Saturday, November 8, 2008

Amerikai menőzés - Népszabadság, Hétvége

A cool magyarul menő, dögös, jó fej, klassz, szeretnivaló és szerethető. Amerika a kúlnesz feltalálója, ha valami kúl, akkor Amerika cool, minek ezt fokozni?! Pedig. Pedig az elmúlt majd egy évtizedben Amerika nem volt cool. Britannia volt cool Tony Blair elején, előtte Amerika is cool volt Bill Clinton elején, de már a Kenneth Starr-féle boszorkányüldözés és a Lewinsky-impeachment, s főként az 1996-tól feladott clintoni reformpolitika óta Amerika nem volt cool. A Bush-évek coolness-szempontból értékelhetetlenek.

Hogy változásnak kell lennie Amerikában, az valójában a 2004-es pofon óta volt nyilvánvaló: akkor újraválasztották a döglött hintalovat, pedig korábban kevesen tettek volna erre nagyobb összeget. (Akire egyébként egyre többen mondják, hogy nem is döglött hintaló, majd úgy változik meg róla a képünk, ahogy Ronald Reaganről is megváltozott, ahogy a "hollywoodi bohócból" évtizedek után, joggal, hidegháborús győző lett. Bár még nem látni igazán, mi lehet majd W. megítélésében a fordító tényező.) Az Amerika-ügyekben viszonylag tájékozott, ugyanakkor történelmileg is sokszor ellenlábas francia vélemény érdekes: a Le Monde magazinjának gáláns és nőbarát szerkesztői már 2005-ben Hillary Clintont hozták címoldalon, sztárszerepben, a Madame Présidente felirattal. A fél világ azt gondolta, az új Bush-érát újabb Clinton-éra váltja, ettől térhet vissza a cool szülőhelyére, Amerikába.

A választás a demokrácia ünnepe, a népfelség felveszi a szép ruhát. Ha fontos országban van választás, az nemcsak a fontos országnak befelé fontos, de kifelé a világnak is - pláne, ha a legfontosabb országról van szó éppen. Mikor kitaláltuk, hogy blogot kéne csinálni az elnökválasztásról (bushwhackaz.nolblog.hu), sikerült kimennünk az előválasztások kezdetére. Az évet január 2-án az iowai Cedar Rapidsban kezdtük. A szónok az illinois-i szenátor, Barack Obama volt. Megfogott. Kimondani is merész volt akkor, de azt mondtuk egymásnak utána, a csávó jobb, mint Hillary, olyan szónok, amilyen magyarul utoljára talán Kossuth Lajos lehetett. (Más kérdés, hogy általánosságban beszél, ám történelmi léptékben, és nem is bizottságosdikban elvesző szakpolitikus akart lenni, hanem amerikai elnök. Hazai politikai percemberkék persze rögtön lehúzták, hogy úh, egy újabb demagóg, csak a luftballont hámozza, hol marad innen az okosság. Eláruljuk: az okosság a kampányban volt, leegyszerűsítve hívjuk David Axelrodnak és David Plouffe-nak ezt az okosságot. Ők a vezérstratéga és a kampányfőnök.) Azt már sokan elmondták, hogy fekete és fiatal és tapasztalatlan, meg hogy az újra akcióba lendülő Amerikai Álom megtestesítője, meg egyszerre jön alulról és elitista, és hogy párton belül Hillary Clintont leverni nem volt akármi. De arról keveset beszélünk, hogy nem lehet kibillenteni a súlypontjából, hogy nemcsak remek szónok (a New York Times szerint olyan, amiből egy van egy generációban az egész világon), de kitűnő debatter is, azt hozza, amit kell az éppen aktuális győzelemhez. Mikor a Lehman Brothers szeptember 15-i csődje után McCain azt találta mondani gazdasági tapasztalatlanságából fakadóan - mert McCain zsánerét tekintve Caesar és nem Rothschild - , hogy "a gazdaság szilárd alapokon áll", na, akkor az Obama-Plouffe-Axelrod tengely tudta, hogy már rég nem Irak, már nem a rossz személyiségfelmérésből eredő hiba, az alelnökjelöltté emelt népieskedő liba, Sarah Palin a gyenge pont, hanem az összeomló gazdaság. És Obama olyan gazdasági tanácsadókkal bír, mint Warren Buffet (a világ egyik leggazdagabbja), Larry Summers (volt pénzügyminiszter, volt Harvard-elnök) vagy Paul Volcker (volt jegybankelnök). Obamát segítette a válság, McCain nem tudott hozzászólni, csak vagdalkozott, és várta az amerikai kampánymitológiákban élő "októberi eseményt", ami még fordulatot hozhatott volna neki. Bush pedig nem tette meg neki azt a szívességet, hogy két bedugult háború mellé magára vegyen egy harmadik konfliktust, és valami mondvacsinált okkal (atomprogram, Grúzia) megbombázza Iránt vagy Oroszországot - miként azt az alaszkai pomponlányból lett kormányzó asszony, Sarah Palin sugallta. Eszelősen megerősödött Obama mellett a papírforma (a papírforma az alapfeltevés: Bush után nem lehet republikánus elnök), és a közvélemény-kutatók már szeptemberben odaadták neki az elnökséget.

A látványérzékenység nagy amerikai erény. A Grant Park hatalmas füves terület a tópart és a biznisznegyed között, háttérben a "Chicago skyline", felhőkarcolók kontúrjai (Sears Tower, ilyesmi), a másik oldalról pedig a Michigan-tó felől fú a langy szél. Mert ez a november igazi tavasz Chicagóban, fanatikus Obama-hívek szerint ezt is ő alakította így. Történelmileg sem érdektelen vidék, itt zajlott 1968. augusztus végén a "Czechcago", a csehszlovákiai eseményekre legalábbis táncrendjében emlékeztető háborúellenes (akkor a vietnami volt soron) tüntetéssorozat szétverése az akkori Demokrata Konvenció idején. (Mivel Johnson megsértődött és nem indult, Bobby Kennedyt pedig lelőtték két hónappal korábban, ezért a színtelen-szagtalan Hubert Humphrey lett a jelölt, alul is maradt Trükkös Ricsi-Tricky Dick, azaz Nixon ellenében.) Hangulatilag már csak ez is árnyalja az elmúlt napok sajtóvélekedéseit, mely "egy új nemzedék új politikai Woodstockjának" látja ezt a chicagói választási éjszakát.
HIRDETÉS

A helyszínen a 24 című tévésorozat hangulata a legérdekesebb elsőre. Übersecurity és rock 'n' roll, a szónoki emelvényt golyóálló üveg félkör védi - hiszen a szemben lévő felhőkarcolók bármelyikében bérelhet valaki egy ablakot, olyan ember, akinek történelmi pillanatban sem remeg a mutatóujja a mesterlövészpuska ravaszán - volt már ilyen, például Dallasban '63 novemberében -, de ez a plexi a televízión is alig látszik. Utóbb 125 ezresnek mondja a sajtó a tömeget, ez a közepéből többnek látszik. CNN-t nézünk itt is, azzal kikönnyítve, hogy a reklámok idején zene szól. Már reggel, mikor a tévé híradása szerint Sarah Palin az alaszkai Wasilla arktikus sötétjében leszavazott férjével, Toddal ("Alaska's first dude"), és bejelentették, hogy a hagyományosan először összeszámolt New Hampshire-i mikrotelepülésen (Notchville Dix) 17-10-re Obama győzött, ám ez semmiképpen sem reprezentatív, mert az Új-Angliában átlagon felüli népszerűségű libertáriánus (ő az, aki el akarja törölni a szövetségi adóhivatalt) Ron Paul is kapott két szavazatot a tízből. New Hampshire-re számított McCain, de nem jött be. Az első hatalmas üdvrivalgás a parkban a nagyon fontos pennsylvaniai győzelemkor harsant, majd az Obama-szempontból jó floridai és ohiói, valamint a javuló virginiai eredmények láttán. Csatatérállamok csatatérállamok hátán. Egyre több a helikopter is a Grant Park fölött, a kordonoknál egyenruhások lovon, kerékpáron, gyalog és motorbiciklin, saccunk szerint a tömegben is van néhány száz Jack Bauer. Mert a tömeg időközben már 3-4 Sziget-nagyszínpadnyira tömegesült, és folyamatosan nőtt, a hangulat fokozódott, az arcok pirosodtak, a szemsarkokban egyre inkább mutatkozott könnycsepp. Oldotta a pátoszt a Hope (Remény) feliratú strandlabda passzolgatása, de legfőképp az, hogy még egy csomó helyen nem volt végeredmény, és Obama 207-százkevésre vezetett (270 elektori hely kell az elnökséghez). Hátravolt még a három csendes-óceáni állam, a masszívan Obama-párti Kalifornia, Oregon és Washington urnazárása, melyből egymagában az Arany Állam (Kalifornia) 55 elektori szavazatot ér. A tömeg visszaszámol: öt, négy, három, kettő, egy - hurrá és halleluja! A CNN-ben Wolf Blitzer megnyugtatóan bársonyos baritonja cseppnyi megindultsággal mondja: Hölgyeim és uraim, az Egyesült Államok megválasztott elnöke Barack Obama!

Egy idős New York-i fekete nő azt mondja, nagyobb napja ez életének, mint 1938. június 22-e. Aznap pofozta ugyanis péppé Joe Lewis fekete nehézsúlyú öklöző a profi boxvilágbajnok Max Schmelinget, és így rossz napja volt a Führernek. (Lewis öklét egyébként monumentális szobor örökíti meg Detroit legközepén, sokak szerint ennek fenyegető jellege folytán is felgyorsult a fehér középosztály kivándorlása abból a városból.) Másnap, mikor a washingtoni Ronald Reagan reptéren áthatolunk az egyik ellenőrző ponton, egyenruhás kis fekete lány veszi át az útlevelet és a beszállókártyát, közben ásít egy nagyon nagyot. "Oops, sorry for yawning, I was just up whole nite like the rest of the world" (Bocsika, én is egész éjjel fent voltam, mint az egész világ) - mondja, és bocsánatkérően mosolyog.

Obamáról azt mondják, olyan ő, mint egy induló céggel a világpiacra betörő trendi szoftvervállalkozó, egy Sergey Brin vagy Larry Page (a google.com alapítói). Nem lennénk meglepődve, ha a januári Sundance fesztivál dokumentumfilmes szekciójának amerikai résztvevői közül többen valamilyen módon Obamát és a kampányát ábrázolnák. Ő az Egyesült Államok megválasztott elnöke, és a kongresszus mindkét házában megszilárdult a demokrata többség. Tulajdonképpen utóbbi nem is olyan jó, az amerikai politikai rendszer, s főleg a gondolkodás nagyon fogékony a "checks and balances", a kiegyensúlyozott, ellensúllyal bíró politikai hatalom gondolata iránt. Most, legalább két évig nem ilyen hatalom lesz Amerikában. Ilyenkor viszont sok minden javítható, reformálható.

Barack Obama megválasztásával és annak körülményeivel, a "politikai Woodstockkal" sok minden változott a világban, talán igazi trendforduló tanúi vagyunk, Amerika megint cool, hogy ezt a Clinton-érára jellemző kifejezést használjuk. És ez jó. És nem csak nekik.

Chicago, 2008. november

No comments: