Tuesday, February 26, 2008

Drukkoljunk-e Clintonnénak?

Miért is ne? Márcsak galantériából is illik ilyenkor az underdognak drukkolni, pláne, ha hölgy az illető. Ahogy november-decemberben Obamának hívták az esélytelenebbet, úgy hívják most Hillary Rodham Clintonnak, s ha még néznénk ezt a nemes versengést, márpedig miért ne néznénk, a sportértéke megvan, és mégis kecsesebb, mint egy pitbull-viadal, akkor tantrikusan nyújtsuk el az élvezetet április 22-ig, mikoris Pennsylvania választ majd.

Gyanakodhat a Nyájas Olvasó, miért mindig a demokratákról beszélünk, a republikánus oldal miért mostohagyermeke e blognak. Nos, két oka van ennek, az egyik, hogy az Egyesült Államok következő elnöke kábé kétharmados valószínűséggel demokrata lesz – nyolc év Bush és sivatagi homok után ez érthető -, másrészt John McCain stabilan vezet a republikánusoknál, mai felmérések szerint Texasban is, pedig nem-matematika-hanem-csoda-szakos versenytársa, Mike Huckabee már csak itt reménykedhetett politikai mirákulumban.

Plusz a demokraták versenye érdekesebb is. Clinton szenátornak mindeddig Texas és Ohio (választ: március 4-én, pont egy hét múlva), eddig nem rés volt, de erős bástya, biztos lehetett a tejano-szavazatokban (tex-mex), az idősebb fehérekben és főként az ő asszonyaikban. Igenám, de mára Hillary Clinton előnye Texasban 50%-ra apadt Barack Obama statisztikai hibahatáron belül lévő 48%-hoz képest. Obama viszi a fekete szavazatok 80%-át, Clinton a spanyolajkúak 2/3-át. Ohioban a szavazók többsége azt gondolja, Clintonné jobb lenne elnökként az egészségügy és a gazdaság kérdéseiben, míg Obama üti őt Irakkal. Kérdés itt is: kinek mi a nünükéje, mire van rágyógyulva. Egyébként a nagy napon, március 4-én nemcsak Texas és Ohio, de Vermont és Rhode Island is szavaz, bár ott kisebb a kampányforgalom, egész pontosan a delegáltak arányában kisebb.

Aki régebben követi ezt a blogot, és a videós részeket is nézi a www.bushwhackaz.blogspot.com-on, az tudhatja, hogy már január elején voltak olyan hangok (pl. Novobatzky Mariann new yorki divattervező) az idősebb, sok mindent látott amerikaiak körében, mely azt mondta, hogy „szimpatikus fiú ez az Obama, sokban emlékeztet Martin Luther Kingre és Bobby Kennedyre, csak nehogy az legyen a vége, hogy lelövik őt is“. Épp negyven éve, 1968 tavaszán két hónap alatt végeztek a polgárjogi mozgalom e két szimbolikus figurájával, az utóbbi mintegy mellesleg esélyes elnökjelölt is volt.

Az egyik amerikai híradás arról számol be a texasi kampány örvén, hogy a titkosszolgálat által védett Obama kocsikonvoja a Dealey Plaza és a texasi könyvraktár épülete mellett haladt el a napokban (innen lőtt egyidejűleg több helyről is a „magányos elkövető“ Obama példaképére, John Fitzgerald Kennedy elnökre 1963 novemberében). A kampánytanácsadók és a testőrök szótlan elgondolkodásban emésztették a helyszínt. Ám maga Obama – állítólag – bele sem gondolt, következő kampányfeladatait rendezgette, s nem történelmi összehasonlítást végzett. „Meglehetősen tisztában vagyok a történelemmel“, mondta Obama. „Természetesen borzalmas nemzeti trauma volt, de se Bobby Kennedynek, se Martin Luther Kingnek nem volt titkosszolgálati védelme. A világ egyik legjobban védett embere vagyok.“

Megszólalt az ügyben Gary Hart volt szenátor is, ő az 1972-es kampányban a demokrata George McGovern kampányfőnöke volt, később (1984, 1988) maga is demokrata elnökjelölt, híresen bukott bele egy eltitkolt csajozási ügybe. „Némely jelöltek inkább célpontok, mint mások – minden jelölt, aki a változást személyesíti meg, inkább célpont. Az izgalom megidézése, mely John és Robert Kennedyt körülvette, pozitívan és negatívan is érvényesül.“ Ami tényvalóság. Viszont az izgalmat nézni jó és jó együtt izgulni, jó volna – kibicnek semmi sem drága! – kitartani ezt az izgalmi állapotot a lehetséges utolsó pontig. Április 22. Pennsylvania, de vannak még előválasztások júniusig, és lehet, hogy tényleg csak az augusztus végi Demokrata Konvent dönt majd.

Persze ne fokozódjon az izgalom fizikailag merényletkísérletes mértékig, hamár korunk amúgyis a virtualitás és a gondolatkísérletek kora. Az már persze problémásabb lenne, ha az augusztusi denveri konvenció is mutatna némi hasonlóságot a negyven évvel ezelőtti chicagói konvencióval (rendőrattak, a demokrata establishment árulása a változásügynökökkel szemben; a korabeli köznyelv Czechcagónak hívta az eseményt a Prágai Tavasz néhány nappal korábbi szovjet-keletnémet-lengyel-magyar-bulgár T55-ös páncélosokkal való lerohanása nyomán). Rossz lenne, ha akkor majd, a meleg coloradói augusztusban szuperdelegáltak, kétséges legitimációjú michigani és floridai jelöltek döntenék el Hillary Clinton javára ezt a versenyt. Ott Obamának kéne győznie, mint ahogy novemberben is!

De addig ugyan izguljunk még egy kicsit!

Friday, February 22, 2008

„Ékesszóló, de üres“

McCain szenátor már wisconsini győzelmi beszédében Barack Obama ellen fordult: az illinoisi szenátor fiatal ugyan, és ígéretes is, príma beszédeket mond, „ékesszóló, de üres“. Hillary Clinton több vita-meghívását visszautasította korábban, tegnap este azonban beszélgettek Austinban, a texasi egyetemen.


Hillary Clinton megtiszteltetésnek vette, hogy együtt ühet Barack Obamával, és ez arra utalt az elején, hogy korábbi, Mr. Nice & Mrs. Nice szerepfelosztásukhoz térnek vissza. Nem tartott sokáig. A tét nagy: Hillary vagy megnyeri Texast és Ohiót március 4-én és versenyben marad, vagy kieshet.

Néhány napja Obama egy kampánytámogatójától idézett (Deval Patrick massachussettsi kormányzótól), ám a forrás megjelölése nélkül, a Clinton-kampány természetesen ráugrott. Obama butaságnak nevezte a plágiumvádat, a szavak fontosságáról szólt, kampánytanácsadót forrásmegjelölés nélkül idézni szerinte okés. Moderátori kérdésre, hogy Clinton szenátoraszony szerint elérkezett-e a politika a „butaság-szezonba“ Hillary jó nagyot rúgott Barackba. „Ha a jelöltséged a szavakról szól, akkor használd a saját szavaidat!“ Obama fő kampányüzenetét („change“ – változás) ehelyt fénymásolható változásnak nevezte („xerox change“).

A karakterkérdésektől távolodva a texasiaknak fontos illegális bevándorlás-kérdést boncolgatták. Hillary Clinton „megértő bevándorláspolitikát“ sürgetett, ahol nem a gyermekek, pláne nem Amerikában született gyermekek szenvedik meg az intézkedéseket – „mert az nem az az Amerika volna, amelyet én ismerek“. Obama a témával kapcsolatos közbeszéd hevének hűtését szorgalmazta, „mi a jog és a bevándorlók országa vagyunk“, mindkét elem figyelembevételét ajánlotta, a két dolog összebékítését, a spanyol családnevűek megkülönböztetésének eltörlését a magánszférában is, a gyülöletbűn üldözésének szigorítását.

Obama a Bush-adminisztráció idején elkövetett gazdasági szabálytalanságok kivizsgálását helyezte kilátásba; Clinton ismét előhúzta a tapasztalatkártyát: Bush 2001-ben jelentős költségvetési többlettel vette át (férjétől) az államkasszát, ez mára jócskán eltűnt az éji homályban. Fiskális felelősség kell, s a témától távolodóban még jelentős oldalvágást ejtett McCain és republikánus barátai irányába. Az egészségügyi reform kérdésében Obama szerint alapvető különbség van kettejük között, Hillary kötelezővé tenné az egészségbiztosítást, ő liberálisabb megoldást javasol.

Az est fő kérdése az volt, ki, mennyire érzi magát alkalmasnak az elnökségre. Hillary Rodham Clinton azzal érvelt, hogy hosszú ideje van a döntéshozatal közelében, sok vezetőt ismer a világban, és nézzük csak az elmúlt hét eseményeit: Pakisztán kulcsfontosságú választás előtt áll, Koszovó független lett, Belgrádban az őrjöngő tömeg felgyújtotta az amerikai nagykövetséget, Kubában a maguk módján ugyan, de vezetőt váltottak – ilyen helyzetekben tapasztalt elnökre, a fegyveres erők tapasztalt főparancsnokára van szükség!

Obama megszólította a texasiakat – sok amerikai GI (gyalogos katona) származik ebből az államból -, nem indulna, ha nem gondolná magát alkalmasnak. Az elnök legfőbb feladata az amerikai életek védelme, biztonságának fenntartása, ezért az erőt bölcsen kell használni, és Hillary Clinton rosszul használta, mikor megszavazta az iraki beavatkozást, mely e generáció életének a legmeghatározóbb döntése volt, és e döntésének következménnyei voltak és vannak. Elvonta az erőt és a figyelmet Afganisztántól, 2001 óta ma is úgy virul ott az Al-Kaida, mint tök a napon, a talibánt kellett volna véglegesen leverni.

Obama méltósággal, elnökien beszélt az elemzők szerint, míg Hillary Clintonnak problémát okozott, hogy ellenfelére nézzen, elemzők szerint döntetlen, ami jelen helyzetben Obamának kedvez.

Wednesday, February 20, 2008

Buffalo Soldier

2005. Szeptember 6-án, 111 éves korában hunyt el Mark Matthews, a legidősebb élő Buffalo Soldier. A koreai-háború idején integrált katonai egység utolsó katonáját az arlingtoni Nemzeti Temetőben hantolták el, ünnepélyes körülmények között. Ám ma 2008. február 20-a van, mi közünk mindehhez?

Barack Obama megnyerte Wisconsint! Megnyerte szülőállamát, Hawaii-t is. Rossz hír Hillary Clintonnak, aki Youngstown, Ohióban mondott beszédet, már március 4-ére koncentrálva, hiszen neki kulcsfontosságú, hogy nevezett dátumon Texast és Ohiót, a két nagy állam számos delegáltját elhozza, s így versenyben maradjon. Az igazi rossz hír Hillarynak, hogy Obama az ő – nevezzük így - tradicionális választóit is elhozta, kétkezi dolgozókat, idősebbeket és nőket egyre növekvő számban, és ez már nem tartozik a vicc kategóriájába. Hillary Rodham Clinton kényszeredett mosollyal, csinált lendülettel mondja beszédét, lengeti a tapasztalatkártyát, tetteket követel a szavak mögé, de nincs vele az erő.

Barack Obama a texasi Houstonban tartott beszédet 20,000-es hallgatóság előtt, némileg udvariatlanul, Hillary Clinton „szavába vágva“, még az ő beszéde alatt elkezdte a sajátját, át is kapcsoltak rá az országos network-tévék. Korábbi beszédeiből ismerős lózungokat idézgetett egy darabig, majd előhúzta Irakot, és hogy ő soha nem szavazta meg a háborút. Ezt már tudtuk. Az iraki hábború most havi 9 milliárd dollárba kerül, és Obama kedvencét, John Fitzgerald Kennedyt idézte, hogy a tárgyalás nem a félelem, hanem az erő jele. És itt jött az új elem! Texasban vagyunk, illetve volt ő, abban az államban, melyben már a George W. Bush előtti demokrata kormányzóasszony, Anne Richards is veszkóban, lóval, Stetsonban, winchesterrel a kézben fotóztatta magát. Texas, „a magányos csillag állama“ kemény hely, katonai állam, itt a legigazabb az, hogy az „amerikaiak Marstól származnak“ (míg az európaiak Vénusztól), ide kemény duma kell. John McCain itt hazafiságból jobb, mint Obama, és előző nap Obamáné, Michelle tett egy szerencsétlen nyilatkozatot is, melyet kampánystratégiailag helyesnek tűnhetett elsikálni. („Életemben most először vagyok büszke az Egyesült Államokra!“)

Obama azt mondta erős főparancsnok lesz, kötelessége megvédeni az amerikaiakat, jól fogja vezetni a világ legerősebb hadseregét, és gondoskodni fog a „bátor férfiakról és nőkről“, akik távoli frontokról térnek vissza. Szót ejtett anyai nagyapjáról is, aki Patton seregében szolgált (II. Világháború, európai hadszintér), és a nagymamáról is, aki hadiüzemben dolgozott futószalagok lélekölő hangulatában. Nem lesz több hontalan veterán, nem lesz olyan kiszolgált hadfi és hadleány, akiről nem gondoskodik az állam. De!

De visszaállítja a habeas corpust, bezáratja Guantanamót – a kínvallatásokról, „nem-szokványos kihallgatásokról, kemény kérdezésről“ nem beszélt -, de ugyancsak ő volt az egyedüli McCain és Clinton társaságában, aki a nap amerikai külpol híréről, az ősellenség Fidel Castro Ruz kubai caudillo (diktátor – spanyol) bejelentett nyugdíjba vonulásáról nem ejtett szót. Csak előre, sose hátra.

Mégis, Barack Hussein Obama, az Egyesült Államok 44. Elnökségének napról-napra esélyesebb jelöltje ebben a kampányban az eddigi legharcosabb, legmilitaristább beszédét mondta, olyan volt, akárha a polgárháború idején alapított 10. Lovassági Regiment szóvivője lenne, melyet Fort Leavenworth, Kansasban alapítottak 1866-ban, s később ellenfeleik, az indián harcosok neveztek el Bölénykatonáknak (Buffalo Soldiers), és a néhai Bob Marley énekelt róluk messzehangzóan.

Friday, February 15, 2008

Mit ér Romney támogatása?

Volt már hasonló címen post, akkor a Kennedyek támogatása volt a kérdés. Noha az nem hozta meg a demokrata oldalon az áttörést Obama számára – sem Massachussetts-t, sem New Yorkot, sem Californiát nem sikerült elhódítania a szuperkedden Clinton szenátorasszonytól -, mégis azzal kecsegtetett Edward Kennedy, Caroline Kennedy (JFK lánya), és Schwarzeneggerné, született Maria Shriver (klán-tag) támogatása, hogy Barack Obama megszerezte a demokrata establishment egy nagyon komoly részének a szimpátiáját és támogatását.

Mitt Romney tegnap Bostonban bejelentette, hogy nagy megtiszteltetés számára, hogy támogathatja John McCain kampányát, és ezennel megkéri delegáltjait (239), hogy a nyáron esedékes pártkonvención szavazataikat a Kelta Hősre adják. Kézzelfoghatóbb ajándék, mint amit a másik oldalon a Kennedeyek adtak Obamának, ugyanakkor talán még meglepőbb. A Kennedy-támogatás a két dinasztia jó viszonya miatt keltett érdeklődést, Clintonék és Kennedyék családilag is látványosan jóban voltak, Ted a maga nem kis súlyát Barack mellé tette, mert indoklása szerint úgy látta, Billel elszaladt a kampányretorikai versenyló (szándékos képzavar). Romney és McCain viszonya egészen a múlt hétig, mikoris a szuperkedd után Romney kiszállt, meglehetősen kemény és haragos volt.

Romney az illegális bevándorlók legalizálásának kísérletével vádolta McCaint, McCain elvtelen ide-oda csapódónak láttatta Romneyt. Romney az északi konzervatív republikánusokat hozta (míg Huckabee a délieket), vele szemben McCain a moderált, liberális republikánusok jelöltje, akinek bizonygatnia kell a Cato Intézet, az American Enterprise Institute és Karl Rove (George W. Bush szellemi atyja) befolyásoltjai előtt, hogy republikánusságteljesítményben ő is ott van az élbolyban, és megérdemli a párt egészének támogatását.

McCain már nem jár messze attól, hoggy megszerezze a 1191 delegátust, amire a nominációhoz szüksége van, és Romney 239 emberével most jócskán előrébb lépett. Ha Romney Huckabee-t támogatta volna, persze az sem jelentett volna komoly lehetőséget a matematika helyett a csodákban hívő Hucknak, de ideológiailag jobban indokolható döntés lett volna. Romney mostani lépése is azt jelzi, hogy a republikánus establishment kénytelen-kelletlen, de elfogadta McCain elnökjelöltségét, pedig bő egy hete, mikor Bush elnök a republikánus jelölt támogatására szólított fel a Konzervatív Kongresszuson, akkor még John McCain nevét sem volt hajlandó kiejteni a száján.

Thursday, February 14, 2008

Esélylatolgató

John McCainnek integrálnia kell saját pártját, hogy minnél többen szavazzanak novemberben és minnél kevesebben szavazzanak át a demokrata jelöltre. Utóbbi személye még nem világos, de.

Az átszavazás valódi lehetőség, a napokban épp egy nagynevű republikánus, Ike Eisenhower négycsillagos tábornok és amerikai elnök (1952-60) unokája jelentette be, hogy „egy élethossznyi republikánus politizálás után is, ha Obama megszerzi a demokrata jelöltséget, akkor őt fogja támogatni“. Nem kicsi.

McCain kedden verte Huckabee-t, de azért Huck beijesztett, és ezzel a rurálkonzervatív szavazók figyelmeztettek is. Másrészt a felmérések szerint Marylandben, Virginiában, DC-ben moderált republikánusok szavaztak is Obamára. McCainnek úgy kell Hillary, mint az a legendás falat kenyér. Hillary Clinton elutasítottsága republikánus oldalon olyan nagy, hogy jelöltsége összerántaná a rajongói tábort. Mert Bush elnök név nélküli megtámogató vállveregetése a Konzervatív kongresszuson még republikánus oldalon sem ér sokat.

S mielőtt áttérnénnk a demokrata mezőre, álljunk meg egy piillanatra, s töprengjünk el a Ron Paul jelenségen! A libertárius nőgyógyász még mindig nem szállt ki, Las Vegasban, a Stripen hatalmas billboard hírdeti kereszteshábborúját az adóhivatal ellen, és Washington DC-ben, a nemzet fővárosábban 8%-ot szerzett! Egy ilyen eredményre Magyarországon megújuló kispárti identitás épülne.

Hillary bajban van. Kirúgta kampányfőnökét, a latino (mexikói bevándorló szülők gyermeke) Patti Solis Doyle-t, egy régi kolleginára, az afro-amerikai Maggie Williamsre cserélte, ám ezzel a latgino jogalkotók dühét is kiváltotta: levélben tiltakoztak. Szuperkedd óta Hillary folyamatosan veszít, és hiába mondja, hogy ezek kis álllamok, kevés delegálttal, lassan Rudy Giuliani hibájába esik: nem lehet csak a nagy államokra koncentrálni. Márpedig ő már tegnap Texasra koncentrált, El Pasoban mondott beszédet, melyben a Potomac-parti vereségeket nem említette, viszont olyan közönsége volt (mindenki folyamatoson ünnepelte), mintha egy Obama-gyűlldén lett volna. Három hete van Texasra, és Texas fekszik neki. A közelben volt kormányzóné, annak idején maga is kampányolt itt, sok latino (tex-mex, másnéven tejano) szavazatra számít, sok a kétkezi munkavállaló, sok a nő, egyáltalán, Texasban minden sok. Amitől még sokat várhat, az 21-én a vita Obamával Austinban – kérdés, hoogy megint támad-e, vagy előkerül a Mr. Nice-Mrs. Nice formula?

De Hillary Clintonnak már nem elég március elején Texast megnyernie, nyerni kell Ohioban is (kedves terepe, sok hajdani gyári munkás nyugdijassal), és áprilisban a sok szempontból hasonló Pennsylvániában is. A Clinton-kampány láthatólag mindent egy lapra tett fel, ezekre a nagy, tizmilliónál nagyobb lakosságú államokra koncentrál.

Nem úgy Obama. Ő a jövő héten esedékes két állam egyikében, Wisconsinban beszélt tegnap óriási tömeg előtt, a másik állam pedig szülőhelye, Hawaii. Ha Obama hozza a két államot, megint róla szól majd a sajtó, neki zúgnak a harangok, úgy érkezik majd Texasba, mint aki folyamatos nyerésben van. Kérdés, hogy a két kampánystratégia közül melyik lesz a befutó? Mert ott van még a szoros végeredmény esetére a nyári pártkonvención a szuperdelegáltak kezébbe helyezett döntés, de már vannak olyan hangok, ha ezt a nagyban antidemokratikus módját választják a jelöltállításnak, akkor sokan a republikánus jelöltre – aki nem George W. Bush és nem Dick Cheney, ahogy ezt Obama mindig elmondja – szavaznának. Ez nyilván teljesen szétzilálná a Demokrata Pártot, és nincs az a szuperdelegált, akinek ez érdeke lenne.

Tuesday, February 12, 2008

Chesapeake-szuperkedd a CNN-en

Bár Magyarország március 9-én népszavaz, s a szerkesztői felkérés is leginkább „magyar gyártású, magyar televízión sugárzott“ műsorokra vonatkozik, és ezzel kapcsolatban még nyilván számos remekbeszabott és magas művészi szinvonalon megvalósított televíziós produkciót lesz még alkalmunk látni, azért most ehelyt emeljük fel lehorgasztott fejünket, és hordozzuk körbe tekintetünket a tágabb szemhatáron!

Szavazott már a nagy államok közül Florida, New York és Kalifornia is (a nagyok [25 millió+ lakos] közül már csak Texas van hátra, a középnagyok [10 millió + lakos] közül pedig olyanok, mint Ohio, vagy Pennsylvania), és a republikánus oldalon már csoda kell ahhoz, hogy a konzervatív oldal jelöltje ne George W. Bush 2000-es párton belüli kihívója, a veterán John McCain legyen, úgy a demokrata oldal mindmáig maga volt a liberális káosz.

Mivel a szuperkedd nem hozott végérvényes döntést – Clinton szenátorasszony a csupán 20 delegátusi hely előnnyel bírt ekkor az új szupersztárral, Barack Obamával szemben (a nyári pártkonvención a nomináláshoz 2025 delágátus kell) -, azóta Obama menetel, szombaton három, egymásnak teljesen ellentmondó hagyományú államot nyert meg pl. Az északnyugati, döntően fehér, kisebbségben ázsiai-amerikai lakosságú, magasan képzett, technofil (Microsoft-központ a Seattle melletti Redmondban), tizenöt éve a grunge-zene (Nirvana, Pearl Jam) központjának számító Washington államot; a középnyugati, Stetson-kalapos, kisteherautós, country-zenét hallgató, „redneck“ (paraszt) Nebraskát, mely államnak a világkultúrához adott legnagyobb hozadéka, hogy az államhoz tartozó Omaha városában született minden idők egyik legnagyobb filmszínésze, Marlon Brando; valamint a déli, szegény, hajdanán rabszolgatartó Louisianát, melynek része ugyan a világ legjobb helyének megtisztelő címéért eséllyel harcba szálló New Orleans is, ám azt bő két éve elmosta a hurrikán.

Az állam nem csak Ku-Klux-Klan központ, de ettől nem függetlenül jelentős fekete lakossággal is rendelkezik. Dekadenciája, részbeni franciaajkú populációja, és a jazz 1918-as helybeni feltalálása óta Louisiana, mely az államok gazdasági fejlettségi rangsorában 50-ből az 50-edik, mégsem csak egy gyapot- és alligátorszagú szegényes és lusta lápvidék, hanem az amerikai kultúra egyik spirituális központja is. Mindezek után Obama múlt vasárnap megnyerte azz elegáns északkeleti Maine államát is, melyet leginkább tehetős nyugdíjasok – mint a mostani elnök apja – golfpályájaként és vitorláskikötőjeként ismer a világ.

A bombasztikumra mindig hajlamos amerikai média a mostani kedden választó két államot (Maryland, Virginia) és szövetségi területet (a nemzet fővárosa, Washington DC) a közeleső tengeröböl után el is nevezte iziben Chesapeake-szuperkeddnek (a helyben található folyó okán Potomac-előválasztásnak is hívták, ami angolul ráadásul alliterál). A tét nem volt kicsi: Washington a politika központja, szuburbiája e két államba nyújtózkodik, a marylandi Bethesda vagy Chevy Chase a legtöbb politikus lakóhelye, számos szövetségi intézmény található ezen a területen – hogy mást ne mondjak, Langley-ben (Virginia) van a CIA központja -, de nagy városok is előfordulnak, mint Baltimore például, mely város elsőrangú érdekessége mindmáig ott élő nagy fia, John Waters filmrendező, akinél először láthattuk azt a jelenetet a nagy vásznon, hogy egy transzvesztita művész kutyaszart talál a járdán és élesben megeszi (Pink Flamingos; 1972).

Ugyan Maryland és Virginia is a Mason-Dixon vonal alatt terül, mely az emberi jogi érzékenységű Északot és az ültetvényeken folyó termelőmunkát nyugat-afrikai kényszer-munkaerő alkalmazásával (rabszolgatartás) megoldó Dél között húzódott a polgárháború (1861-65) idején, s ma is jelentős politikai-szociálpszichológiai választóvonal, ám Maryland a polgárháburúban „határállam“ volt, kettős, de többségi északi lojalitással és 1864-ig megtartott rabszolgatartással. E helyről tudósított hát magyar idő szerint kedd éjszaka a CNN, „The Best Political Team on Television“ – ahogy mostanában hívniuk kell magukat, bár Wolf Blitzer kivételével ezt a reklámszöveget, melyet valami hülye marketinges adott a szájukba, a riporterek rendre elröhögik.

Kezdéskor Blitzer, Lou Dobbs és Bill Schneider hüledezik, hogy a virginiai szavazatok 1%-nak megszámlálása után Mike Huckabee vezet John McCain előtt, ám hamarosan képernyőre kerül Jonathan King, és az ő technológiailag magasan fejlett, a szavazatok területi megoszlását mutató divájsza, melyet a Google Earth-szel együtt fejlesztettek ki, utóbbi pedig valószínüleg az emberiség legjobb találmánya a térképészet felfedezése óta. Az állam nyugati részén lakó Biblia-övi evangelista rurálkonzervatívok szavazatait gyűjtötte be Huck, de várjunk míg a keleti részt is összeszámolják – figyelmeztet King, mert „that’s where the people are“. És tényleg, korunk választásait a városokban kell megnyerni, minnél nagyobb a város, annál nyerőbb a választási győzelem szempontjából. Mac fel is jön a végére, 50-41 arányban veri Huckot.

A demokratáknál Obama vezet, a veterán Wolf Blitzer kicsiny termetéhez képest széles, nagy léptekkel járja be a stúdiót, hevült hangon ismerteti a tényeket, sűrűn ismétleve magamagát, hiszen a CNN olyan csatorna, ahová odalátogatnak az emberek, jól tájékozódnak, majd mennek tovább. Marylandben az ónos eső, az utakat borító jég és a forgalmi zűrzavar miatt az illetékes bíró másfél órával meghosszabbította a szavazást. Közben elemzők elemeznek, saját analista mind, a fekete és szexi Amy Holmes, a szintén fekete, mérsékeltebben szexi Roland Martin és a republikánus stratégaként meghatározott Leslie Sanchez.

Két sorban ülnek az analisták és a stratégák - igazi nagymenő is van: Paul Begala, az 1992-es Clinton-kampány vezérstratégája -, őket váltogatva szólítják meg, munkaköri leírásukban szerepel a hevült hang, a lelkesedés és pergő nyelv. Utóbbiban a touch screen szavazókör-mutatóval készségszinten bíbelődő Kinget egyébként nem lehet megverni, ha kifejlesztenek neki egy beszédsebesség-számlálót, akkor az az emberiség legnagyobb találmánya lesz a hallókészülék felfedezése óta. Obama megnyerte Virginiát! Marylandban még egy óra, míg urnát zárnak, DC-ben nem készített a CNN exit poll-t, lassan jönnek az adatok, találgatásokba nem bocsátkoznak. Most Anderson Cooper veszi át Blitzer helyét, ő kevesebbet emlegeti, hogy ők a „legjobb politikai csapat a televíziózásban“, viszont észrevétlenül 360° lesz a programfolyam címe, mely amúgy az ő saját műsora.

Hillary Rodham Clinton beszédet mond El Paso, Texasban, ott három hét múlva lesz demokrata előválasztás, már arra gyúr. A virginiai vereséget nem emlegeti – közben jönnek már a marylandi számok is: a marylandi vereséget sem emlegeti -, szó esik viszont 9,50 dolláros minimál órabérről, alternatív energiaforrásokról, tapasztalatról, bennne égő tűzről, és hogy szeretne a fegyveres erők főparancsnoka lenni. Texas amúgy Clintonnéé lehet, rá idősebbek, kétkeziek, latinók (spanyolajkúak) szavaznak, a szomszédban (Arkansas) volt kormánnyzóné, ismerős neki a terep. Hír jő, pihegve: a nemzet fővárosa, Washington DC 75%-ban Barack Obamát tartja elnökségre alkalmasnak. Obama Madison, Wisconsinban tartja beszédét, mely korábbi beszédekre épül, „változás“, „remény“ – Obama pátoszban jó, kérdés, hogy iróniábban milyen, azon kívül persze, hogy a kanhéjja Dick Cheney alelnököt, a jelenlegi adminisztráció Bushnál is rosszabb szellemét rendszeresen a kuzinjának nevezi -, inti a cinizmus híveit, mely „bánatos bölcsesség“, hogy már elhihetik: yes, we can. Obama egyébként úgy beszél néha, mint egy gospel-templom prédikátora, várom már nagyon, hogy rapelni kezdjen, de erre várni kell, mert nagyon nem akarja beszorítani magát a „fekete jelölt“ imidzsbe. Pedig.

Szorult helyzetben mit tehet a televízió-kritikus, klasszikushoz fordul: „It’s time for somebody to lead all of America’s Niggers. And by this I mean the Young, the Black, the Brown, the Women, the Poor – all the People who feel left out of the political process. If we can put the Nigger Vote together, we can bring about some real change in this country.* “ (In: Dr. Hunter S. Thompson: Fear and Loathing on the Campaign Trail ′72)

Igaz, ez még egy George McGovern nevű jelöltről szólt, aki soha nem lett Amerika hippi-elnöke, helyette viszont Richard Nixon maradt, hogy belebukjon az elnökségbe 1974-ben. Obamának mozgalma lett január eleje óta, esélyei sokkalta jobbak, pláne most, hogy átvette a vezetést Hillarytól, mint egykor McGovernnek, a demokrata részvétel rendszeresen kétszer akkora, mint a republikánus, és ha Bush novemberig nem kezd háborúba Iránnal, és Hillary nem nyeri meg Texast és Ohiót, akkor jó eséllyel meglesz Amerika első fekete elnöke. Kérdés marad, hogy Hillary Rodham Clinton vállalna-e alelnökséget Obama alatt?

Február 12., Budakeszi, Pest megye

Saturday, February 9, 2008

Obama: Jackpot!

A demokrata oldalon egyfajta döntetlent hozó Szuperkedd után szombaton újabb három államban tartottak előválasztást. Ezeket Barack Obama hiánytalanul begyűjtötte, ezzel is igazolva azon elemzői véleményeket, hogy a korábbi döntetlen végülis neki kedvez.

A demokraták három állama Louisiana, Nebraska és Washington állam volt, szombatra, s ha keresnek sem találtak volna három ennyire különböző politikai kultúrájú államot az Államokban. Nebraska a Középnyugat oszlopa, az „American Heartland“ szívének közepe, prériállam, a lakosság tehenészettel múlatja a csermelyléptű időt, szombatonként countryzenére line dance-elő (társas cowboy-tánc) fiatalok Bud Light típusú sörökkel szórakoznak, régebben autósmoziba is jártak, és mindmáig az ifjúság pszichoszexuális fejlődésében roppant fontos szerepet játszik a pickup-truck (kisteherautó) hátsó ülése.

Louisiana ehhez képest általános szegénységében is multikulturális hely, déli állam, jelentős fekete lakossággal, francia gyökerekkel, cajun (a Mississippi-deltában élő francia lagúnaparaszt) és városi, kifinomult creole (a francia arisztokrácia maradványai az Államokban) mely leginkább Nouvelle Orleans-ban él. New Orleans amúgy a világ legjobb helye volt, pláne ilyentájt, az ottani karnevál, a Mardi Gras idején, mely az idén kedd éjfélkor ért véget.

Ugyanez a New Orleans azért nem a világ legjobb helye már, mert 2005-ben elmosta a Katarina-hurrikán, és a szövetségi kormány azóta is késedelmeskedik a gátak újjáépítéséhez szükséges központi segély átutalásával. (Vö.: az iraki háború napi fél milliárd dollárba fáj.) Louisiana a központi kormányzattal szkeptikus fekete lakosságánál, akik döntően Obama-szavazók, a részvétel volt a legnagyobb kérdés, és napközben nem is volt túl erős. A Bushwhackaz new orleansi informátora szerint észre sem nagyon lehetett venni a városban a szavazást.

A harmadik állam Washington, az Államok északnyugati csücskében, fekete és latino lakosság niente (spanyol: nincs), ázsia-amerikai viszont annál több van. Az állam nagyvárosa Seattle, mely nemcsak arról híres, hogy egykor a grunge-zenének volt otthona (Nirvana, Pearl Jam, etc), de a technofil világban is számontartják, hiszen Seattle egyik városrésze, Redmond a jelenlegi legtőkeerősebb amerikai vállalat, a Microsoft otthona. Döntően fehér, kisebbségben kínai-koreai-vietnami-japán, döntően magasan képzett, döntően jómódú állam.

Nebraskában caucust tartottak – nem szavazás, hanem az iskolák tornatermeiben az egyik sarokba fáradnak az egyik jelölt regisztrált hívei, a másikba a másik jelölt regisztrált hívei, aztán, ha van bizonytalan regisztrált, az megpróbálják meggyőzni -, és a caucusos forma mintha inkább Obamának kedvezne. Itt láthatóan sikerült átvinnie a „faji kérdésen felülálló elnökjelölt“ imidzsét: az alapvetően fehér államban 68-32%-os arányban verte Clinton szenátorasszonyt.

A prérik dolgos népe tehát a változásügynök mellett tette le a voksát, ami azért is érdekes, mert Nebraska alapvetően „red state“, azaz többségi republikánus állam hagyományosan, de meglepő módon a konzervatív republikánus közönségnek (és, ami fontosabb: a regisztrált függetleneknek is!) elfogadhatóbb egy fiatal fekete sovány férfi („skinny guy with a funny name“ – sovány fiú furcsa névvel -, ahogy Barack Obama fiatalkori magamagát jellemezte egy interjúban), mint az egykori First Lady, akit tulajdonképpen Mefistopheles tizemharmadik inkarnációjának tartanak.

Louisinában kicsiny részvétellel 56-37%-os arányban választották Obamát, a fekete szavazók körében felmérések szerint 80% fölötti volt a támogatottsága, mármint azok között persze, akik nem voodoozni mentek a bayou-ba (a folyódelta mocsaras ágai), vagy zydeco-zenét nyomattak volna a sült osztrigás szendvics mellé. A fehérek szavazatait inkább Clinton vitte, de nem olyan arányban, hogy kompenzálni tudta volna ezzel Obama előnyét. Obama újabb déli államot nyert (Georgia, Alabama és Dél-Karolina után), igaz Hillary Clinton pedig korábban elhozta volt kormányzónéi székhelyét Arkansas-t, valamint a hillbilly-zenéről és hátaslovairól ismert Tennessee-t. A csata tovább folytatódik Délen is, legközelebb a Chesapeake-öböl Szuperkeddjének nevezett eseményen, jövő héten, mikor az északi Maryland, a szövetségi főváros, Washington DC, és a déli Virginia szavaz.

Washington államban már korán erős (65%-os) Obama-előny mutatkozott, végül 68-31% arányban nyert az illinoisi fiú. (A fennmaradó 1% - ez Louisianára is vonatkozik – jelenleg még el nem kötelezett demokrata szavazó, aki elment, csak dönteni nem tudott.) Clintonra a rurálisabb, vidékibb körzetekben szavaztak jobban, de jellemző, hogy az állam számos megyéje közül csak egyet tudott megnyerni.

Ha ez így megy tovább, akkor valószínüleg végképp a történelem szemétdombjára kell dobnunk a Demokrata Párt országos tanácsa elnökének, Howard Dean-nek azt a hülyeségét, hogy szerinte ebben a kiegyenlített helyzetben azonnal le kell ülni, és háttér-megegyezést összehozni Clinton és Obama között, hogy nehogy a belháború, a testvérharc kifárassza a demokrata jelölteket idő előtt, és ne tudjanak novemberben megbirkózni a republikánus ellenféllel. (Obama Richmond, Virginiában mondta győzelmi beszédét, és ahogy most sokkal keményebb volt a Bush-adminisztrációval, és „unokatestvérével“, Dick Cheney alelnökkel kapcsolatban, úgy megint megengedő hangokat pengetett Hillary irnyában. Hillary egyébként ugyanitt, Richmondban tartott gyűlést korábban, jól mutatja mindez, hogy Jefferson egykori otthona és a CIA székhelyének helyet adó állam milyen fontos az amerikai politikai psziché szempontjából. Obama egyébént fontos, policy-elemeket is egyre inkább előhozó beszédet tartott – még visszatérünk rá.)

Las Vegas, Nevada

Republikánus iszapbirkózás

A helyzet: kaotikus.

A republikánusok most nem mérkőztek Nebraskáért, ők a sok szempontból hasonló Kansasban versengtek – és Huckabee nyert. Mike Huckabee a CNN stúdiójában elmondta, hogy ő nem matekból, hanem csodákból diplomázott. (Huckabee szakmáját tekintve baptista lelkész.) A Dél Keresztje így továbbra is versenyben marad, legalábbis a folyó hó 19-én esedékes Texasig, ahol – és ezt belemondta a kamerákba – Chuck Norris, a texasi kopó hatalmas munkát végez érdekében nap, mint nap.

A republikánusoknál a legtöbbször a proporcionális rendszer helyett „winner-takes-all“ (győztes mindent visz) szituáció van, máramennyiben a győztesnek megvan a szavazatok legalább fele. Louisianában dolgok jelen állása szerint (itt 21.22 van, csendes-óceáni idő szerint) nincs meg a fele senkinek, Huckabee 44, John McCain, a Kelta Szikla 42 %-on áll, ezzel mindenki bebukta az államot. Washingtonban arányos képviselet van, itt McCain nyert 26%-kal, a szoros emberfogás taktikáját alkalmazva követi Mike Huckabee (24%), meglepetésre a héten kiszállt, de a szavazólapon még szereplő Nagy Mormon Remény, Mitt Romney is kapott 16%-ot.

Hogy Washington állam milyen fasza hely lehet, azt mi sem bizonyítja fényesebben, mint az, hogy az esélytelen libertárius Ron Paul 21%-ot kapott!

Egyébként az Amerikai Virgin-szigeteken is ma volt előválasztás, az eredmény még nem ismert. A Bushwhackaz számára viszont ma lett világos, hogy az amerikai-szamoai caucus kilenc demokrata delegáltjából hatot Hillary Clinton, hármat pedig Barack Obama vitt el. Ami azért is szégyenletes, mert a Las Vegas-ügyben illetékes és több elnökválasztási kampányról (1968, 1972, 1992) eredeti, khm, módon tudósító Gonzo-zsurnalisztát, Dr. Hunter S. Thompsont saját állítása szerint többször is felkérték, tenné át székhelyét Pago-Pagóba, s legyen Amerikai-Szamoa kormányzója. A Doktor ezt nem tette meg, de helyes is, mert ő most biztosan Obamára szavazna (elhunyt: 2005), s bizonyára helyteleníteni, hogy az ő fűszoknyás népe pedig az ellenfelet favorizálta.

Las Vegas, Nevada

New post, no comment

Faji kérdés a demokratáknál

Új-Mexikóban végre sikerült megszámolni a szavazatokat – volt olyan időpillanat 90% fölötti eredményismeret idején, mikor a különbség 50 szavazatnyi volt -, beérett a vetés, amit Joe Shirley jr. a Navajo Nemzet elnöke és Vikki Shirley, a nemzet First Ladyje még januárban vetett el. Támogatottjuk, Hillary Clinton a rezervátumi szavazatokkal nyerte meg kis különbséggel az államot.

A törzsi-ékszer árus, aki egyébként lovagoltatással is foglalkozik Monument Valley-ben, a saját lovát dícséri. Ez musztáng, nem pinto vagy palomino, ez olyan ló, amivel még Custer sem tudott mit kezdeni. Ezen elgondolkodom. Eddig egy szót sem beszéltünk történelemről vagy politikáról, és neki már az 1876-os Little Bighorn-i csata vesztese, ám mégis a XIX. századi indiánírtás főgonosza, Custer ezredes jut eszébe. Mindenkinek a saját nünükéje – miként erről már esett itt szó. Ahogy elnézzük ezt a három államra kiterjedő, sok-Magyarországnyi „nemzetet“, törzsi területet – mely terület 98%-ban lakatlan, a maradék pedig úgy néz ki, mint a tőketerebesi (Szlovákia) cigánytelep -, ahol szomorú indiánok élik prohibícióba zárt szomorú életüket.

A „tüzes víz“ hajdani és mai pusztító hatásai miatt teljes alkoholtilalom van a rezervátumokban, a Navajo Times mostani számában még letartóztatott sörösüvegről is láthatunk portrét. Akárhogyis, az indiánok („bennszülött amerikaiak“) hátrányos helyzetű, rossz körülmények között élő kisebbség benyomását keltik, aligha véletlen, hogy valahol északon, azt hiszem a lakota-sziuk ki akarnak lépni az Egyesült Államok szuverenitása alól és önálló államot alapítanának. Nem fognak, szerintem a helyzet konszolidálására kapnak egy kaszinót, és akkor abbamarad a kezdeményezés. (Az indián kaszinók bevétele részben a törzsi terület költségvetését gazdagítja, elterjedt dolog Amerikában, most Kaliforniában is szavaztak az előválasztással egyidejűleg indián kaszinókról az államban, mert mindenkinek kivan a töke, hogy a kaliforniaiak mennyi pénzt vernek el Vegasban, mikor az elverhetnék helyben is, helyben adózva.)

Szombaton Washington államban is lesz caucus, itt van az egyik legnagyobb ázsiai-amerikai közösség az országban, ők döntő többségükben Hillary Clintonra szavaznak majd. Viszont Washington állam azért is érdekes, mert elenyésző a latino (spanyolajkú) lakossága (Clinton-szavazók) és a fekete is (inkább Obama-szavazók). Barack Obama egyébként, mint ördög a szenteltvizet, úgy kerüli, hogy beskatulyázódjon fekete jelöltként – mint egykor Jesse Jackson tiszteletes például – és ez olykor sikerült is neki, például Iowában, máskor meg részben, mint Dél-Karolinában. Obama posztfaji, interraciális jelöltként szeretné láttattni magát, a győzelemre ez adhat esélyt. Obamát a fehérek közül a magas iskolai végzettségű, fiatal, nyitott rétegek támogatják, és Washington állam erre jó példa lehet, hiszen Seattle-ben van a Microsoft központja, sok technoértelmiségi szavazóval.

Kisebbség és kisebbség köztött egyébként számosak a különbségek – Louis Farrakhan, a Nation of Islam vallási vezetője is a zsidókat vádolja a rabszolgakereskedelem hajdani elharapózásával -, Dél-Kalifornia, Florida latinói nem állhatják a fekete poltikusokat, s viszont. A spanyolajkú kisebbség, kik döntően kétkezi munkavállalók, olyan kisebbségbarát, magyarul demokrata jelöltet keresnek, aki azért bennfenntes, otthon van és tenni tud. Ők Mrs. Clintonra gondolnak, nem hiszik el Obamának, hogy a fajiságon felülemelkedő jelölt lenne. Az ázsiai-amerikaiaknál megfejelődik az alapvetően konzervatív, a konfucianizmusban gyökerező politikai hagyományban is. A konfucianizmusban igen erős a hierarchia-tudat, a kelet-ázsiai társadalmak gyenge mobilitásában is tettenérhető ez. Az ázsiai-amerikai szavazók már Amerikában vannak, szavazhatnak, sínre kerültek, olyan kisebbségbarát politikusokat kedvelnek, akik azért organikusan beágyazódottak, és most direkt nem hozunk hazai példát.

A szegényebb, meggyötörtebb rétegek – az ázsiai-amerikaik jellemzően nem, a latinók kisebbségben ehhez a kategóriához tarozik -, ha ellenzéki jelöltre szavaznak is (demokratára), azért az inkább gyökeret vert, inkább az establishment-hez tartozó jelöltre szavaznak. Így azért érthető a Utah-i, arizonai, új-mexikói rezervátumok népének támogatása, melyet most inkább Hillary Rodham Clinton new yorki szenátornak, volt First Ladynek adtak.

Kayanta, a Navajo Nemzet Rezervátuma, Arizona

Friday, February 8, 2008

Iowa a visszapillantóban

Minden Iowában kezdődött. Ez igy nem igaz természetesen, de a kezdet vége az iowai caucus. Mindkét oldalon felvonult egy establishment-jelölt, Clinton és McCain, és egy outsider jelölt, Edwards és Romney. Az előbbiek Washingtonból, az utóbbiak délről illetve északról indultak a Fehér Ház bevételére. És ismerve Iowa közönségét, Edwards és Romney nagyon bizott abban, hogy ők lesznek az új, az igazi jelöltek az prérilakók szemémében, és győznek Iowában - és megindul ott a lendület.

Mindkettőjüktől elbúcsúztunk az elmúlt napokban, és bent maradtak a versenyben iowa-i legyőzőik: Obama és Huckabee.

Minden ott kezdődött, hogy Iowában Obama a demokraták, Huckabee a republikánusok közvetlen beszélgetésekre hajazó találkozóin el tudta mondani, honnan jött, hova tart. Mindketten legyőzték saját sorsukat, maguk mögött hagyták a nehézségeiket.

Romney és Edwards pedig hirtelen egy teljesen új versenyben találta magát, ahol ott volt az inkumbens mellett egy még-demokratább illetve egy még-rebulikánusabb jelölt. Az győztesek fénye elhalványította őket, és úgy maradtak, kicsit szürkén, kicsit fénytelenül, bukásukig.

Thursday, February 7, 2008

Bréking Nyúz: Romney feladta

Előző post-unkban már esett róla szó: Mitt Romney a számlákra nézett és elgondolkodott. S most hírnök jő pihegve: kiszivárgott, hogy a volt Massachussetts-i kormányzó ma bejelent.

Mit jelent ez? Egyrészt tán azt, hogy a Nagy Mormon Reménység úgy gondolja, „negyvennek kinéző hatvanasként“, az ő ideje talán 2012-ben jöhet el, mégha John McCain most meg is nyeri – esetleg, talán – az elnökválasztást, életkora miatt azért leginkább egyidőszakos elnök lehetne belőle. Jelentheti azt is, hogy Romney csak simán belátta, kár mozdonykazánban égetnie a saját pénzét olyan ügyben, ahol nincs esélye. A Kelta Szikla, John McCain viszont a zsebében érezheti a republikánus elnökjelöltséget – bármennyire is útálják sokan saját táborán belül. A Dél Keresztje, Mike Huckabee számára viszont azt jelenti, jól tette, hogy tegnap nem állt be alelnök-jelöltnek, srófolhatja még bőven az árat fölfelé, s ha McCain valamilyen oknál fogva kiesne a jelöltségből novemberig, talán saját jogán is elnök lehetne.

A demokrata elnökjelölt-jelöltek számára világos az üzenet: energiáikat majd McCainre kell fordítani, hamár egymás torkát „nice and easy“ átharapták.


február 7., Barstow, Kalifornia

Wednesday, February 6, 2008

Szuperkedd, Kalifornia után

B.S. Anton, a koreai háború chicano (Amerikában született mexikói) veteránja, ötven éve szavaz, semmi sem változott ebben az országban, neki ne jöjjenek olyan jelszavakkal, hogy „change“. (Clintonnéra szavazott.) RU Sirius, a veterán cyberpunk guru café lattéjat kortyolva a katonai-ipari komplexum (Achtung: marxista definíció!) hatalmának kikezdhetetlenségéről, a valódi változás kietlen lehetőségéről beszél, és olyan jelöltek kiesését sajnálja, mint Kucinich vagy Edwards. (Végülis Obamára szavazott.)

Pedig talán. Csak lassan. Egyértelmű válasz azonban még semmire sincs. Republikánus oldalon McCain erőnyerő lett a bevándorlásügyben elfoglalt liberális pozíciója, abortuszügyi engedékenysége és iraki kardcsörtetése, meg azon problémacsoport ellenére, amit Paul Begala, az 1992-es Clinton-kampány stratégája úgy fogalmazott meg, hogy „Ja, a John McCain! Iszonyú helyes csávó, nagyon birom, ráadásul az ükapám osztálytársa volt általánosban“.

A szélsőkonzervatív rádiós műsorvezetők (Rush Limbaugh és népi zenekara) valamint a dekonstruálódott 2000-es, 2004-es „keresztény jobboldal“ maradványai által preferált Mitt Romney kedd este még harcosan mondta, hogy megy tovább, másnap a brifkóba pillanthatott (35+ milliót tolt eddig bele saját zsebből), mert a kampánycsapat már a „további finanszírozás lehetőségeinek vizsgálatáról“ beszélt. Huckabee még nyilatkozataiban dacos, büszke dixie: továbbra is az elnökségért harcolt, a Dél egyetlen hiteles képviselője ő, pedig okunk van sejteni, hogy alelnökjelöltségének árát igyekszik felverni. Huckabee-t a republikánus jobboldal nem szereti, mert bevándorlási liberális, ráadásul az evangelista sajtot is kiénekelheti a karmaikból.

Ha nem lenne politikailag végletesen inkorrekt, akkor a demokrata oldal eredményeire a „Szerecsenmosdatás“ cím illene a legjobban, mely kifejezés jól tükrözné az eredmények jelenlegi biblia-magyarázatát, a hermeneutikai fogódzók keresését, ám a magyar nyelvet a pontosság mellett jellemző alkati rasszizmus kizárja ezesetben ezt a címlehetőséget. Obama tizenhárom államot nyert meg, Clinton viszont nagyokat és/vagy jelentőseket, mint Massachussetts, New Jersey, New York, Kalifornia. Utóbbi helyen e sorok írása közben még mindig számolják a szavazatokat, csakúgy, mint Új-Mexikóban, ahol a két jelölt között 50 (!) szavazatnyi különbség mutatkozik.

Szemben a republikánusokra jellemző „winner takes all“ (a győztes mindent visz) metódusra, a demokrata előválasztási szisztéma proporcionális, a delegáltak pontos számát nem lehet még tudni. Ebben ugyanis kicsi a különbség az illinoisi és a new yorki szenátor között, a ki nyerte meg-kérdésre leginkább a döntetlen a válasz. Hillary azt hozza fel, hogy az elbukott Dél-Karolina után szépen talpraállt, Obama azt, hogy január 3-a előtt senki nem adott volna esélyt neki Clinton szenátorral szemben. Obamáról kiderült, hogy nemcsak a feketék, de a fiatal liberális fehérek jelöltje is, szemben Hillaryval, aki viszont az idősebbek, valamint a spanyolajkúak és az ázsiai-amerikaiak körében kedvelt.

A támogatási csata sem fejeződött még be, hiába állt Obama mellé Oprah Winfrey, a Kennedy-klán, vagy újabban korunk legnagyobb élő filmszínésze, Robert De Niro (támogatja George Clooney is, Jack Nicholson viszont Hillary mellé állt), fontos demokrata politikai szereplők még nem nyilatkoztak: ki mellé áll Al Gore a Clinton-adminisztráció volt alelnöke, mert nem egyértelmű. Ki mellé áll John Edwards, a dél-karolinai úrifiú, aki most svédmodelles szocdem programmal állt sokáig a harmadik helyen. Továbbra is titokzatos ködbe burkolózik a nyári konvenció „szuperdelegáltjainak“ elkötelezettségi kérdése, ami a nyári elnökjelölt-jelölő pártgyűlésen fontos faktor lehet – ha addig nem egyértelmű, ki is a jelölt. Addig pedig olyan államokban lehet iszapbirkózni a demokrata szavazatokért, mint Texas, Louisiana, Ohio, Pennsilvania, ami az egyikféle Biblia-értelmezés szerint Obaménak jó (több helyen kell megmutatnia magát, több helyen érvényesülhet a személyes varázs).

február 6., Barstow, Kalifornia

Szuperkedd, Kalifornia előtt

Az autópálya-hídon, Richmond és Berkeley között jónéhány tucat fiatal állt napközben, úgy egyharmaduk a délutáni csúcsban Ron Pault éltető táblákat rázott az Oakland-hídra San Francisco felé felhajtani igekvő autósoknak, a többiek Barack Obamát éltették. Kaliforniában amúgy nem nagyon érződött milyen fontos nap is ez az Arany Államnak (és 21 másiknak), meg az amerikai elnökválasztás egészének.

Ám ez csak az utcaképre vonatkozik, a médiában mindent elmosott a Szuperkedd, és, amennyire ez megítélhető, az emberek is sokat beszéltek politikáról, de nem az utcai kamányolás állt tevékenységük homlkoterében.
Beszéljünk a republikánusokról először!

The Huck is back! Talán ez a legfontosabb eseménye a republikánus előválasztásnak: Mike Huckabee, Iowa (január 3.) óta először tényezővé vált ismét. Hozta saját államát, Arkansas-t, hozta az Appalache-hegység úgyszólván érintetlen természeti szépségű vidékét, Nyugat-Virginiát, aztán Tennessee-t, Alabamát, Georgiát. Jó esélyt teremtett magának, hogy megkerülhetetlen tényező legyen az elnökjelölti csapatok megalakításánál, alelnök-jelölti minőségben. Mitt Romney, aki eddig Michigant hozta (ahol a papája kormányzó volt, ás ő is ott nevelkedett, Detroitban), most nyert politikai koronaékszert, Massachussetts-t (amit sose fogok megérteni – az amerikai liberalizmus e fellegvárában miként lehetett ez a csávó kormányzó), aztán nyert Utah-ban, ami nem meglepő, a mormonok zöme ott pergeti dolgos napjait, Coloradót, Minnesottát, Montánát és Észak-Dakotát.

Utóbbiak nagykiterjedésű, kislakosságú, elsősorban fehér populációban erős államok, vadnyugati tradíciókkal, és azzal a hittel, hogy a férfi fegyveresen férfi és akkor szép, ha a kisteherautóját vezeti. Ehhez képest a konzervatív-republikánusok, közülük is a szélsőrepublikánus rádiós talk-show műsorvezetők által gyűlölt elpusztíthatatlan kelta hős, skót rablólovag, a mára már úgyszólván elfelejtett George W. Bush 2000-es kihívója, John McCain megnyerte a többi államot. Nagyokat, mint New York és New Jersey, középnagyokat, mint saját államát, Arizonát, Illinois-t, aztán kicsiket, de értékeseket, mint Connecticut. Kérdés, hogy McCain össze tudna-e bútorozni Huckabee-vel, hogy párosban küzdjenek majd tovább? Úgy néz ki, a Szuperkedd náluk sem hozott döntést – mindenki azt mondja: küzd tovább, és nem akármilyen államok vannak még hátra: Pennsylvania, Ohio, és a maradékból a legnagyobb: Texas.

Beszéljünk most a demokratákról is!

Január 29-e (Dél-Karolina) után John Edwards kiszállt a versenyből, igaz, eddig egy szót sem szólt híveinek, kit is fog ő maga támogatni. Talán most, a Szuperkedd után megszólal. Támogatókról szólva Barack Obama az elmúlt időszakban nem éppen apróvad támogatókat gyűjtött: Edward Kennedy szenátort, a volt elnök, JFK lányát, Caroline Kennedyt, és még egy családtagot, Maria Shrivert, aki a kaliforniai kormányzó, Arnold Schwarzenegger felesége. A támogató flottafelvonulásokról és ezek feltételezett hasznáról már volt szó ezeken a hasábokon. A feltételezett haszon egyenlőre késésben van. Massachussetts-t, a Kennedyek ősi fészkét, és a Heinz-vagyonba benősült (tehát kecsup-milliárdos) John Kerry székhelyét Hillary Clinton simán megnyerte. Érdekesség, hogy Obama elhozta a hófehér prériállamokat, hogy ne mondjuk azokat, melyek Iowa körül vannak: Minnesotát, Észak-Dakotát, Kansast, kicsit távolabb Idahót, Montanát. A presztizses Észak-Keletről Connecticut-ot és Delaware-t, de nem tudott beleszólni a versenybe New Yorkban és New Jersey-ben Hillary simán nyerte őket. Lots of race and gender involved – mondja valaki a tévében, és tényleg, Kaliforniában – mikor e sorok íródnak, még nincs végleges eredmény, de Hillary vezet – fehérek és feketék voksoltak Obamára, míg a nagyszámú latino (spanyolajkú) és ázsiai-amerikai közösség inkűbb Clinton szenátort választotta.

Lesz még min rágódni a következőkben.


február 5., San Francisco, Kalifornia

Tuesday, February 5, 2008

Get Carter

Még a Bushwhackazt is a felhőkből a földre kényszerítette a szuperdelegáltak dolga a Demokratáknál. Eddig nem nagyon volt szó róluk, pedig nagyon is jelen vannak - sőt, éppen elnökjelöltet választani készülnek! De kik is ők?

Nyolcszáz, tehát nagyon nem néhány tucatnyi, viszont annál befolyásosabb Demokrata szerte az ötven egyesült államból. Kormányzók, volt kormányzók, szenátorok, volt szenátorok, vagy épp volt elnökök, mint William Jefferson Clinton. A számuk már önmagában is felér egy gyomrossal: várjunk, nem 2000 körüli szavazat kell ott a jelöltséghez? Debiza.

Persze ez a sztori is Carter elnökkel kezdődik, aki teljesen outsiderként került a Fehér Házba - nem is teljesitett túl jól, sőt. Az ő jelöltsége után döntött úgy a párt, hogy a demokrácia jó dolog a jelöltválasztásban, de nekik mégis volna egy jobb ötletük.

Igy kerülünk most abba helyzetbe, hogy a kerek egy esztendeje tartó versengésről sokan gondolják hirtelen, hogy már rég le van játszva, és bizony nem a junior illinois-i szenátornak áll a zászló, hanem a demokrata establishment darlingjának.

Igy képzeljük hát a szuperdelegáltakat?



Illúzióink maradékával inkább ilyennek talán:



Nehéz elképzelni, hogy a szuperdelegáltak rezzenéstelen arccal megfordítanak egy 300 vagy akár 700 delegáltnyi Obama előnyt augusztus végén Denverben, a Demokrata Párt konvencióján, naggyűlésén... vagy?

Mindenesetre magyar idő szerint kedd délután kettőtől szerda hajnali háromig szavaz három időzóna-határon át több mint két tucat állam Észak-Amerikában, és négy esélyes jelölt közül három legalább akkora upset lenne, mint egy touchdown, úgy 35 másodperccel az órán.

Monday, February 4, 2008

Egy tévés délután

„Ha Barack Obama egy állam lenne, akkor ő lenne Kalifornia.“

Fenti mondatot Maria Shriver mondta, Kalifornia First Ladyje – a grazi izomember és helyi kormányzó Arnold Schwarzenegger felesége, egy Kennedy-lány -, aki annak a csendes-óceáni idő szerint délután kettőkor kezdődött kampányeseménynek volt fellépője, melyet a los angelesi egyetemen (UCLA) szerveztek, hírességfelhozatalban az Oscar-díjkiosztóra hajazott, résztvevői pedig tevékeny asszonyok voltak. Michelle Obama (Barack felesége), Caroline Kennedy (JFK lánya), és Oprah Winfrey, akire most mondhatnánk azt, hogy ő az amerikai Mónika-show háziasszonya, de ezzel roppant nagyon alábecsülnénk. Ne szaladjunk azonban előre: ez a vasárnap délután nemcsak a csajoknak, de a politika iránt mérsékelten érdeklődő csávóknak is kínált valamit a televízió világában.

Februrár 3-án tartották az arizónai Glendale-ben a negyvenkettedik SuperBowlt, az NFL (amerikai futballiga) rájátszásainak végét, mindközönségesen: döntőjét. Drámában nem volt hiány, az eddig 100%-os New England Patriots az utolsó 35 másodpercben veszített a New York Giants ellenében, mikoris a new yorki quarterback, Eli Manning indítását követően Plexico Burres hétpontos touchdown-nal volt eredményes, így esélyt sem hagyott Tom Brady csapatának, hogy visszavegye a vezetést. Pedig a másik quarterback Tom Bradynek – aki a szomszédos San Mateo egyik középiskolájából indult, ezért sokan drukkoltak neki San Franciscóban – esélye lett volna, hogy a futballtörténet legnagyobbjai (Terry Bradshow és Joe Montana) közé emelkedjen, akik négy SuperBowl győzelemre vezették csapataikat. Egy SuperBowl Sunday egésznapra tévé elé köti az amerikai férfiak (és nők) zömét, nem véletlen, hogy a közvetítés alatti reklámok egyrészt cseppet drágábbak, mint máskor (2,7 millió dollár per 30 másodperc), másrészt a cégek mindebből következően (nagy nézettség, nagy ár) külön SuperBowl-reklámokat készítenek. A Coca-Cola például úgy értette meg a kor szavát, hogy ezúttal James Carville-t – az 1992-es Clinton-kampány főnökét – szerepeltette a reklám főszereplőjeként. Ez az esemény már utalt arra, milyen időket is élünk most.
Elnökválasztó időket.

Az elnökválasztás pedig lehet, hogy Kaliforniában, a legnagyobb, leggazdagabb államban dől el. Októberben Hillary Rodham Clinton még 20 százalékponttal vezetett itt Barack Obama előtt, ma reggelre ez a statisztikai hibahatáron belüli 2%-ra szorult vissza. Hillary abban bízik, Barack nem tud fordítani, Barack meg a nőkben bízik. Hillary nősége, női elnöksége fontos faktor, Obama ezt támadta ma a televízióban a maga szubtilis módján. Nem kis erővel! Hogy a felesége mellette áll, az normális. Azt is tudtuk, hogy az amerikai televíziózás legnépszerűbb személyisége, Oprah Winfrey támogatja. A Kennedy-lány endorsement-je a múlt hétvége híre volt, Caroline Kennedy – az 1963 novemberében meggyilkolt elnök lánya - megjelenése ezzel együtt üdítő színfolt volt a UCLA nagytermében.



Az viszont, hogy a napokban a republikánus John McCain jelöltsége mellé a voksát letevő republikánus kormányzó, Schwarzenegger felesége is őt támogatja, az mai hír. Annyira mai hír, hogy még Maria Shriver is megpróbálta a C-SPAN kamerái előtt úgy beállítani a dolgot, mintha csak vasárnap reggel, gyermekei unszolására vállalta volna el ezt a kora délutáni szereplést. (Ahol fejből olyan szöveget mondott, mely után Démoszthenész vagy Cicero is elégedetten nyalta volna meg a szája szélét.)



Hiába, a televízió a maga egészében romantikus műfaj, a drámai show-elem mindig, MINDIG felülírja a tényvalóságot. Oprah Winfrey úgy beszélt, mintha gospel misén lenne prédikátor, szabad asszonynak nevezte magát, és ezt nem csak úgy kell érteni, hogy vélhetőleg többet keres képernyős munkásságával, mint Havas Henrik és Szulák Andrea együttvéve, sőt!, hanem úgy is, hogy az ő szavazatát nem a neme határozza meg (nő), és nem a bőrszíne (fekete), hanem az a tudás, amit ő egy jelöltről tud.



És ő azt gondolja Obamáról, az irodalmi Nobel-díjas Toni Morrissont idézve, hogy bölcs ember, változást jelentő ember, a korban visszakanyarodva: Kennedy elnökre hajazó ember, olyan, akinek a szájából jól hangzik az, hogy: Yes we can! (Útmutató lehet hazai kampány-szakembereknek: ennyire tömör és pozitív üzenetet a szűk honi körülmények között és a magyar nyelv sajátosságai mellett ugyan hogy fogamaznának meg?)

Yes we can, ez volt ennek a SuperBowl-os, tévézős vasárnap délutánnak az üzenete, mely vélhetőleg válaszolt is a San Francisco Chronicle aznapi számában több Obamát támogató értelmiségi kérdésére – hogyan nyerhet a chicagói szenátor Kaliforniában (meg a több, mint húsz fennmaradó államban) -, Obama celebnők gyűldéjével kísérelt meg bizonytalan női szavazókat maga mellé állítani Kaliforniában és másutt. Ennek sikerét vagy sikertelenségét kedden tudjuk meg.

február 3., San Francisco

Sunday, February 3, 2008

Hogyan tovább, Mr. Nice és Mrs. Nice?

Csütörtökön az Oscar-gáláknak is helyt adó los angelesi Kodak Filmszínházban „csapott össze“ Hillary Clinton és Barack Obama. A „vita“ az előző időszak kemény belemenései, Bill, az elnöki férj dúlása után most a szeretet, az együttműködés, a kölcsönös nagyrabecsülés, lovagias udvarlás, nagyasszonyos kacérság hangjait ütötte meg, nem is volt kérdés, hogy ezután Hollywood hollywoodi megoldást vár: összeállnak-e „álomcsapattá“, mint az 1992-e amerikai olimpiai kosárlabda-vállogatottja, mikoris Michael Jordanéknak a pályára vonulás előtt nem igazán volt érdekes, hogy ki is az ellenfél. Lesz-e Clinton-Obama vagy Obama-Clinton elnök-alelnökjelölti drímbrigád? Hogy ne szeretné Hollywood a saját kedvenc történetét? (Fiú-lány taszulva vonzódik egymáshoz, majd számos kaland, megejtő félreértés, kalamajka, s majdnem véres vita után egymás karjaiba omolnak a végén. The End. Credit roll, függöny.)

Maureen Dowd a New York Times vezér-publicistája ma jól odapörköl ezeknek a vágyálmoknak. Egyrészt Al Gore egykori alelnöki szerepkörét boncolja, akinek hamar rá kellett jönnie 1993. januárja után, hogy az ő szava csak az akkori First Ladyé után jön. Képzeljük most ezt úgy el, hogy Hillary az elnök, Bill meg a Fehér Ház hátsó szobáiból figyel! Ugye? Egy Clinton alatt alelnöknek lenni semmi esetre sem ugyanaz a helyzet, mint Dick Cheneynek lenni George W. Bush idején. (Gyakorlatilag előbbi működteti a Fehér Házat és az adminisztrációt, az elnök csak parádézik leginkább.) Kicsit talán más a helyzet, ha Obama győz, bár nehéz hatékony elnökséget elképzelni, ha az elnök nem igazán fordíthat hátat alelnökének, mert nem tudni mikor szúrja hátba.

Dowd szerint az Obama-kampánycsapat csak „Cápának“ (az ismert Spielberg-film után, angol cím: Jaws, Állkapcsok) hívja a Clinton-kampányt, ha nyugodtak tűnik a helyzet, akkor osonnak az éj leple alatt, és felborítják a hajót és vér folyik. Példák említődnek még New Hampshire és Iowa idejéből, hogyan piszkálták meg helyi szinten Barackot fiatalkori marijuana- és kokain-próbálása miatt, hogyan terjesztette a suttogó propaganda, hogy középső neve (Hussein) azt jelzi, hogy Obama hívő moszlim volna – pedig nem -, és hasonlók. There Will Be Blood (Vér fog folyni), adja a most népszerű Daniel Day-Lewis film címét cikkének, és tényleg, lehet hogy fog még vér folyni demokrata oldalon a most következő kedd, a szuperkedd után.

Mert azt éredemes vizsgálni, hogy mi van helyi szinten. Például itt, San Franciscóban! Aki csak vázlatosan is ismerős az Egyesült Államok politiko-szociokulturális földrajzával, az tudhatja, hogy San Francisco az egyik legliberálisabb hely az Államokban (s valószínüleg a földgolyó egészén), innen indult a beat-irodalom éppúgy, mint a hippi-mozgalom, az itteni öböl másik oldalán az egyetem (Berkeley) volt a bölcsője a vietnami háborút ellenzőknek, környezetvédők, melegmozgalmi aktivizmus, Bush- és iraki háború-ellenesség éppolyan jellemzője ma is ennek a városnak, mint negyven éve az előző hullám. George W. Bushnak nem jó lenni San Franciscóban. Valószínüleg republikánusnak egyeltalán nem jó lenni itt. Azonban. Azonban a demokrata belharcok idejét éljük, és január 8-án esküdött fel a város két legfontosabb politikusa, a fehér Gavin Newsom polgármester és a fekete és nő Kamala Harris legfőbb városi ügyész.

Mindketten demokraták, Harris Obama kampányának egyik legkorábbi támogatója, Newsom a Clinton-tábort erősíti. Együtt esküdtek fel, szűzbeszédeikben országosan erősen liberális, san franciscói sztenderd szerint langyosan centrista üzenetet küldtek, s érezhető volt, hogy inkább politikai ellenfelek, mint politikai szövetségesek ők. Ám a beszédeket értékelő híres szenátor, Dianne Feinstein, Kalifornia és San Francisco küldötte az Egyesült Államok Kongresszusában arról kezdett beszélni, milyen jó, hogy ez a tehetséges asszony, Kamala Harris is nő, ahogyan San Franciscót is jelentős mértékben nők vezetik, és jó esély van arra is, hogy a következő amerikai elnök is nő lesz. Nyugtalanság Harris főügyész támogatóinak soraiban. Később Harris szóvivője, Debbie Mesloh azt nyilatkozta a San Francisco Bay Guardiannek, hogy szerintük az emberek zömének már rég elege van a „Bush-Clinton-Bush-Clinton“ metrumból.

Egy helyi képviselő, Chris Daly – aki négy éve és most John Edwardsot támogatta, majd dél-karolinai kiszállása után Obamát -, azt mondja, hogy Clinton az establishmentet jelenti, az olyanok, mint Edwards, vagy Dennis Kucinich, illetve a talpon maradt Obama pedig a változást. Az biztos, hogy Barbara Feinsteintől eltérően néhány országos demokrata nagyasszony – Barbara Boxer szenátor vagy Nancy Pelosi, a Képviselőház elnöke -úgy döntött, hogy az előválasztási időszakban nem támogatnak még senkit. Kérdés persze, hogy ezek a támogatások mennyit érnek, a Kennedyeké egyik oldalon, Feinsteiné a másikon?

Annyi biztos, hogy tegnap John Kerry volt demokrata elnökjelölt (2004) itt járt San Franciscóban, és Obama mellett szólt, míg a szomszédos Oaklandben pedig Chelsea Clinton kampányolt a mama mellett.

The Frisco Bay

Friday, February 1, 2008

Tétre, helyre, befutóra

A pénzügyi és a politikai piacok összeérnek a CNN Political Market oldalán (thx to J ügynök!)



Nagyon szépen látszik mindkét ábrán a helyzet tiszta vs milyen kevéssé az.