze, Marlon Brando; valamint a déli, szegény, hajdanán rabszolgatartó Louisianát, melynek része ugyan a világ legjobb helyének megtisztelő címéért eséllyel harcba szálló New Orleans is, ám azt bő két éve elmosta a hurrikán.
Az állam nem csak Ku-Klux-Klan központ, de ettől nem függetlenül jelentős fekete lakossággal is rendelkezik. Dekadenciája, részbeni franciaajkú populációja, és a jazz 1918-as helybeni feltalálása óta Louisiana, mely az államok gazdasági fejlettségi rangsorában 50-ből az 50-edik, mégsem csak egy gyapot- és alligátorszagú szegényes és lusta lápvidék, hanem az amerikai kultúra egyik spirituális központja is. Mindezek után Obama múlt vasárnap megnyerte azz elegáns északkeleti Maine államát is, melyet leginkább tehetős nyugdíjasok – mint a mostani elnök apja – golfpályájaként és vitorláskikötőjeként ismer a világ.
A bombasztikumra mindig hajlamos amerikai média a mostani kedden választó két államot (Maryland, Virginia) és szövetségi területet (a nemzet fővárosa, Washington DC) a közeleső tengeröböl után el is nevezte iziben Chesapeake-szuperkeddnek (a helyben található folyó okán Potomac-előválasztásnak is hívták, ami angolul ráadásul alliterál). A tét nem volt kicsi: Washington a politika központja, szuburbiája e két államba nyújtózkodik, a marylandi Bethesda vagy Chevy Chase a legtöbb politikus lakóhelye, számos szövetségi intézmény található ezen a területen – hogy mást ne mondjak, Langley-ben (Virginia) van a CIA központja -, de nagy városok is előfordulnak, mint Baltimore például, mely város elsőrangú érdekessége mindmáig ott élő nagy fia, John Waters filmrendező, akinél először láthattuk azt a jelenetet a nagy vásznon, hogy egy transzvesztita művész kutyaszart talál a járdán és élesben megeszi (Pink Flamingos; 1972).
Ugyan Maryland és Virginia is a Mason-Dixon vonal alatt terül, mely az emberi jogi érzékenységű Északot és az ültetvényeken folyó termelőmunkát nyugat-afrikai kényszer-munkaerő alkalmazásával (rabszolgatartás) megoldó Dél között húzódott a polgárháború (1861-65) idején, s ma is jelentős politikai-szociálpszichológiai választóvonal, ám Maryland a polgárháburúban „határállam“ volt, kettős, de többségi északi lojalitással és 1864-ig megtartott rabszolgatartással. E helyről tudósított hát magyar idő szerint kedd éjszaka a CNN, „The Best Political Team on Television“ – ahogy mostanában hívniuk kell magukat, bár Wolf Blitzer kivételével ezt a reklámszöveget, melyet valami hülye marketinges adott a szájukba, a riporterek rendre elröhögik.
Kezdéskor Blitzer, Lou Dobbs és Bill Schneider hüledezik, hogy a virginiai szavazatok 1%-nak megszámlálása után Mike Huckabee vezet John McCain előtt, ám hamarosan képernyőre kerül Jonathan King, és az ő technológiailag magasan fejlett, a szavazatok területi megoszlását mutató divájsza, melyet a Google Earth-szel együtt fejlesztettek ki, utóbbi pedig valószínüleg az emberiség legjobb találmánya a térképészet felfedezése óta. Az állam nyugati részén lakó Biblia-övi evangelista rurálkonzervatívok szavazatait gyűjtötte be Huck, de várjunk míg a keleti részt is összeszámolják – figyelmeztet King, mert „that’s where the people are“. És tényleg, korunk választásait a városokban kell megnyerni, minnél nagyobb a város, annál nyerőbb a választási győzelem szempontjából. Mac fel is jön a végére, 50-41 arányban veri Huckot.
A demokratáknál Obama vezet, a veterán Wolf Blitzer kicsiny termetéhez képest széles, nagy léptekkel járja be a stúdiót, hevült hangon ismerteti a tényeket, sűrűn ismétleve magamagát, hiszen a CNN olyan csatorna, ahová odalátogatnak az emberek, jól tájékozódnak, majd mennek tovább. Marylandben az ónos eső, az utakat borító jég és a forgalmi zűrzavar miatt az illetékes bíró másfél órával meghosszabbította a szavazást. Közben elemzők elemeznek, saját analista mind, a fekete és szexi Amy Holmes, a szintén fekete, mérsékeltebben szexi Roland Martin és a republikánus stratégaként meghatározott Leslie Sanchez.
Két sorban ülnek az analisták és a stratégák - igazi nagymenő is van: Paul Begala, az 1992-es Clinton-kampány vezérstratégája -, őket váltogatva szólítják meg, munkaköri leírásukban szerepel a hevült hang, a lelkesedés és pergő nyelv. Utóbbiban a touch screen szavazókör-mutatóval készségszinten bíbelődő Kinget egyébként nem lehet megverni, ha kifejlesztenek neki egy beszédsebesség-számlálót, akkor az az emberiség legnagyobb találmánya lesz a hallókészülék felfedezése óta. Obama megnyerte Virginiát! Marylandban még egy óra, míg urnát zárnak, DC-ben nem készített a CNN exit poll-t, lassan jönnek az adatok, találgatásokba nem bocsátkoznak. Most Anderson Cooper veszi át Blitzer helyét, ő kevesebbet emlegeti, hogy ők a „legjobb politikai csapat a televíziózásban“, viszont észrevétlenül 360° lesz a programfolyam címe, mely amúgy az ő saját műsora.
Hillary Rodham Clinton beszédet mond El Paso, Texasban, ott három hét múlva lesz demokrata előválasztás, már arra gyúr. A virginiai vereséget nem emlegeti – közben jönnek már a marylandi számok is: a marylandi vereséget sem emlegeti -, szó esik viszont 9,50 dolláros minimál órabérről, alternatív energiaforrásokról, tapasztalatról, bennne égő tűzről, és hogy szeretne a fegyveres erők főparancsnoka lenni. Texas amúgy Clintonnéé lehet, rá idősebbek, kétkeziek, latinók (spanyolajkúak) szavaznak, a szomszédban (Arkansas) volt kormánnyzóné, ismerős neki a terep. Hír jő, pihegve: a nemzet fővárosa, Washington DC 75%-ban Barack Obamát tartja elnökségre alkalmasnak. Obama Madison, Wisconsinban tartja beszédét, mely korábbi beszédekre épül, „változás“, „remény“ – Obama pátoszban jó, kérdés, hogy iróniábban milyen, azon kívül persze, hogy a kanhéjja Dick Cheney alelnököt, a jelenlegi adminisztráció Bushnál is rosszabb szellemét rendszeresen a kuzinjának nevezi -, inti a cinizmus híveit, mely „bánatos bölcsesség“, hogy már elhihetik: yes, we can. Obama egyébként úgy beszél néha, mint egy gospel-templom prédikátora, várom már nagyon, hogy rapelni kezdjen, de erre várni kell, mert nagyon nem akarja beszorítani magát a „fekete jelölt“ imidzsbe. Pedig.
Szorult helyzetben mit tehet a televízió-kritikus, klasszikushoz fordul: „It’s time for somebody to lead all of America’s Niggers. And by this I mean the Young, the Black, the Brown, the Women, the Poor – all the People who feel left out of the political process. If we can put the Nigger Vote together, we can bring about some real change in this country.* “ (In: Dr. Hunter S. Thompson: Fear and Loathing on the Campaign Trail ′72)
Igaz, ez még egy George McGovern nevű jelöltről szólt, aki soha nem lett Amerika hippi-elnöke, helyette viszont Richard Nixon maradt, hogy belebukjon az elnökségbe 1974-ben. Obamának mozgalma lett január eleje óta, esélyei sokkalta jobbak, pláne most, hogy átvette a vezetést Hillarytól, mint egykor McGovernnek, a demokrata részvétel rendszeresen kétszer akkora, mint a republikánus, és ha Bush novemberig nem kezd háborúba Iránnal, és Hillary nem nyeri meg Texast és Ohiót, akkor jó eséllyel meglesz Amerika első fekete elnöke. Kérdés marad, hogy Hillary Rodham Clinton vállalna-e alelnökséget Obama alatt?
Február 12., Budakeszi, Pest megye
Saturday, February 9, 2008
Obama: Jackpot!
A demokrata oldalon egyfajta döntetlent hozó Szuperkedd után szombaton újabb három államban tartottak előválasztást. Ezeket Barack Obama hiánytalanul begyűjtötte, ezzel is igazolva azon elemzői véleményeket, hogy a korábbi döntetlen végülis neki kedvez.
A demokraták három állama Louisiana, Nebraska és Washington állam volt, szombatra, s ha keresnek sem találtak volna három ennyire különböző politikai kultúrájú államot az Államokban. Nebraska a Középnyugat oszlopa, az „American Heartland“ szívének közepe, prériállam, a lakosság tehenészettel múlatja a csermelyléptű időt, szombatonként countryzenére line dance-elő (társas cowboy-tánc) fiatalok Bud Light típusú sörökkel szórakoznak, régebben autósmoziba is jártak, és mindmáig az ifjúság pszichoszexuális fejlődésében roppant fontos szerepet játszik a pickup-truck (kisteherautó) hátsó ülése.
Louisiana ehhez képest általános szegénységében is multikulturális hely, déli állam, jelentős fekete lakossággal, francia gyökerekkel, cajun (a Mississippi-deltában élő francia lagúnaparaszt) és városi, kifinomult creole (a francia arisztokrácia maradványai az Államokban) mely leginkább Nouvelle Orleans-ban él. New Orleans amúgy a világ legjobb helye volt, pláne ilyentájt, az ottani karnevál, a Mardi Gras idején, mely az idén kedd éjfélkor ért véget.
Ugyanez a New Orleans azért nem a világ legjobb helye már, mert 2005-ben elmosta a Katarina-hurrikán, és a szövetségi kormány azóta is késedelmeskedik a gátak újjáépítéséhez szükséges központi segély átutalásával. (Vö.: az iraki háború napi fél milliárd dollárba fáj.) Louisiana a központi kormányzattal szkeptikus fekete lakosságánál, akik döntően Obama-szavazók, a részvétel volt a legnagyobb kérdés, és napközben nem is volt túl erős. A Bushwhackaz new orleansi informátora szerint észre sem nagyon lehetett venni a városban a szavazást.
A harmadik állam Washington, az Államok északnyugati csücskében, fekete és latino lakosság niente (spanyol: nincs), ázsia-amerikai viszont annál több van. Az állam nagyvárosa Seattle, mely nemcsak arról híres, hogy egykor a grunge-zenének volt otthona (Nirvana, Pearl Jam, etc), de a technofil világban is számontartják, hiszen Seattle egyik városrésze, Redmond a jelenlegi legtőkeerősebb amerikai vállalat, a Microsoft otthona. Döntően fehér, kisebbségben kínai-koreai-vietnami-japán, döntően magasan képzett, döntően jómódú állam.
Nebraskában caucust tartottak – nem szavazás, hanem az iskolák tornatermeiben az egyik sarokba fáradnak az egyik jelölt regisztrált hívei, a másikba a másik jelölt regisztrált hívei, aztán, ha van bizonytalan regisztrált, az megpróbálják meggyőzni -, és a caucusos forma mintha inkább Obamának kedvezne. Itt láthatóan sikerült átvinnie a „faji kérdésen felülálló elnökjelölt“ imidzsét: az alapvetően fehér államban 68-32%-os arányban verte Clinton szenátorasszonyt.
A prérik dolgos népe tehát a változásügynök mellett tette le a voksát, ami azért is érdekes, mert Nebraska alapvetően „red state“, azaz többségi republikánus állam hagyományosan, de meglepő módon a konzervatív republikánus közönségnek (és, ami fontosabb: a regisztrált függetleneknek is!) elfogadhatóbb egy fiatal fekete sovány férfi („skinny guy with a funny name“ – sovány fiú furcsa névvel -, ahogy Barack Obama fiatalkori magamagát jellemezte egy interjúban), mint az egykori First Lady, akit tulajdonképpen Mefistopheles tizemharmadik inkarnációjának tartanak.
Louisinában kicsiny részvétellel 56-37%-os arányban választották Obamát, a fekete szavazók körében felmérések szerint 80% fölötti volt a támogatottsága, mármint azok között persze, akik nem voodoozni mentek a bayou-ba (a folyódelta mocsaras ágai), vagy zydeco-zenét nyomattak volna a sült osztrigás szendvics mellé. A fehérek szavazatait inkább Clinton vitte, de nem olyan arányban, hogy kompenzálni tudta volna ezzel Obama előnyét. Obama újabb déli államot nyert (Georgia, Alabama és Dél-Karolina után), igaz Hillary Clinton pedig korábban elhozta volt kormányzónéi székhelyét Arkansas-t, valamint a hillbilly-zenéről és hátaslovairól ismert Tennessee-t. A csata tovább folytatódik Délen is, legközelebb a Chesapeake-öböl Szuperkeddjének nevezett eseményen, jövő héten, mikor az északi Maryland, a szövetségi főváros, Washington DC, és a déli Virginia szavaz.
Washington államban már korán erős (65%-os) Obama-előny mutatkozott, végül 68-31% arányban nyert az illinoisi fiú. (A fennmaradó 1% - ez Louisianára is vonatkozik – jelenleg még el nem kötelezett demokrata szavazó, aki elment, csak dönteni nem tudott.) Clintonra a rurálisabb, vidékibb körzetekben szavaztak jobban, de jellemző, hogy az állam számos megyéje közül csak egyet tudott megnyerni.
Ha ez így megy tovább, akkor valószínüleg végképp a történelem szemétdombjára kell dobnunk a Demokrata Párt országos tanácsa elnökének, Howard Dean-nek azt a hülyeségét, hogy szerinte ebben a kiegyenlített helyzetben azonnal le kell ülni, és háttér-megegyezést összehozni Clinton és Obama között, hogy nehogy a belháború, a testvérharc kifárassza a demokrata jelölteket idő előtt, és ne tudjanak novemberben megbirkózni a republikánus ellenféllel. (Obama Richmond, Virginiában mondta győzelmi beszédét, és ahogy most sokkal keményebb volt a Bush-adminisztrációval, és „unokatestvérével“, Dick Cheney alelnökkel kapcsolatban, úgy megint megengedő hangokat pengetett Hillary irnyában. Hillary egyébként ugyanitt, Richmondban tartott gyűlést korábban, jól mutatja mindez, hogy Jefferson egykori otthona és a CIA székhelyének helyet adó állam milyen fontos az amerikai politikai psziché szempontjából. Obama egyébént fontos, policy-elemeket is egyre inkább előhozó beszédet tartott – még visszatérünk rá.)
Las Vegas, Nevada
A demokraták három állama Louisiana, Nebraska és Washington állam volt, szombatra, s ha keresnek sem találtak volna három ennyire különböző politikai kultúrájú államot az Államokban. Nebraska a Középnyugat oszlopa, az „American Heartland“ szívének közepe, prériállam, a lakosság tehenészettel múlatja a csermelyléptű időt, szombatonként countryzenére line dance-elő (társas cowboy-tánc) fiatalok Bud Light típusú sörökkel szórakoznak, régebben autósmoziba is jártak, és mindmáig az ifjúság pszichoszexuális fejlődésében roppant fontos szerepet játszik a pickup-truck (kisteherautó) hátsó ülése.
Louisiana ehhez képest általános szegénységében is multikulturális hely, déli állam, jelentős fekete lakossággal, francia gyökerekkel, cajun (a Mississippi-deltában élő francia lagúnaparaszt) és városi, kifinomult creole (a francia arisztokrácia maradványai az Államokban) mely leginkább Nouvelle Orleans-ban él. New Orleans amúgy a világ legjobb helye volt, pláne ilyentájt, az ottani karnevál, a Mardi Gras idején, mely az idén kedd éjfélkor ért véget.
Ugyanez a New Orleans azért nem a világ legjobb helye már, mert 2005-ben elmosta a Katarina-hurrikán, és a szövetségi kormány azóta is késedelmeskedik a gátak újjáépítéséhez szükséges központi segély átutalásával. (Vö.: az iraki háború napi fél milliárd dollárba fáj.) Louisiana a központi kormányzattal szkeptikus fekete lakosságánál, akik döntően Obama-szavazók, a részvétel volt a legnagyobb kérdés, és napközben nem is volt túl erős. A Bushwhackaz new orleansi informátora szerint észre sem nagyon lehetett venni a városban a szavazást.
A harmadik állam Washington, az Államok északnyugati csücskében, fekete és latino lakosság niente (spanyol: nincs), ázsia-amerikai viszont annál több van. Az állam nagyvárosa Seattle, mely nemcsak arról híres, hogy egykor a grunge-zenének volt otthona (Nirvana, Pearl Jam, etc), de a technofil világban is számontartják, hiszen Seattle egyik városrésze, Redmond a jelenlegi legtőkeerősebb amerikai vállalat, a Microsoft otthona. Döntően fehér, kisebbségben kínai-koreai-vietnami-japán, döntően magasan képzett, döntően jómódú állam.
Nebraskában caucust tartottak – nem szavazás, hanem az iskolák tornatermeiben az egyik sarokba fáradnak az egyik jelölt regisztrált hívei, a másikba a másik jelölt regisztrált hívei, aztán, ha van bizonytalan regisztrált, az megpróbálják meggyőzni -, és a caucusos forma mintha inkább Obamának kedvezne. Itt láthatóan sikerült átvinnie a „faji kérdésen felülálló elnökjelölt“ imidzsét: az alapvetően fehér államban 68-32%-os arányban verte Clinton szenátorasszonyt.
A prérik dolgos népe tehát a változásügynök mellett tette le a voksát, ami azért is érdekes, mert Nebraska alapvetően „red state“, azaz többségi republikánus állam hagyományosan, de meglepő módon a konzervatív republikánus közönségnek (és, ami fontosabb: a regisztrált függetleneknek is!) elfogadhatóbb egy fiatal fekete sovány férfi („skinny guy with a funny name“ – sovány fiú furcsa névvel -, ahogy Barack Obama fiatalkori magamagát jellemezte egy interjúban), mint az egykori First Lady, akit tulajdonképpen Mefistopheles tizemharmadik inkarnációjának tartanak.
Louisinában kicsiny részvétellel 56-37%-os arányban választották Obamát, a fekete szavazók körében felmérések szerint 80% fölötti volt a támogatottsága, mármint azok között persze, akik nem voodoozni mentek a bayou-ba (a folyódelta mocsaras ágai), vagy zydeco-zenét nyomattak volna a sült osztrigás szendvics mellé. A fehérek szavazatait inkább Clinton vitte, de nem olyan arányban, hogy kompenzálni tudta volna ezzel Obama előnyét. Obama újabb déli államot nyert (Georgia, Alabama és Dél-Karolina után), igaz Hillary Clinton pedig korábban elhozta volt kormányzónéi székhelyét Arkansas-t, valamint a hillbilly-zenéről és hátaslovairól ismert Tennessee-t. A csata tovább folytatódik Délen is, legközelebb a Chesapeake-öböl Szuperkeddjének nevezett eseményen, jövő héten, mikor az északi Maryland, a szövetségi főváros, Washington DC, és a déli Virginia szavaz.
Washington államban már korán erős (65%-os) Obama-előny mutatkozott, végül 68-31% arányban nyert az illinoisi fiú. (A fennmaradó 1% - ez Louisianára is vonatkozik – jelenleg még el nem kötelezett demokrata szavazó, aki elment, csak dönteni nem tudott.) Clintonra a rurálisabb, vidékibb körzetekben szavaztak jobban, de jellemző, hogy az állam számos megyéje közül csak egyet tudott megnyerni.
Ha ez így megy tovább, akkor valószínüleg végképp a történelem szemétdombjára kell dobnunk a Demokrata Párt országos tanácsa elnökének, Howard Dean-nek azt a hülyeségét, hogy szerinte ebben a kiegyenlített helyzetben azonnal le kell ülni, és háttér-megegyezést összehozni Clinton és Obama között, hogy nehogy a belháború, a testvérharc kifárassza a demokrata jelölteket idő előtt, és ne tudjanak novemberben megbirkózni a republikánus ellenféllel. (Obama Richmond, Virginiában mondta győzelmi beszédét, és ahogy most sokkal keményebb volt a Bush-adminisztrációval, és „unokatestvérével“, Dick Cheney alelnökkel kapcsolatban, úgy megint megengedő hangokat pengetett Hillary irnyában. Hillary egyébként ugyanitt, Richmondban tartott gyűlést korábban, jól mutatja mindez, hogy Jefferson egykori otthona és a CIA székhelyének helyet adó állam milyen fontos az amerikai politikai psziché szempontjából. Obama egyébént fontos, policy-elemeket is egyre inkább előhozó beszédet tartott – még visszatérünk rá.)
Las Vegas, Nevada
Subscribe to:
Posts (Atom)