Monday, November 3, 2008

A Nixon-Orbán-Palin tengely

...mindeközben az utóbbi 40 év legdemokratább Washingtonja készülődik felállni. A Szenátusban a NYT számai szerint akár egy 59-41-es arányú demokrata többség is kialakulhat, a Képviselőházban pedig akár 265-170 is lehet a demokraták fölénye.

Úgy fest, a DNC-nek, azaz a párt is bővében van a pénznek, több mint 60 képviselőházi körzetben aktívan reklámoznak. Ez azt jelenti, hogy Obama győzelme esetén az utóbbi 40 évben csak Clinton első két évéhez hasonló áldott (McCain: "a very dangerous three-some!!") állapot állhat be, amikor az elnök és a két ház együttesen sok mindent valóra válthat (büdzsé-korlátok mellett természetesen) DC-ben. A republikánusok pont ezt a korlátot vonják kétségbe, szerinük természetesen nyakló nélkül "spendig spree" indul majd be. És az adókat is növelik. Valamint szex-oktatást vezetnek be az ovódában. És Amerika ellenesek. De erről mindjárt bővebben.

Fontos még hogy a demokraták kilépve a hagyományos városi bázisból már az elővárosi spájzokban vannak, a saját területükön verhetik meg a republikánusokat több helyen, úgyanúgy, mint ahogy az Obama-kampány olyan korábban republikánusnak számító államokban lehet sikere, mint Indiana, North-Carolina vagy Virginia. Erről pedig legközelebb bővebben.

Sajnos egy valami már most látszik, hogy a Kongresszus kéttéosztottsága növekedni fog, a hét várható GOP kiesőből öt liberálisabb konzervatív republikánusként számon tartott szenátor volt. És sajnos már készülődik az értékelés, amely a liberális médiára és a szavazó-regisztrálók csalására keni majd a vereséget ahelyett, hogy belátnák: az amerikaiak belefáradtak W. Bushba.

Amikor Sarah "Hokis" Palin színre lépett kaptam fel a fejem először arra, hogy elkezdett igazi amerikaiakról beszélni, mintha Orbán Viktor kiváló "Két Magyarország van" forgatókönyvét importálta volna az újhazába. Orbán is Nixonhoz nyúlt vissza (sikeresebben, mint amikor a reagen-i kérdést válaszolta meg a magyaroknak, "rosszabbul élünk mint négy éve") amikor a kultúrharcot megkezdte anno a "másik Magyarország" ellen. Az orbáni-nixoni betegség folytatódik, már azóta a "real America" szóba került a Képviselőházban is, Obama Amerika-ellenes lett, de legalábbis "risky", azaz kockázatos.

Sok tétje van a holnapi választásnak, és kampánytechnológiai, meggyőzésmódszertani, országkultúrális szempontból sem kicsi tét az, hogy be kell bizonyitaniuk az ittenieknek: az Obama-féle "McCain egy jó ember, de nem értek vele egyet" világfelfogás győzedelmeskedhet a Palin-féle árokásós, terroristázós, kultúrharcos taktika felett.

No comments: