Thursday, February 7, 2008

Bréking Nyúz: Romney feladta

Előző post-unkban már esett róla szó: Mitt Romney a számlákra nézett és elgondolkodott. S most hírnök jő pihegve: kiszivárgott, hogy a volt Massachussetts-i kormányzó ma bejelent.

Mit jelent ez? Egyrészt tán azt, hogy a Nagy Mormon Reménység úgy gondolja, „negyvennek kinéző hatvanasként“, az ő ideje talán 2012-ben jöhet el, mégha John McCain most meg is nyeri – esetleg, talán – az elnökválasztást, életkora miatt azért leginkább egyidőszakos elnök lehetne belőle. Jelentheti azt is, hogy Romney csak simán belátta, kár mozdonykazánban égetnie a saját pénzét olyan ügyben, ahol nincs esélye. A Kelta Szikla, John McCain viszont a zsebében érezheti a republikánus elnökjelöltséget – bármennyire is útálják sokan saját táborán belül. A Dél Keresztje, Mike Huckabee számára viszont azt jelenti, jól tette, hogy tegnap nem állt be alelnök-jelöltnek, srófolhatja még bőven az árat fölfelé, s ha McCain valamilyen oknál fogva kiesne a jelöltségből novemberig, talán saját jogán is elnök lehetne.

A demokrata elnökjelölt-jelöltek számára világos az üzenet: energiáikat majd McCainre kell fordítani, hamár egymás torkát „nice and easy“ átharapták.


február 7., Barstow, Kalifornia

No comments: