Hogyan tovább, Mr. Nice és Mrs. Nice?

Csütörtökön az Oscar-gáláknak is helyt adó los angelesi Kodak Filmszínházban „csapott össze“ Hillary Clinton és Barack Obama. A „vita“ az előző időszak kemény belemenései, Bill, az elnöki férj dúlása után most a szeretet, az együttműködés, a kölcsönös nagyrabecsülés, lovagias udvarlás, nagyasszonyos kacérság hangjait ütötte meg, nem is volt kérdés, hogy ezután Hollywood hollywoodi megoldást vár: összeállnak-e „álomcsapattá“, mint az 1992-e amerikai olimpiai kosárlabda-vállogatottja, mikoris Michael Jordanéknak a pályára vonulás előtt nem igazán volt érdekes, hogy ki is az ellenfél. Lesz-e Clinton-Obama vagy Obama-Clinton elnök-alelnökjelölti drímbrigád? Hogy ne szeretné Hollywood a saját kedvenc történetét? (Fiú-lány taszulva vonzódik egymáshoz, majd számos kaland, megejtő félreértés, kalamajka, s majdnem véres vita után egymás karjaiba omolnak a végén. The End. Credit roll, függöny.)

Maureen Dowd a New York Times vezér-publicistája ma jól odapörköl ezeknek a vágyálmoknak. Egyrészt Al Gore egykori alelnöki szerepkörét boncolja, akinek hamar rá kellett jönnie 1993. januárja után, hogy az ő szava csak az akkori First Ladyé után jön. Képzeljük most ezt úgy el, hogy Hillary az elnök, Bill meg a Fehér Ház hátsó szobáiból figyel! Ugye? Egy Clinton alatt alelnöknek lenni semmi esetre sem ugyanaz a helyzet, mint Dick Cheneynek lenni George W. Bush idején. (Gyakorlatilag előbbi működteti a Fehér Házat és az adminisztrációt, az elnök csak parádézik leginkább.) Kicsit talán más a helyzet, ha Obama győz, bár nehéz hatékony elnökséget elképzelni, ha az elnök nem igazán fordíthat hátat alelnökének, mert nem tudni mikor szúrja hátba.

Dowd szerint az Obama-kampánycsapat csak „Cápának“ (az ismert Spielberg-film után, angol cím: Jaws, Állkapcsok) hívja a Clinton-kampányt, ha nyugodtak tűnik a helyzet, akkor osonnak az éj leple alatt, és felborítják a hajót és vér folyik. Példák említődnek még New Hampshire és Iowa idejéből, hogyan piszkálták meg helyi szinten Barackot fiatalkori marijuana- és kokain-próbálása miatt, hogyan terjesztette a suttogó propaganda, hogy középső neve (Hussein) azt jelzi, hogy Obama hívő moszlim volna – pedig nem -, és hasonlók. There Will Be Blood (Vér fog folyni), adja a most népszerű Daniel Day-Lewis film címét cikkének, és tényleg, lehet hogy fog még vér folyni demokrata oldalon a most következő kedd, a szuperkedd után.

Mert azt éredemes vizsgálni, hogy mi van helyi szinten. Például itt, San Franciscóban! Aki csak vázlatosan is ismerős az Egyesült Államok politiko-szociokulturális földrajzával, az tudhatja, hogy San Francisco az egyik legliberálisabb hely az Államokban (s valószínüleg a földgolyó egészén), innen indult a beat-irodalom éppúgy, mint a hippi-mozgalom, az itteni öböl másik oldalán az egyetem (Berkeley) volt a bölcsője a vietnami háborút ellenzőknek, környezetvédők, melegmozgalmi aktivizmus, Bush- és iraki háború-ellenesség éppolyan jellemzője ma is ennek a városnak, mint negyven éve az előző hullám. George W. Bushnak nem jó lenni San Franciscóban. Valószínüleg republikánusnak egyeltalán nem jó lenni itt. Azonban. Azonban a demokrata belharcok idejét éljük, és január 8-án esküdött fel a város két legfontosabb politikusa, a fehér Gavin Newsom polgármester és a fekete és nő Kamala Harris legfőbb városi ügyész.

Mindketten demokraták, Harris Obama kampányának egyik legkorábbi támogatója, Newsom a Clinton-tábort erősíti. Együtt esküdtek fel, szűzbeszédeikben országosan erősen liberális, san franciscói sztenderd szerint langyosan centrista üzenetet küldtek, s érezhető volt, hogy inkább politikai ellenfelek, mint politikai szövetségesek ők. Ám a beszédeket értékelő híres szenátor, Dianne Feinstein, Kalifornia és San Francisco küldötte az Egyesült Államok Kongresszusában arról kezdett beszélni, milyen jó, hogy ez a tehetséges asszony, Kamala Harris is nő, ahogyan San Franciscót is jelentős mértékben nők vezetik, és jó esély van arra is, hogy a következő amerikai elnök is nő lesz. Nyugtalanság Harris főügyész támogatóinak soraiban. Később Harris szóvivője, Debbie Mesloh azt nyilatkozta a San Francisco Bay Guardiannek, hogy szerintük az emberek zömének már rég elege van a „Bush-Clinton-Bush-Clinton“ metrumból.

Egy helyi képviselő, Chris Daly – aki négy éve és most John Edwardsot támogatta, majd dél-karolinai kiszállása után Obamát -, azt mondja, hogy Clinton az establishmentet jelenti, az olyanok, mint Edwards, vagy Dennis Kucinich, illetve a talpon maradt Obama pedig a változást. Az biztos, hogy Barbara Feinsteintől eltérően néhány országos demokrata nagyasszony – Barbara Boxer szenátor vagy Nancy Pelosi, a Képviselőház elnöke -úgy döntött, hogy az előválasztási időszakban nem támogatnak még senkit. Kérdés persze, hogy ezek a támogatások mennyit érnek, a Kennedyeké egyik oldalon, Feinsteiné a másikon?

Annyi biztos, hogy tegnap John Kerry volt demokrata elnökjelölt (2004) itt járt San Franciscóban, és Obama mellett szólt, míg a szomszédos Oaklandben pedig Chelsea Clinton kampányolt a mama mellett.