Wednesday, November 5, 2008

Röviden: átütő SZDSZ-győzelem minden fronton

Jó, persze: vicc a cím, de. Barack Obama az Egyesült Államok megválasztott elnöke, a Kongresszus mindkét házában megszilárdult a demokrata többség. Tulajdonképpen utóbbi nem is olyan jó, az amerikai politikai rendszer s főleg a gondolkodás nagyon fogékony a „checks and balances“, a kiegyensúlyozott, ellensúllyal bíró hatalom gondolata iránt. Most, legalább két évig nem ilyen hatalom lesz Amerikában. Ugyanakkor az egyik elemző az este elmondta, hogy míg George W. Bush és Dick Cheney idején a republikánusok szélsőségesei jutottak a hatalom birtokába, addig a demokraták mérsékeltjei szoktak hasonló helyzetben felülkerekedni. Utoljára Carter és Clinton idején - egyik esetben sem a teljes ciklus(ok) idejére, csak két évre – volt meg egyszerre az elnökség és a képviselőházi többség. Ezek az időszakok nem voltak túl sikeresek, és ez veszélyeket is rejt, előrevetít árnyékot.

De ez most nem a sopánkodás ideje, Amerika bebizonyította, hogy továbbra is ő a „land of free and home of the brave“, a lehetőségek hazája, trendszetter, és az álom nem halt meg. Nagy dolog.

Nagyon nagy dolog!

No comments: