Lepörgött két hét a választások óta, a Bushwhackaz stábja a keleti és a nyugati partvidéken figyelte a főszereplőket.
Obama&Family -the first family of cool. Rövid Washingtoni láogatás után Obama Chicagoban dolgozik, és örül neki, hogy közel két év után újra a saját ágyában alszik. Itt látogatja meg Clinton, a másik főszereplő, akinek már csak férjének múltja és jelene állhat a kinevezése útjában. A State Departmentként ismert Külügyminisztérium itt a legfontosabb minisztérium, a főpénzügyér is csak követi, hiszen a kongresszus dönt büdzsé dolgában. Clinton elnöki ambicióját adná fel azzal, ha belépne a kormányba Obama beosztottjának, de bizonyosan izgalamasabb lenne a melója, mint most NY-i junior szenátorként.
De vissza egy pillanatra az első főszereplőnkhöz, és a DC látogatáshoz! Obama megérkezik a fehér házba, lányok és a fiúk üdvözlik egymást, majd felállnak négyen fotozni. Majd Laura felemeli a bal könyökét hogy karján a ruha színét Michelléhez hasonlitsa. Mindkét ruha piros-vörös vonalon van. Csak amit Michelle viselle (bocs) az cool. A Fehér házban nem villantottak egy fist-bump-ot, de több gyűlésen láthattuk a finom bíztatásként fungáló összeöklözést. Not your father's administration - mondják a Foxéknál.
Eszünkbe jut még a súlyos nyelves puszi - OUCH - amit Al és Tipper Gore tolt el a 2000-es Demokrata Konvención. Nagyon nem volt cool! Mennyire jó nézni viszont, ahogy az Obamáék szeretik egymást.
Obama is nagyon cool, Jay Z-t hallgat és ellenfeleinek az ő váll-lesöprő mozdulatával üzen, utána Warren Buffettnál vacsorál. (korábbi események) . Még korábban Obama az MTV-n a net neutráliát magyarázza. Michelle pedig cool and current - H&M ruhát ugyanúgy visel, mint vezető designerek dolgait, divatdiktátornak látják máris.
A harmadik főszereplő nem McCain, bár nagyon vicceset mond Jay Leno kérdésére, hogyan alszik? I am sleeping like a baby - alszom két órát, felébredek, sírok, visszalszom megint. A 3. főszereplő persze Hank Paulson, kifutó pénzügminiszter, akit erősen grilleznek nap mint nap. Egy hónapja fogadták el a gyenge 700 milliárdos és most jöttek rá a Kapitóliumon, hogy jé, nem tudják, mire is megy a pénz!!?? Paulson úgy néz ki, mint aki 5 hete nem aludt, valószínűleg azért, mert 5 hete nem aludt. Erősen tickel. Kérdés, hogy valaha le fogja e dobni az addikciókat, amikre e hetekbe tesz szert upperek és downerek körében.
A negyedik főszereplőnk egy derék connecticuti szenátor, Joe Lieberman, aki már csak akasztott ember nem volt, de demokrata alelnökjelölt és republikánus majdnem-alelnökjelölt már igen - és láss csudát, most is visszafogadták a demokraták annak ellenére, hogy McCain mellett tört lándzsát a Republikánus Konvención. Maradhat nemzetbiztonsági és katonákat felügyelő biztosságok élén a liberális héjja.
A harmadik város persze Detroit, ahol kiderült, hogy állami pénzen tudnának igazán innoválni a három nagyok. MInt egy posztkommunista ország polgárai, a Bushwhackaz döbbenten áll a megoldás újszerúsége előtt és ajánlja tehetségét és tapasztalatát a további államosításokhoz. Szükség lesz rá, mert a tehetségtelen autogyártók a bankok 700 milliárdjának kevesebb mint 5%-át, 25 milliárdod kértek csak a kongresszustol. Gyönge kezdők.
Tuesday, November 18, 2008
Friday, November 14, 2008
A McCain tanácsadó, aki nem létezik
Nekem ez a kampány mindent vivő sztorija. Két vicces kedvű filmes lop egy identitást egy fikcionális karakternek, adnak neki munkát, weboldalt, mindent, és hónapokon át nyilatkoznak a nevében. Sokan (MSNBC..) még azután is megeszik, amit ők főznek, miután lelepleződnek.. KÉÉÉÉÉÉÉSZ :))
NYT, aki "leleplezte" őket végül (reg. szükséges):
http://www.nytimes.com/2008/11/13/arts/television/13hoax.html?_r=2&oref=slogin&oref=slogin
További kommentek, MSNBC video, huffungtonéktól:
http://www.huffingtonpost.com/2008/11/10/martin-eisenstadt-non-exi_n_142785.html
NYT, aki "leleplezte" őket végül (reg. szükséges):
http://www.nytimes.com/2008/11/13/arts/television/13hoax.html?_r=2&oref=slogin&oref=slogin
További kommentek, MSNBC video, huffungtonéktól:
http://www.huffingtonpost.com/2008/11/10/martin-eisenstadt-non-exi_n_142785.html
Monday, November 10, 2008
Tűnődés
Gondolhatnók, hogy a pénzügyi piacok összeomlása bizony időzíthető volt. A túlárazottság követezménye nyilván egy régóta várható bedőlés, aminek viszont az időpontja nem csak a véletlentől függ. Az, hogy egy olyan bankban, amelynek az ügyfelei más intézmények, mint mondjuk a Lehman Bros, mikor fogy el a befektetők bizalma, az nagyban függ a befektetőktől, akik megvonhatják egyszer csak ezt bizalmat. Hiszen amúgy Lehmanéknál nagy különbség nem volt a mérleg két oldala között éppen. Csak ugye a várakozások.
Ha adott egy republkánus párt, amelynek képviselői alapvetően ellenzik a bankok állami megsegítését, akkor a bankok szempontjából egyáltalán nem baj, ha épp demokrata az elnök inkább. Ráadásul a republikánusoknak egyáltalán nem fekszik, aki végül rajtuk maradt az előválasztások után, és McCain belső népszerűségén Palin sem javít, kevéssé szeretnék a meghatározó figurák meghatározó figurának látni (ld. pl. kormányzók mostani találkozója Floridában)
Plusz Obama amúgy is nagyot lendít az ország megítélésen, kijövünk a cikiből, jobban megbecsülik a polgárainkat, boldogabb polgár többet fogyaszt (majd, egyelőre nyilván visszafog, erősen). 2012-re meg mi, igazi republikánusok, vagyonos fehér bankárok és elit dinasztiák gyermekei, majd összehozunk egy rendes jelöltet.
Gondolhatnók mindezt azért is, mert mindig kiváncsian leskelődünk a függöny mögé, nem hisszük, hogy csak az van, amit látunk. Keressük azokat az erőket, akik nem hónapokban, hanem generációkban mérik az időt.
Ha adott egy republkánus párt, amelynek képviselői alapvetően ellenzik a bankok állami megsegítését, akkor a bankok szempontjából egyáltalán nem baj, ha épp demokrata az elnök inkább. Ráadásul a republikánusoknak egyáltalán nem fekszik, aki végül rajtuk maradt az előválasztások után, és McCain belső népszerűségén Palin sem javít, kevéssé szeretnék a meghatározó figurák meghatározó figurának látni (ld. pl. kormányzók mostani találkozója Floridában)
Plusz Obama amúgy is nagyot lendít az ország megítélésen, kijövünk a cikiből, jobban megbecsülik a polgárainkat, boldogabb polgár többet fogyaszt (majd, egyelőre nyilván visszafog, erősen). 2012-re meg mi, igazi republikánusok, vagyonos fehér bankárok és elit dinasztiák gyermekei, majd összehozunk egy rendes jelöltet.
Gondolhatnók mindezt azért is, mert mindig kiváncsian leskelődünk a függöny mögé, nem hisszük, hogy csak az van, amit látunk. Keressük azokat az erőket, akik nem hónapokban, hanem generációkban mérik az időt.
Saturday, November 8, 2008
Amerikai menőzés - Népszabadság, Hétvége
A cool magyarul menő, dögös, jó fej, klassz, szeretnivaló és szerethető. Amerika a kúlnesz feltalálója, ha valami kúl, akkor Amerika cool, minek ezt fokozni?! Pedig. Pedig az elmúlt majd egy évtizedben Amerika nem volt cool. Britannia volt cool Tony Blair elején, előtte Amerika is cool volt Bill Clinton elején, de már a Kenneth Starr-féle boszorkányüldözés és a Lewinsky-impeachment, s főként az 1996-tól feladott clintoni reformpolitika óta Amerika nem volt cool. A Bush-évek coolness-szempontból értékelhetetlenek.
Hogy változásnak kell lennie Amerikában, az valójában a 2004-es pofon óta volt nyilvánvaló: akkor újraválasztották a döglött hintalovat, pedig korábban kevesen tettek volna erre nagyobb összeget. (Akire egyébként egyre többen mondják, hogy nem is döglött hintaló, majd úgy változik meg róla a képünk, ahogy Ronald Reaganről is megváltozott, ahogy a "hollywoodi bohócból" évtizedek után, joggal, hidegháborús győző lett. Bár még nem látni igazán, mi lehet majd W. megítélésében a fordító tényező.) Az Amerika-ügyekben viszonylag tájékozott, ugyanakkor történelmileg is sokszor ellenlábas francia vélemény érdekes: a Le Monde magazinjának gáláns és nőbarát szerkesztői már 2005-ben Hillary Clintont hozták címoldalon, sztárszerepben, a Madame Présidente felirattal. A fél világ azt gondolta, az új Bush-érát újabb Clinton-éra váltja, ettől térhet vissza a cool szülőhelyére, Amerikába.
A választás a demokrácia ünnepe, a népfelség felveszi a szép ruhát. Ha fontos országban van választás, az nemcsak a fontos országnak befelé fontos, de kifelé a világnak is - pláne, ha a legfontosabb országról van szó éppen. Mikor kitaláltuk, hogy blogot kéne csinálni az elnökválasztásról (bushwhackaz.nolblog.hu), sikerült kimennünk az előválasztások kezdetére. Az évet január 2-án az iowai Cedar Rapidsban kezdtük. A szónok az illinois-i szenátor, Barack Obama volt. Megfogott. Kimondani is merész volt akkor, de azt mondtuk egymásnak utána, a csávó jobb, mint Hillary, olyan szónok, amilyen magyarul utoljára talán Kossuth Lajos lehetett. (Más kérdés, hogy általánosságban beszél, ám történelmi léptékben, és nem is bizottságosdikban elvesző szakpolitikus akart lenni, hanem amerikai elnök. Hazai politikai percemberkék persze rögtön lehúzták, hogy úh, egy újabb demagóg, csak a luftballont hámozza, hol marad innen az okosság. Eláruljuk: az okosság a kampányban volt, leegyszerűsítve hívjuk David Axelrodnak és David Plouffe-nak ezt az okosságot. Ők a vezérstratéga és a kampányfőnök.) Azt már sokan elmondták, hogy fekete és fiatal és tapasztalatlan, meg hogy az újra akcióba lendülő Amerikai Álom megtestesítője, meg egyszerre jön alulról és elitista, és hogy párton belül Hillary Clintont leverni nem volt akármi. De arról keveset beszélünk, hogy nem lehet kibillenteni a súlypontjából, hogy nemcsak remek szónok (a New York Times szerint olyan, amiből egy van egy generációban az egész világon), de kitűnő debatter is, azt hozza, amit kell az éppen aktuális győzelemhez. Mikor a Lehman Brothers szeptember 15-i csődje után McCain azt találta mondani gazdasági tapasztalatlanságából fakadóan - mert McCain zsánerét tekintve Caesar és nem Rothschild - , hogy "a gazdaság szilárd alapokon áll", na, akkor az Obama-Plouffe-Axelrod tengely tudta, hogy már rég nem Irak, már nem a rossz személyiségfelmérésből eredő hiba, az alelnökjelöltté emelt népieskedő liba, Sarah Palin a gyenge pont, hanem az összeomló gazdaság. És Obama olyan gazdasági tanácsadókkal bír, mint Warren Buffet (a világ egyik leggazdagabbja), Larry Summers (volt pénzügyminiszter, volt Harvard-elnök) vagy Paul Volcker (volt jegybankelnök). Obamát segítette a válság, McCain nem tudott hozzászólni, csak vagdalkozott, és várta az amerikai kampánymitológiákban élő "októberi eseményt", ami még fordulatot hozhatott volna neki. Bush pedig nem tette meg neki azt a szívességet, hogy két bedugult háború mellé magára vegyen egy harmadik konfliktust, és valami mondvacsinált okkal (atomprogram, Grúzia) megbombázza Iránt vagy Oroszországot - miként azt az alaszkai pomponlányból lett kormányzó asszony, Sarah Palin sugallta. Eszelősen megerősödött Obama mellett a papírforma (a papírforma az alapfeltevés: Bush után nem lehet republikánus elnök), és a közvélemény-kutatók már szeptemberben odaadták neki az elnökséget.
A látványérzékenység nagy amerikai erény. A Grant Park hatalmas füves terület a tópart és a biznisznegyed között, háttérben a "Chicago skyline", felhőkarcolók kontúrjai (Sears Tower, ilyesmi), a másik oldalról pedig a Michigan-tó felől fú a langy szél. Mert ez a november igazi tavasz Chicagóban, fanatikus Obama-hívek szerint ezt is ő alakította így. Történelmileg sem érdektelen vidék, itt zajlott 1968. augusztus végén a "Czechcago", a csehszlovákiai eseményekre legalábbis táncrendjében emlékeztető háborúellenes (akkor a vietnami volt soron) tüntetéssorozat szétverése az akkori Demokrata Konvenció idején. (Mivel Johnson megsértődött és nem indult, Bobby Kennedyt pedig lelőtték két hónappal korábban, ezért a színtelen-szagtalan Hubert Humphrey lett a jelölt, alul is maradt Trükkös Ricsi-Tricky Dick, azaz Nixon ellenében.) Hangulatilag már csak ez is árnyalja az elmúlt napok sajtóvélekedéseit, mely "egy új nemzedék új politikai Woodstockjának" látja ezt a chicagói választási éjszakát.
HIRDETÉS
A helyszínen a 24 című tévésorozat hangulata a legérdekesebb elsőre. Übersecurity és rock 'n' roll, a szónoki emelvényt golyóálló üveg félkör védi - hiszen a szemben lévő felhőkarcolók bármelyikében bérelhet valaki egy ablakot, olyan ember, akinek történelmi pillanatban sem remeg a mutatóujja a mesterlövészpuska ravaszán - volt már ilyen, például Dallasban '63 novemberében -, de ez a plexi a televízión is alig látszik. Utóbb 125 ezresnek mondja a sajtó a tömeget, ez a közepéből többnek látszik. CNN-t nézünk itt is, azzal kikönnyítve, hogy a reklámok idején zene szól. Már reggel, mikor a tévé híradása szerint Sarah Palin az alaszkai Wasilla arktikus sötétjében leszavazott férjével, Toddal ("Alaska's first dude"), és bejelentették, hogy a hagyományosan először összeszámolt New Hampshire-i mikrotelepülésen (Notchville Dix) 17-10-re Obama győzött, ám ez semmiképpen sem reprezentatív, mert az Új-Angliában átlagon felüli népszerűségű libertáriánus (ő az, aki el akarja törölni a szövetségi adóhivatalt) Ron Paul is kapott két szavazatot a tízből. New Hampshire-re számított McCain, de nem jött be. Az első hatalmas üdvrivalgás a parkban a nagyon fontos pennsylvaniai győzelemkor harsant, majd az Obama-szempontból jó floridai és ohiói, valamint a javuló virginiai eredmények láttán. Csatatérállamok csatatérállamok hátán. Egyre több a helikopter is a Grant Park fölött, a kordonoknál egyenruhások lovon, kerékpáron, gyalog és motorbiciklin, saccunk szerint a tömegben is van néhány száz Jack Bauer. Mert a tömeg időközben már 3-4 Sziget-nagyszínpadnyira tömegesült, és folyamatosan nőtt, a hangulat fokozódott, az arcok pirosodtak, a szemsarkokban egyre inkább mutatkozott könnycsepp. Oldotta a pátoszt a Hope (Remény) feliratú strandlabda passzolgatása, de legfőképp az, hogy még egy csomó helyen nem volt végeredmény, és Obama 207-százkevésre vezetett (270 elektori hely kell az elnökséghez). Hátravolt még a három csendes-óceáni állam, a masszívan Obama-párti Kalifornia, Oregon és Washington urnazárása, melyből egymagában az Arany Állam (Kalifornia) 55 elektori szavazatot ér. A tömeg visszaszámol: öt, négy, három, kettő, egy - hurrá és halleluja! A CNN-ben Wolf Blitzer megnyugtatóan bársonyos baritonja cseppnyi megindultsággal mondja: Hölgyeim és uraim, az Egyesült Államok megválasztott elnöke Barack Obama!
Egy idős New York-i fekete nő azt mondja, nagyobb napja ez életének, mint 1938. június 22-e. Aznap pofozta ugyanis péppé Joe Lewis fekete nehézsúlyú öklöző a profi boxvilágbajnok Max Schmelinget, és így rossz napja volt a Führernek. (Lewis öklét egyébként monumentális szobor örökíti meg Detroit legközepén, sokak szerint ennek fenyegető jellege folytán is felgyorsult a fehér középosztály kivándorlása abból a városból.) Másnap, mikor a washingtoni Ronald Reagan reptéren áthatolunk az egyik ellenőrző ponton, egyenruhás kis fekete lány veszi át az útlevelet és a beszállókártyát, közben ásít egy nagyon nagyot. "Oops, sorry for yawning, I was just up whole nite like the rest of the world" (Bocsika, én is egész éjjel fent voltam, mint az egész világ) - mondja, és bocsánatkérően mosolyog.
Obamáról azt mondják, olyan ő, mint egy induló céggel a világpiacra betörő trendi szoftvervállalkozó, egy Sergey Brin vagy Larry Page (a google.com alapítói). Nem lennénk meglepődve, ha a januári Sundance fesztivál dokumentumfilmes szekciójának amerikai résztvevői közül többen valamilyen módon Obamát és a kampányát ábrázolnák. Ő az Egyesült Államok megválasztott elnöke, és a kongresszus mindkét házában megszilárdult a demokrata többség. Tulajdonképpen utóbbi nem is olyan jó, az amerikai politikai rendszer, s főleg a gondolkodás nagyon fogékony a "checks and balances", a kiegyensúlyozott, ellensúllyal bíró politikai hatalom gondolata iránt. Most, legalább két évig nem ilyen hatalom lesz Amerikában. Ilyenkor viszont sok minden javítható, reformálható.
Barack Obama megválasztásával és annak körülményeivel, a "politikai Woodstockkal" sok minden változott a világban, talán igazi trendforduló tanúi vagyunk, Amerika megint cool, hogy ezt a Clinton-érára jellemző kifejezést használjuk. És ez jó. És nem csak nekik.
Chicago, 2008. november
Hogy változásnak kell lennie Amerikában, az valójában a 2004-es pofon óta volt nyilvánvaló: akkor újraválasztották a döglött hintalovat, pedig korábban kevesen tettek volna erre nagyobb összeget. (Akire egyébként egyre többen mondják, hogy nem is döglött hintaló, majd úgy változik meg róla a képünk, ahogy Ronald Reaganről is megváltozott, ahogy a "hollywoodi bohócból" évtizedek után, joggal, hidegháborús győző lett. Bár még nem látni igazán, mi lehet majd W. megítélésében a fordító tényező.) Az Amerika-ügyekben viszonylag tájékozott, ugyanakkor történelmileg is sokszor ellenlábas francia vélemény érdekes: a Le Monde magazinjának gáláns és nőbarát szerkesztői már 2005-ben Hillary Clintont hozták címoldalon, sztárszerepben, a Madame Présidente felirattal. A fél világ azt gondolta, az új Bush-érát újabb Clinton-éra váltja, ettől térhet vissza a cool szülőhelyére, Amerikába.
A választás a demokrácia ünnepe, a népfelség felveszi a szép ruhát. Ha fontos országban van választás, az nemcsak a fontos országnak befelé fontos, de kifelé a világnak is - pláne, ha a legfontosabb országról van szó éppen. Mikor kitaláltuk, hogy blogot kéne csinálni az elnökválasztásról (bushwhackaz.nolblog.hu), sikerült kimennünk az előválasztások kezdetére. Az évet január 2-án az iowai Cedar Rapidsban kezdtük. A szónok az illinois-i szenátor, Barack Obama volt. Megfogott. Kimondani is merész volt akkor, de azt mondtuk egymásnak utána, a csávó jobb, mint Hillary, olyan szónok, amilyen magyarul utoljára talán Kossuth Lajos lehetett. (Más kérdés, hogy általánosságban beszél, ám történelmi léptékben, és nem is bizottságosdikban elvesző szakpolitikus akart lenni, hanem amerikai elnök. Hazai politikai percemberkék persze rögtön lehúzták, hogy úh, egy újabb demagóg, csak a luftballont hámozza, hol marad innen az okosság. Eláruljuk: az okosság a kampányban volt, leegyszerűsítve hívjuk David Axelrodnak és David Plouffe-nak ezt az okosságot. Ők a vezérstratéga és a kampányfőnök.) Azt már sokan elmondták, hogy fekete és fiatal és tapasztalatlan, meg hogy az újra akcióba lendülő Amerikai Álom megtestesítője, meg egyszerre jön alulról és elitista, és hogy párton belül Hillary Clintont leverni nem volt akármi. De arról keveset beszélünk, hogy nem lehet kibillenteni a súlypontjából, hogy nemcsak remek szónok (a New York Times szerint olyan, amiből egy van egy generációban az egész világon), de kitűnő debatter is, azt hozza, amit kell az éppen aktuális győzelemhez. Mikor a Lehman Brothers szeptember 15-i csődje után McCain azt találta mondani gazdasági tapasztalatlanságából fakadóan - mert McCain zsánerét tekintve Caesar és nem Rothschild - , hogy "a gazdaság szilárd alapokon áll", na, akkor az Obama-Plouffe-Axelrod tengely tudta, hogy már rég nem Irak, már nem a rossz személyiségfelmérésből eredő hiba, az alelnökjelöltté emelt népieskedő liba, Sarah Palin a gyenge pont, hanem az összeomló gazdaság. És Obama olyan gazdasági tanácsadókkal bír, mint Warren Buffet (a világ egyik leggazdagabbja), Larry Summers (volt pénzügyminiszter, volt Harvard-elnök) vagy Paul Volcker (volt jegybankelnök). Obamát segítette a válság, McCain nem tudott hozzászólni, csak vagdalkozott, és várta az amerikai kampánymitológiákban élő "októberi eseményt", ami még fordulatot hozhatott volna neki. Bush pedig nem tette meg neki azt a szívességet, hogy két bedugult háború mellé magára vegyen egy harmadik konfliktust, és valami mondvacsinált okkal (atomprogram, Grúzia) megbombázza Iránt vagy Oroszországot - miként azt az alaszkai pomponlányból lett kormányzó asszony, Sarah Palin sugallta. Eszelősen megerősödött Obama mellett a papírforma (a papírforma az alapfeltevés: Bush után nem lehet republikánus elnök), és a közvélemény-kutatók már szeptemberben odaadták neki az elnökséget.
A látványérzékenység nagy amerikai erény. A Grant Park hatalmas füves terület a tópart és a biznisznegyed között, háttérben a "Chicago skyline", felhőkarcolók kontúrjai (Sears Tower, ilyesmi), a másik oldalról pedig a Michigan-tó felől fú a langy szél. Mert ez a november igazi tavasz Chicagóban, fanatikus Obama-hívek szerint ezt is ő alakította így. Történelmileg sem érdektelen vidék, itt zajlott 1968. augusztus végén a "Czechcago", a csehszlovákiai eseményekre legalábbis táncrendjében emlékeztető háborúellenes (akkor a vietnami volt soron) tüntetéssorozat szétverése az akkori Demokrata Konvenció idején. (Mivel Johnson megsértődött és nem indult, Bobby Kennedyt pedig lelőtték két hónappal korábban, ezért a színtelen-szagtalan Hubert Humphrey lett a jelölt, alul is maradt Trükkös Ricsi-Tricky Dick, azaz Nixon ellenében.) Hangulatilag már csak ez is árnyalja az elmúlt napok sajtóvélekedéseit, mely "egy új nemzedék új politikai Woodstockjának" látja ezt a chicagói választási éjszakát.
HIRDETÉS
A helyszínen a 24 című tévésorozat hangulata a legérdekesebb elsőre. Übersecurity és rock 'n' roll, a szónoki emelvényt golyóálló üveg félkör védi - hiszen a szemben lévő felhőkarcolók bármelyikében bérelhet valaki egy ablakot, olyan ember, akinek történelmi pillanatban sem remeg a mutatóujja a mesterlövészpuska ravaszán - volt már ilyen, például Dallasban '63 novemberében -, de ez a plexi a televízión is alig látszik. Utóbb 125 ezresnek mondja a sajtó a tömeget, ez a közepéből többnek látszik. CNN-t nézünk itt is, azzal kikönnyítve, hogy a reklámok idején zene szól. Már reggel, mikor a tévé híradása szerint Sarah Palin az alaszkai Wasilla arktikus sötétjében leszavazott férjével, Toddal ("Alaska's first dude"), és bejelentették, hogy a hagyományosan először összeszámolt New Hampshire-i mikrotelepülésen (Notchville Dix) 17-10-re Obama győzött, ám ez semmiképpen sem reprezentatív, mert az Új-Angliában átlagon felüli népszerűségű libertáriánus (ő az, aki el akarja törölni a szövetségi adóhivatalt) Ron Paul is kapott két szavazatot a tízből. New Hampshire-re számított McCain, de nem jött be. Az első hatalmas üdvrivalgás a parkban a nagyon fontos pennsylvaniai győzelemkor harsant, majd az Obama-szempontból jó floridai és ohiói, valamint a javuló virginiai eredmények láttán. Csatatérállamok csatatérállamok hátán. Egyre több a helikopter is a Grant Park fölött, a kordonoknál egyenruhások lovon, kerékpáron, gyalog és motorbiciklin, saccunk szerint a tömegben is van néhány száz Jack Bauer. Mert a tömeg időközben már 3-4 Sziget-nagyszínpadnyira tömegesült, és folyamatosan nőtt, a hangulat fokozódott, az arcok pirosodtak, a szemsarkokban egyre inkább mutatkozott könnycsepp. Oldotta a pátoszt a Hope (Remény) feliratú strandlabda passzolgatása, de legfőképp az, hogy még egy csomó helyen nem volt végeredmény, és Obama 207-százkevésre vezetett (270 elektori hely kell az elnökséghez). Hátravolt még a három csendes-óceáni állam, a masszívan Obama-párti Kalifornia, Oregon és Washington urnazárása, melyből egymagában az Arany Állam (Kalifornia) 55 elektori szavazatot ér. A tömeg visszaszámol: öt, négy, három, kettő, egy - hurrá és halleluja! A CNN-ben Wolf Blitzer megnyugtatóan bársonyos baritonja cseppnyi megindultsággal mondja: Hölgyeim és uraim, az Egyesült Államok megválasztott elnöke Barack Obama!
Egy idős New York-i fekete nő azt mondja, nagyobb napja ez életének, mint 1938. június 22-e. Aznap pofozta ugyanis péppé Joe Lewis fekete nehézsúlyú öklöző a profi boxvilágbajnok Max Schmelinget, és így rossz napja volt a Führernek. (Lewis öklét egyébként monumentális szobor örökíti meg Detroit legközepén, sokak szerint ennek fenyegető jellege folytán is felgyorsult a fehér középosztály kivándorlása abból a városból.) Másnap, mikor a washingtoni Ronald Reagan reptéren áthatolunk az egyik ellenőrző ponton, egyenruhás kis fekete lány veszi át az útlevelet és a beszállókártyát, közben ásít egy nagyon nagyot. "Oops, sorry for yawning, I was just up whole nite like the rest of the world" (Bocsika, én is egész éjjel fent voltam, mint az egész világ) - mondja, és bocsánatkérően mosolyog.
Obamáról azt mondják, olyan ő, mint egy induló céggel a világpiacra betörő trendi szoftvervállalkozó, egy Sergey Brin vagy Larry Page (a google.com alapítói). Nem lennénk meglepődve, ha a januári Sundance fesztivál dokumentumfilmes szekciójának amerikai résztvevői közül többen valamilyen módon Obamát és a kampányát ábrázolnák. Ő az Egyesült Államok megválasztott elnöke, és a kongresszus mindkét házában megszilárdult a demokrata többség. Tulajdonképpen utóbbi nem is olyan jó, az amerikai politikai rendszer, s főleg a gondolkodás nagyon fogékony a "checks and balances", a kiegyensúlyozott, ellensúllyal bíró politikai hatalom gondolata iránt. Most, legalább két évig nem ilyen hatalom lesz Amerikában. Ilyenkor viszont sok minden javítható, reformálható.
Barack Obama megválasztásával és annak körülményeivel, a "politikai Woodstockkal" sok minden változott a világban, talán igazi trendforduló tanúi vagyunk, Amerika megint cool, hogy ezt a Clinton-érára jellemző kifejezést használjuk. És ez jó. És nem csak nekik.
Chicago, 2008. november
Friday, November 7, 2008
A Harvardos szál
Az emberi természet márcsak ilyen, mindenki, minden csoport egy nagy, általános, globális változásban a rá vonatkozót, a különöst, a partikulárist keresi. Nincs ez másként Bostonban sem, két napja itt most mindenki arról beszél, hogy az Obama-adminisztráció mennyire fog a Harvardos agytrösztre épülni.
Az itteni feltételezések szerint durván, annyira, amennyire 1960, a John F. Kennedy-adminisztráció óta soha. Az utolsó demokrata adminisztráció, Clintonék, ugyebár Yale-esek voltak, hirtelen egyetemi társuk, Strobe Talbott neve és karrierje ugrik be, aki - akárcsak ők - szintén volt Rhodes-ösztöndíjas (egy másik nagy röptető), és a külügyi hierarchiában vitte sokra Bill idején. Ám a Yale-eseket nem tartják túl sokra itt Cambridge-ben (Cambridge, Massachussetts, azt a Cambridge-et, amire mi, eurogondolkodók gondolnónk elsóre, azt itt Cambridge, Englandnek hívják, némi fitymálással a szájszálen), szóval a new havenieket (a Yale székhelye Connecticutban) nem taksálják sokkal többre, mint a székesfehérvári Kodolányi főiskola kihelyezett balassagyarmati tagozatán a levelező könyvtár-ruhatár szakot, máramennyiben létezik ilyen egyáltalán. Hiuságok máglyája nagyban és igaziból!
„A jogi kar dékánja lesz az igazságügyminiszter vagy a főállamügyész!“ „Jaj, az a hülye Summers megint pénzügyminiszter lesz!“ – ilyenek. Larry Summers (53) volt Harvard-elnök (jelenlegi Kennedy School-oktató) szóbajön pénzügyminiszterként, ami egyébként már volt egyszer, még a Clinton-érában. Cass Sunstein alkotmányjog professzert lehetséges legfelső bírósági tagként emlegetik, Graham Allison (68) politológus a védelmi apparátusban kaphat helyet, David M. Cutler (42) az egészségügyi hierarchiába kaphat meghívást, Jeff Liebman (40) Obama kulcsfontosságú tanácsadója társadalombiztosítási kérdésekben akárcsak Einer Elhauge (47).
Fel lehetne sorolni még vagy két tucat, a magyar olvasó számára tökéletesen ismeretlen nevet, a lényeg, innen nézve úgy tűnik, Obama mindenképpen visz egy elitista akadémiai vonalat (is) kinevezési politikájában.
Az itteni feltételezések szerint durván, annyira, amennyire 1960, a John F. Kennedy-adminisztráció óta soha. Az utolsó demokrata adminisztráció, Clintonék, ugyebár Yale-esek voltak, hirtelen egyetemi társuk, Strobe Talbott neve és karrierje ugrik be, aki - akárcsak ők - szintén volt Rhodes-ösztöndíjas (egy másik nagy röptető), és a külügyi hierarchiában vitte sokra Bill idején. Ám a Yale-eseket nem tartják túl sokra itt Cambridge-ben (Cambridge, Massachussetts, azt a Cambridge-et, amire mi, eurogondolkodók gondolnónk elsóre, azt itt Cambridge, Englandnek hívják, némi fitymálással a szájszálen), szóval a new havenieket (a Yale székhelye Connecticutban) nem taksálják sokkal többre, mint a székesfehérvári Kodolányi főiskola kihelyezett balassagyarmati tagozatán a levelező könyvtár-ruhatár szakot, máramennyiben létezik ilyen egyáltalán. Hiuságok máglyája nagyban és igaziból!
„A jogi kar dékánja lesz az igazságügyminiszter vagy a főállamügyész!“ „Jaj, az a hülye Summers megint pénzügyminiszter lesz!“ – ilyenek. Larry Summers (53) volt Harvard-elnök (jelenlegi Kennedy School-oktató) szóbajön pénzügyminiszterként, ami egyébként már volt egyszer, még a Clinton-érában. Cass Sunstein alkotmányjog professzert lehetséges legfelső bírósági tagként emlegetik, Graham Allison (68) politológus a védelmi apparátusban kaphat helyet, David M. Cutler (42) az egészségügyi hierarchiába kaphat meghívást, Jeff Liebman (40) Obama kulcsfontosságú tanácsadója társadalombiztosítási kérdésekben akárcsak Einer Elhauge (47).
Fel lehetne sorolni még vagy két tucat, a magyar olvasó számára tökéletesen ismeretlen nevet, a lényeg, innen nézve úgy tűnik, Obama mindenképpen visz egy elitista akadémiai vonalat (is) kinevezési politikájában.
Thursday, November 6, 2008
Massachussetts Liberal
A massachussettsi liberális szóösszetétel politikai tautológia a javából. Massachussetts úgy liberális, ahogy a nap ide-oda jár az égen, ahogy a víz oltja a szomjat, ahogy a vektoralgebra egzakt tudomány, ahogy a nyár meleg, a tél hideg, ahogy kétszer kettő néha öt. (Utóbbi megjegyzés a volt kormányzóra, Mitt Romney-ra vonatkozik, aki Utah-i mormon létére győzni tudott a Kennedyek államában, sőt republikánus elnökjelöltként is ringbe dobta a kalapját, de erről már csitt, hisz' megírtuk régen.
Meg aztán közismert liberális talajokon is történhetnek balesetek, California most kedden, az elnökválasztással együtt tartott szavazáson nem állt ki a homoszexuális házasság mellett, valami marijuana-ügyi szigorítás is volt, Massachussettsben pedig megszavazta a köz az agárfuttatás betiltását, minek következtében hamarosan bezárják a raynham-tautoni agárverseny-pályát, nem lehet többet legálisan kutyára fogadni Boston környékén. Olyan ez, mintha a hasonlóan liberális Új-Lipótváros kitiltaná utcáiról a kutyaszart létrehozójával együtt!)
Namost itt van ez a massachussettsieknek jó hír, hogy a 2004-es demokrata elnökjelölt, John Kerry állítólag előkelő helyen áll Obama listáján a külügyminiszteri (Secretary of State) posztra, s mindez csak másodpercekkel (történelemi léptékben másodpercekkel) azután, hogy ötödszörre is síma befutó lett az Egyesült Államok Szenátusába. Kerry titkársága mindenestre tegnap nem fogadott interjúkérelmeket. Szóvivőasszonya, Brigid O’Rourke „bolondosnak“ nevezte a „sajtóspekulációkat“, mindenesetre az Obama-Kerry viszony még a 2004-es demokrata konvencióra megy vissza, ahol Kerry elnökjelölt kérte fel Obamát beszéd tartására, és Obama azzal a beszéddel lett országosan ismert.
A külügyminiszteri posztra még Bill Richardson új-mexikói spanyolajkú kormányzót, illetve, meglepő módon Dick Lugar indianai republikánus (!) szenátort tartják esélyesnek. Massachussetts erejét mutatja, hogy a mostani kormányzó, Deval Patrick (párton belül Obama közeli támogatója) fontos washingtoni posztra is szóbajött, Főállamügyésznek (Attorney General, nagyon fontos, az elnök számára bizalmi poszt, John Kennedy idején Robert Kennedy töltötte be), vagy Legfelsőbb Bírósági (Amerikában alkotmánybírósági szerepkörrel is rendelkezik) bírónak. Patrick tagadja a találgatásokat.
Mindenesetre Massachussettsben – ez Obama alma materének, a Harvardnak a székhelye, meg még egy tucat, a világ legjobb oktatási intézménye közé tartozó egyetem hazája – megélénkült a politika, olyan most itt, Bostonban, mint egy megbolydult hangyabolyban, , készülnek a nagy átalakulás érdekében végrehajtandó helyi ramazurira. Amit még az is tetéz, hogy az állam apafigurája, a legkisebbik, és nem lelőtt koros Kennedy-fiúnál, Tednél (Edward M. Kennedy) a tavasszal agytumort diagnosztizáltak, hosszú távon nem lehet számolni vele az állam politikájában.
Szomorúság után némi lehetséges öröm: a Heti Válasz c. kiadvány, mely mindent a magyari szemüvegen át néz – vö. jelzett hetilap amerikai választás előtti összeállítását -, nyilvánvalóan erotikus örömsikolyokat, majd ezt követően enyhülő nyögdécselést fog hallattni John F. Kerry esetleges külügyminiszteri kinevezésekor, hiszen nevezett USA-politikus budapesti, jelesül Zoltán (leánykori nevén: Beloiannisz) utcai felmenőkkel is rendelkezik. Igaz, az illetőek csehországi zsidók voltak, és csak egy nemzedéknyi időt töltöttek a mai Rogánlandben, dehát a Monarchia is kicsit olyan volt, mint remélhetőleg az EU lesz nemsoká: csak a bejegyzett lakcím számított.
Meg aztán közismert liberális talajokon is történhetnek balesetek, California most kedden, az elnökválasztással együtt tartott szavazáson nem állt ki a homoszexuális házasság mellett, valami marijuana-ügyi szigorítás is volt, Massachussettsben pedig megszavazta a köz az agárfuttatás betiltását, minek következtében hamarosan bezárják a raynham-tautoni agárverseny-pályát, nem lehet többet legálisan kutyára fogadni Boston környékén. Olyan ez, mintha a hasonlóan liberális Új-Lipótváros kitiltaná utcáiról a kutyaszart létrehozójával együtt!)
Namost itt van ez a massachussettsieknek jó hír, hogy a 2004-es demokrata elnökjelölt, John Kerry állítólag előkelő helyen áll Obama listáján a külügyminiszteri (Secretary of State) posztra, s mindez csak másodpercekkel (történelemi léptékben másodpercekkel) azután, hogy ötödszörre is síma befutó lett az Egyesült Államok Szenátusába. Kerry titkársága mindenestre tegnap nem fogadott interjúkérelmeket. Szóvivőasszonya, Brigid O’Rourke „bolondosnak“ nevezte a „sajtóspekulációkat“, mindenesetre az Obama-Kerry viszony még a 2004-es demokrata konvencióra megy vissza, ahol Kerry elnökjelölt kérte fel Obamát beszéd tartására, és Obama azzal a beszéddel lett országosan ismert.
A külügyminiszteri posztra még Bill Richardson új-mexikói spanyolajkú kormányzót, illetve, meglepő módon Dick Lugar indianai republikánus (!) szenátort tartják esélyesnek. Massachussetts erejét mutatja, hogy a mostani kormányzó, Deval Patrick (párton belül Obama közeli támogatója) fontos washingtoni posztra is szóbajött, Főállamügyésznek (Attorney General, nagyon fontos, az elnök számára bizalmi poszt, John Kennedy idején Robert Kennedy töltötte be), vagy Legfelsőbb Bírósági (Amerikában alkotmánybírósági szerepkörrel is rendelkezik) bírónak. Patrick tagadja a találgatásokat.
Mindenesetre Massachussettsben – ez Obama alma materének, a Harvardnak a székhelye, meg még egy tucat, a világ legjobb oktatási intézménye közé tartozó egyetem hazája – megélénkült a politika, olyan most itt, Bostonban, mint egy megbolydult hangyabolyban, , készülnek a nagy átalakulás érdekében végrehajtandó helyi ramazurira. Amit még az is tetéz, hogy az állam apafigurája, a legkisebbik, és nem lelőtt koros Kennedy-fiúnál, Tednél (Edward M. Kennedy) a tavasszal agytumort diagnosztizáltak, hosszú távon nem lehet számolni vele az állam politikájában.
Szomorúság után némi lehetséges öröm: a Heti Válasz c. kiadvány, mely mindent a magyari szemüvegen át néz – vö. jelzett hetilap amerikai választás előtti összeállítását -, nyilvánvalóan erotikus örömsikolyokat, majd ezt követően enyhülő nyögdécselést fog hallattni John F. Kerry esetleges külügyminiszteri kinevezésekor, hiszen nevezett USA-politikus budapesti, jelesül Zoltán (leánykori nevén: Beloiannisz) utcai felmenőkkel is rendelkezik. Igaz, az illetőek csehországi zsidók voltak, és csak egy nemzedéknyi időt töltöttek a mai Rogánlandben, dehát a Monarchia is kicsit olyan volt, mint remélhetőleg az EU lesz nemsoká: csak a bejegyzett lakcím számított.
Obama listája
Olvasom a Boston Globe-ot, ők már összeállították a megválasztott új elnök to-do list-jét, mivel kell foglalkoznia, sürgősségi sorendben. A külpolitikában a16 hónapos belüli teljes kivonulás volt a kampányígéret. Ez leginkább az iraki törvényhozókkal való alkudozás lesz, akik egyébként már nyárra szeretnék, hogy az amerikai csapatok hagyják el a városokat. Afganisztánba Obama 7000 friss katonát ígért a már jelenlévő 31 000 mellé, de a Pentegon szakértői és illetékesei 15-20 000 katonát látnak szükségesnek. A diplomáciában konfliktusos viszony Obama öröksége Irán, Észak-Korea, Oroszország, Kína, a Közel-Kelet, Afganisztán és Pakisztán vonatkozásában.
Mink, magyarok az orosz puttonyba férnénk bele, ha egyáltalán telepítettek volna hozzánk amerikai eszközt, mint lengyel és cseh barátainkhoz, de még azt se, úgyhogy a mi magyari politikuskáink folytathatják a sámlin ülő megalázkodó vigyorgást fölfelé, Putyin bácsi irányába, úgyhogy még ez sincs. Obama a korábbi mondás szerint tárgyalna perzsa, szír és észak-koreai vezetőkkel is, mert a tárgyalást a csapás elé helyezi, mint eszközt.
Terrorizmus-ügyben felülvizsgálja a 911 utáni megfigyelési, letartóztatási és vallatási gyakorlatot és bezárja a Kandahar-Guantanamo Express végállomását a meseszép kubai öbölben, és az ott tárolt iszlám terroristákat amerikai börtönökbe vitetné, büntető- és polgári bíróság elé kell állítaná. Ugyancsak felülvizsgálná azt a szabályrendszert, mely szerint az FBI nemzetbiztonsági ügyben vádemelés nélkül vizsgálhat amerikaiakat származási vagy vallási alapon megfogalmazott gyanú alapján.
Otthon a bűnüldözést tenné hatákonyabbá 50 000 új rendőr alkalmazásával szövetségi szinten. A poralakú – bizonyos körökben dizájnerdrognak tartott – kokainra irányuló figyelmet átirányítaná a kristályosított koksz, népszerű nevén a crack felé. A gazdaságban kezelnie kell a pénzügyi válságot, a 700 milliárd dolláros mentőcsomagot, gazdaságélénkítési törvényt kell kezdeményeznie, és olyan szabályzórendszert, amely a fentartható növekedés mellett kötelezi el magát. Energiapolitikában drámai fordulatot ígért az alternatív energiaforrások felé, az ethanol, szél- és napenerergiai technológiák irányába, környezettudatosabbá tenné Amerikát és 10%-kal visszamesné a benzin széntartalmát 2020-ig. Az oktatásban a diákhitelt forszírozza, egészségügyben a kisjövedelműek biztosításhoz jutását segítené. Bevándorlásügyben a már bentlévő mintegy 12 millió illegálist adófizetővé tenné, szürke zónájukat kifehérítené és belátható időn belül állampolgárrá tenné őket.
Látjuk, van dolga a megválasztott elnöknek, nem is kevés. Ennek megfelelően már a választást követő első nap sem tétlenkedett, kabinetfőnöknek belső emberét, Rahm Emanuel illlinoisi kongresszusi képviselőt tette meg, míg az átmenetet irányító stáb vezetésével régi ismerőst, a Clinton-Fehér Ház egykori kabinetfőnökét, John Podestát bízta meg. Ebből úgy tűnik, igaz, hogy Obama politikája széles pártonbelüli koalíción fog nyugodni, az új embereket régiekkel balanszírozza, sőt a „no more red states, no more blue states“ politikája párthatáron átívelő eseti koalíciókat is sejtet.
Mink, magyarok az orosz puttonyba férnénk bele, ha egyáltalán telepítettek volna hozzánk amerikai eszközt, mint lengyel és cseh barátainkhoz, de még azt se, úgyhogy a mi magyari politikuskáink folytathatják a sámlin ülő megalázkodó vigyorgást fölfelé, Putyin bácsi irányába, úgyhogy még ez sincs. Obama a korábbi mondás szerint tárgyalna perzsa, szír és észak-koreai vezetőkkel is, mert a tárgyalást a csapás elé helyezi, mint eszközt.
Terrorizmus-ügyben felülvizsgálja a 911 utáni megfigyelési, letartóztatási és vallatási gyakorlatot és bezárja a Kandahar-Guantanamo Express végállomását a meseszép kubai öbölben, és az ott tárolt iszlám terroristákat amerikai börtönökbe vitetné, büntető- és polgári bíróság elé kell állítaná. Ugyancsak felülvizsgálná azt a szabályrendszert, mely szerint az FBI nemzetbiztonsági ügyben vádemelés nélkül vizsgálhat amerikaiakat származási vagy vallási alapon megfogalmazott gyanú alapján.
Otthon a bűnüldözést tenné hatákonyabbá 50 000 új rendőr alkalmazásával szövetségi szinten. A poralakú – bizonyos körökben dizájnerdrognak tartott – kokainra irányuló figyelmet átirányítaná a kristályosított koksz, népszerű nevén a crack felé. A gazdaságban kezelnie kell a pénzügyi válságot, a 700 milliárd dolláros mentőcsomagot, gazdaságélénkítési törvényt kell kezdeményeznie, és olyan szabályzórendszert, amely a fentartható növekedés mellett kötelezi el magát. Energiapolitikában drámai fordulatot ígért az alternatív energiaforrások felé, az ethanol, szél- és napenerergiai technológiák irányába, környezettudatosabbá tenné Amerikát és 10%-kal visszamesné a benzin széntartalmát 2020-ig. Az oktatásban a diákhitelt forszírozza, egészségügyben a kisjövedelműek biztosításhoz jutását segítené. Bevándorlásügyben a már bentlévő mintegy 12 millió illegálist adófizetővé tenné, szürke zónájukat kifehérítené és belátható időn belül állampolgárrá tenné őket.
Látjuk, van dolga a megválasztott elnöknek, nem is kevés. Ennek megfelelően már a választást követő első nap sem tétlenkedett, kabinetfőnöknek belső emberét, Rahm Emanuel illlinoisi kongresszusi képviselőt tette meg, míg az átmenetet irányító stáb vezetésével régi ismerőst, a Clinton-Fehér Ház egykori kabinetfőnökét, John Podestát bízta meg. Ebből úgy tűnik, igaz, hogy Obama politikája széles pártonbelüli koalíción fog nyugodni, az új embereket régiekkel balanszírozza, sőt a „no more red states, no more blue states“ politikája párthatáron átívelő eseti koalíciókat is sejtet.
Wednesday, November 5, 2008
Az elnökválasztás másnapja 1.0
Chicago balzsamos reggelre ébredt, mint az elmúlt napokban mindig, a tavaszias napsütés adja az Egyesült Államok harmadik városának lüktetéséhez az alapot. Arra, hogy tegnap este történelem íródott, csak az újságárusnál sorban álló és a kávézókban napilapjaikba mélyedő emberek emlékeztetnek. A helyi lap, az alapvetően inkább konzervatív irányultságú Chicago Tribune a helyi jelleget hangsúlyozza, Obama az első elnök Abraham Lincoln óta, aki Illinoisból vonult be a Fehér Házba. Nem akármilyen párhuzam, gondoljunk csak bele!
A helyi ünneplés ünneplés maradt, nem torkollott zavargásokba, sőt. Vidám tömeg, önfeledt kiáltozás, nulla százalék futballhuliganizmus – az ilyet méltán nevezhetjük ideális napnak. Obamaék otthonának közelében, Kenwood városrészben hajnalig dal, tánc, kiáltozás, örömünnep. És a helyi híradás szerint ünnepeltek Kenyában, a Harlemben meg a Times Squaren New Yorkban, Washingtonban a Fehér Ház körül, Martin Luther King templománál Atlantában, és még a világ számos pontján.
Két fontos és meggondolkodtató adat: Barack Hussein Obama több szavazatot kapott, mint Lyndon Baines Johnson (1964) óta bármelyik demokrata elnök, és Barack Hussein Obama több fehér szavazatot kapott, mint John Kerry 2004-ben vagy Bill Clinton 1996-ban!
A helyi ünneplés ünneplés maradt, nem torkollott zavargásokba, sőt. Vidám tömeg, önfeledt kiáltozás, nulla százalék futballhuliganizmus – az ilyet méltán nevezhetjük ideális napnak. Obamaék otthonának közelében, Kenwood városrészben hajnalig dal, tánc, kiáltozás, örömünnep. És a helyi híradás szerint ünnepeltek Kenyában, a Harlemben meg a Times Squaren New Yorkban, Washingtonban a Fehér Ház körül, Martin Luther King templománál Atlantában, és még a világ számos pontján.
Két fontos és meggondolkodtató adat: Barack Hussein Obama több szavazatot kapott, mint Lyndon Baines Johnson (1964) óta bármelyik demokrata elnök, és Barack Hussein Obama több fehér szavazatot kapott, mint John Kerry 2004-ben vagy Bill Clinton 1996-ban!
A Bushwhackaz tudta
From: andras@szekfu.hu
Subject: 2006.okt.2
Date: November 5, 2008 7:31:08 AM GMT+01:00
To: szekfu@gmail.com
Ezen a napon küldted nekem a követlkező Obama linket és szöveget:
"Itt pedig azt irják, hogyha lesz fekete elnökjelölt az államokban két év múlva, akkor ő lesz az:
http://newyorkmetro.com/news/politics/21681/index.html
Tehát Neked is gratulálok!
A.
A Bushwhackaz 2008. január 2-án Cedar Rapids városában, Iowában, egy nagyobb tornateremben látta először Obamát, utána ezt irtuk:
Amerika nagy háborúja nem a függetlenségi háború volt, hanem a rabszolgaság eltörléséért indított mészárlás. Halottak száma: több mint 1.ooo.ooo. A rabszolgaságot nem sikerült eltörölni. Belekerült a szegregációs törvényekbe, a választási szabályokba, az iskola-rendeletekbe. Az elmúlt században a 60-as évekig a déli államokban folyamatos volt a fekete kisebbség üldözése és elnyomása, amely elől a hadsereg és a sport jelentett majdhogynem egyedüli kiutat. Több Kennedynek és bátor fekete vezetőnek kellett meghalnia, mielőtt Lyndon B. Johnson elnök eltörölte a "rekonsrtukciónak" nevezett szegregációs törvényeket, amely a "Jim Crow korszakot" jellemezte Amerikában.
wikipedia.org/wiki/Jim_Crow_laws
www.jimcrowhistory.org
40 évvel 1968, Bobby Kenedy és Martin Luther King Jr. halála után mintha az ő szellemük térne vissza az 1961-ben született fekete szenátor, Barack Hussein Obama szavaiban és terveiben.
LBJ óta vannak fekete képviselők és szenátorok is Amerikában, hiszen kialakítottak fekete többségű kerületeket, és ők rendre beszavazzák a közösségük által támogatott jelölteket. És azóta piros, azaz republikánus a déli államok többsége - korábban pont ugyanennyire volt kék, demokrata. LBJ tudta, hogy a liberálisok el fogják veszteni az elmúlt évtizedek stabil többségét a dél elvesztésével, mégis haladt a maga útján. (Apró iróniája a történelemnek, hogy John F. Kennedy halálával elnökké váló LBJ anno bizonyítottan választási csalással tört fel Texasból, mint az olaj. )
Amerika válaszúthoz érkezett. Ezeknek a napoknak, heteknek a jelentőségét nem lehet túlbecsülni. Egy háromszáz éves, milliós áldozatot, kínt, szenvedést okozó "racial divide" meghaladása a tét. Obama az első, aki 4 éve nem fekete körzetből lett szenátor, 85%-ban fehér az a chicagói körzet, amit képvisel. Egy hete Iowában egy 97%-ban fehér állam demokratái repítették őt az első helyre, és ma, ahogy ez kinéz éppen, a döntően kisvárosi, fehér, gazdag és polgári New Hampshire erősen megtámogatja ezt a lendületet. Mit mond Obama a faji kérdésről? Semmit! Nem beszél róla! És közben talán mégis? Így kezdte Des Moinesban, amikor megköszönte támogatói bizalmát: "They said this day would never come"... ("Ők azt mondták, ez a nap soha nem jön el") Mindannyian érezzük, ki lehet ez az "ők"...
A Bushwhackaz torka elszorul, hangja megremeg... hogyan tudjuk ezt a tétet, ezt az érzést közvetíteni az óhaza irányába? Ez nem politika, ez történelem. Talán Reagen elnök óta nem volt/lehet/lesz ilyen fontos elnöke Amerikának! Küldjük persze a képket, a hangokat, hamarosan indulunk az Obama főhadiszállásra, a pátoszt visszafogjuk, hangunkat stabilizáljuk.. God bless America :)
Subject: 2006.okt.2
Date: November 5, 2008 7:31:08 AM GMT+01:00
To: szekfu@gmail.com
Ezen a napon küldted nekem a követlkező Obama linket és szöveget:
"Itt pedig azt irják, hogyha lesz fekete elnökjelölt az államokban két év múlva, akkor ő lesz az:
http://newyorkmetro.com/news/politics/21681/index.html
Tehát Neked is gratulálok!
A.
A Bushwhackaz 2008. január 2-án Cedar Rapids városában, Iowában, egy nagyobb tornateremben látta először Obamát, utána ezt irtuk:
Amerika nagy háborúja nem a függetlenségi háború volt, hanem a rabszolgaság eltörléséért indított mészárlás. Halottak száma: több mint 1.ooo.ooo. A rabszolgaságot nem sikerült eltörölni. Belekerült a szegregációs törvényekbe, a választási szabályokba, az iskola-rendeletekbe. Az elmúlt században a 60-as évekig a déli államokban folyamatos volt a fekete kisebbség üldözése és elnyomása, amely elől a hadsereg és a sport jelentett majdhogynem egyedüli kiutat. Több Kennedynek és bátor fekete vezetőnek kellett meghalnia, mielőtt Lyndon B. Johnson elnök eltörölte a "rekonsrtukciónak" nevezett szegregációs törvényeket, amely a "Jim Crow korszakot" jellemezte Amerikában.
wikipedia.org/wiki/Jim_Crow_laws
www.jimcrowhistory.org
40 évvel 1968, Bobby Kenedy és Martin Luther King Jr. halála után mintha az ő szellemük térne vissza az 1961-ben született fekete szenátor, Barack Hussein Obama szavaiban és terveiben.
LBJ óta vannak fekete képviselők és szenátorok is Amerikában, hiszen kialakítottak fekete többségű kerületeket, és ők rendre beszavazzák a közösségük által támogatott jelölteket. És azóta piros, azaz republikánus a déli államok többsége - korábban pont ugyanennyire volt kék, demokrata. LBJ tudta, hogy a liberálisok el fogják veszteni az elmúlt évtizedek stabil többségét a dél elvesztésével, mégis haladt a maga útján. (Apró iróniája a történelemnek, hogy John F. Kennedy halálával elnökké váló LBJ anno bizonyítottan választási csalással tört fel Texasból, mint az olaj. )
Amerika válaszúthoz érkezett. Ezeknek a napoknak, heteknek a jelentőségét nem lehet túlbecsülni. Egy háromszáz éves, milliós áldozatot, kínt, szenvedést okozó "racial divide" meghaladása a tét. Obama az első, aki 4 éve nem fekete körzetből lett szenátor, 85%-ban fehér az a chicagói körzet, amit képvisel. Egy hete Iowában egy 97%-ban fehér állam demokratái repítették őt az első helyre, és ma, ahogy ez kinéz éppen, a döntően kisvárosi, fehér, gazdag és polgári New Hampshire erősen megtámogatja ezt a lendületet. Mit mond Obama a faji kérdésről? Semmit! Nem beszél róla! És közben talán mégis? Így kezdte Des Moinesban, amikor megköszönte támogatói bizalmát: "They said this day would never come"... ("Ők azt mondták, ez a nap soha nem jön el") Mindannyian érezzük, ki lehet ez az "ők"...
A Bushwhackaz torka elszorul, hangja megremeg... hogyan tudjuk ezt a tétet, ezt az érzést közvetíteni az óhaza irányába? Ez nem politika, ez történelem. Talán Reagen elnök óta nem volt/lehet/lesz ilyen fontos elnöke Amerikának! Küldjük persze a képket, a hangokat, hamarosan indulunk az Obama főhadiszállásra, a pátoszt visszafogjuk, hangunkat stabilizáljuk.. God bless America :)
Hangulatkép 3.0 - csata után
Abraham Lincoln államának (Illinois) nagyvárosában (Chicago; az állam fővárosa valójában Springfield) a nagy parkot Ullyses S. Grant tábornokról, az északiak (keresett szavak még: jenkik, amerikai polgárháború) hadvezéréről, a későbbi elnökről nevezték el. Ahogy arról már eset szó ezen a webhelyen, itt zajlott 1968 augusztus végén a „Czechcago“, a csehszlovákiai eseményekre legalábbis táncrendjében emlékeztető háborúellenes (akkor a vietnami volt soron) tüntetéssorozat szétverése. Annak egyik mesteragya („mastermind“) az akkori polgármester, bizonyos Daley volt. Ma a fia a polgármester (bizonyos Daley jr.), tanult talán az apai hibákból. Tanult. Tehát felkészültek mindenre, három ellenőrző pont ellenőrzi a 60 000-nyire mondott jegytulajdonost (a bushwhacka-bloggereknek is volt jegyük, thnx to Seiji, aki újmédia-analista az Obama-kampányban), a vége metáldetektor, mint egy repülőtéren vagy egy fekete diákok által látogatott iskolában itt, Amerikában.
A látványérzékenység nagy amerikai erény, Bush elnök sem véletlenül jött tavaly Budapestre, ezt nem a magyar diplomácia, hanem a honfoglalók érdemelték ki, akik panorámás helyre gondolták el azt a helyet, amelyet ma magyar fővárosként tisztelünk.
Szóval „Chicago skyline“, felhőkarcolók kontúrjai (Sears Tower, ilyesmi), a másik oldalról pedig a Michigan-tó felől fú a langy szél. Egyórás procedúra után ugyanazt csináljuk, amit a kedvesnézők szerte a világon kanapéról, sörrel, csipsszel, csak mi anélkül és állva: nézzük a CNN-t. Annyi könnyítés van, hogy mikor a reklámok mennek, akkor itt zene szól, valamint a helyszíni müsorközlő a hangtechnikát üzemeli be, fénydublőr áll be oda, ahová majd Barack Obama fog állni.
Nyolc óra tizenegykor Pennsylvania némi Obama-előnyt mutat: üdvrivalgás, Virginiában McCain vezet a szavazatok 3%-nak összeszámlása után, New Hampshire-ben viszont 58-41 Obamának (üdvrivalgás). Indiana: „too close to call“. Jönnek-mennek az adatok, jönnek-mennek a megszólalók, köztük David Axelrod, az Obama-kampány főstratégája. Reklámidőben szól a zene, a szinpadon amerikai zászlók, a szónoki pulpitus előtt félkör-alakú üvegfal – a szemben, mintegy kilométerre lévő felhőkarcolókban végülis bárhol bérelhet ablakot egy ember, aki nem feltétlenül jószándékú, mi van, ha mesterlövész, mi van, ha történelmileg meghatározó eseményen sem remeg meg a keze? Egyre több a helikopter is a Grant Park fölött, a kordonoknál egyenruhások lovon, kerékpáron, gyalog és motorbiciklin, saccom szerint a tömegben is van néhányszáz Jack Bauer. Mert a tömeg közben már 3-4 Sziget nagyszinpadnyira tömegesült, és folyamatosan nő. (A vége feltevések szerint egymillió körüli.)
A közvetítés ezenközben Phoenix, Arizonába kapcsol, búbánatos, magafaszánbúsuló a hangulat a pálmafák alatt egy utazási magazinokból ismert luxushotel rendezett kertjében, közben a haver sms-ben aggódik Pestről: győzünk-e, ha most nem itt lennék, akkor vele nézném ugyanezt, hamburgerrel, whiskey-szóval. Kilenckor jön egy végeredmény: New Hampshire végzett, a győztes Barack Obama. Nem egy nagyon rossz hír a McCain-stábnak, északkeleti előretolt kirendeltségnek gondolták a kicsiny, de korán előválasztó, valamint alkoholforgalmazásban is engedékeny, libertariánus hajlamú államot.
Rövidre fogom, itt nemsokára hajnalodik, a hotel minibárját már kifosztottuk, Pestre meg kéne az anyag: a legnagyobb pillanat az volt, amikor 207 elektori szavazat (Obama) -valamennyire (McCain) állt az állás, és az amerikai szempontból legmilitaristább nevű tévékommentátor, Wolf Blitzer lépett a stúdió előterébe (az amerikai nyelvbe az eredeti németből – a jiddisről most nem beszélek – az „angst“ és az „ersatz“ szavak mellett a „blitzkrieg“ írta be magát leginkább, pedig szegény Jeffersonnak állítólag pennsylvaniai képviselőket kellett a szavazatukért lefizetnie, hogy mégse‘ németül íródjon az alkotmány: vö. „We the people …“ vs „Wir das Volk …“ – namindegy, a Grant Parkban ezt most nem lehetne elmagyarázni); szóval Wolf Blitzer azt mondja, hogy még tizenöt másodperc, és a három nyugati parti állam, California, Oregon és Washington is lezárja a szavazást. (California egymagában 55 elektori hely, hisz‘ a legnépesebb, és „the winner takes all“ - mint általában.) A tömeg visszaszámol: öt, négy három, kettő, egy – hurrá, és halleluja! Wolf Blitzer megnyugtatóan bársonyos baritonja cseppnyi megindultsággal mondja: Hölgyeim és uraim, az Egyesült Államok megválasztott elnöke: Barack Hussein Obama. A Grant Park népének szeme elhomályosul, szája diadalordításra formáz.
Na, erre még visszatérünk! (Stílben: „to be continued“.)
A látványérzékenység nagy amerikai erény, Bush elnök sem véletlenül jött tavaly Budapestre, ezt nem a magyar diplomácia, hanem a honfoglalók érdemelték ki, akik panorámás helyre gondolták el azt a helyet, amelyet ma magyar fővárosként tisztelünk.
Szóval „Chicago skyline“, felhőkarcolók kontúrjai (Sears Tower, ilyesmi), a másik oldalról pedig a Michigan-tó felől fú a langy szél. Egyórás procedúra után ugyanazt csináljuk, amit a kedvesnézők szerte a világon kanapéról, sörrel, csipsszel, csak mi anélkül és állva: nézzük a CNN-t. Annyi könnyítés van, hogy mikor a reklámok mennek, akkor itt zene szól, valamint a helyszíni müsorközlő a hangtechnikát üzemeli be, fénydublőr áll be oda, ahová majd Barack Obama fog állni.
Nyolc óra tizenegykor Pennsylvania némi Obama-előnyt mutat: üdvrivalgás, Virginiában McCain vezet a szavazatok 3%-nak összeszámlása után, New Hampshire-ben viszont 58-41 Obamának (üdvrivalgás). Indiana: „too close to call“. Jönnek-mennek az adatok, jönnek-mennek a megszólalók, köztük David Axelrod, az Obama-kampány főstratégája. Reklámidőben szól a zene, a szinpadon amerikai zászlók, a szónoki pulpitus előtt félkör-alakú üvegfal – a szemben, mintegy kilométerre lévő felhőkarcolókban végülis bárhol bérelhet ablakot egy ember, aki nem feltétlenül jószándékú, mi van, ha mesterlövész, mi van, ha történelmileg meghatározó eseményen sem remeg meg a keze? Egyre több a helikopter is a Grant Park fölött, a kordonoknál egyenruhások lovon, kerékpáron, gyalog és motorbiciklin, saccom szerint a tömegben is van néhányszáz Jack Bauer. Mert a tömeg közben már 3-4 Sziget nagyszinpadnyira tömegesült, és folyamatosan nő. (A vége feltevések szerint egymillió körüli.)
A közvetítés ezenközben Phoenix, Arizonába kapcsol, búbánatos, magafaszánbúsuló a hangulat a pálmafák alatt egy utazási magazinokból ismert luxushotel rendezett kertjében, közben a haver sms-ben aggódik Pestről: győzünk-e, ha most nem itt lennék, akkor vele nézném ugyanezt, hamburgerrel, whiskey-szóval. Kilenckor jön egy végeredmény: New Hampshire végzett, a győztes Barack Obama. Nem egy nagyon rossz hír a McCain-stábnak, északkeleti előretolt kirendeltségnek gondolták a kicsiny, de korán előválasztó, valamint alkoholforgalmazásban is engedékeny, libertariánus hajlamú államot.
Rövidre fogom, itt nemsokára hajnalodik, a hotel minibárját már kifosztottuk, Pestre meg kéne az anyag: a legnagyobb pillanat az volt, amikor 207 elektori szavazat (Obama) -valamennyire (McCain) állt az állás, és az amerikai szempontból legmilitaristább nevű tévékommentátor, Wolf Blitzer lépett a stúdió előterébe (az amerikai nyelvbe az eredeti németből – a jiddisről most nem beszélek – az „angst“ és az „ersatz“ szavak mellett a „blitzkrieg“ írta be magát leginkább, pedig szegény Jeffersonnak állítólag pennsylvaniai képviselőket kellett a szavazatukért lefizetnie, hogy mégse‘ németül íródjon az alkotmány: vö. „We the people …“ vs „Wir das Volk …“ – namindegy, a Grant Parkban ezt most nem lehetne elmagyarázni); szóval Wolf Blitzer azt mondja, hogy még tizenöt másodperc, és a három nyugati parti állam, California, Oregon és Washington is lezárja a szavazást. (California egymagában 55 elektori hely, hisz‘ a legnépesebb, és „the winner takes all“ - mint általában.) A tömeg visszaszámol: öt, négy három, kettő, egy – hurrá, és halleluja! Wolf Blitzer megnyugtatóan bársonyos baritonja cseppnyi megindultsággal mondja: Hölgyeim és uraim, az Egyesült Államok megválasztott elnöke: Barack Hussein Obama. A Grant Park népének szeme elhomályosul, szája diadalordításra formáz.
Na, erre még visszatérünk! (Stílben: „to be continued“.)
Röviden: átütő SZDSZ-győzelem minden fronton
Jó, persze: vicc a cím, de. Barack Obama az Egyesült Államok megválasztott elnöke, a Kongresszus mindkét házában megszilárdult a demokrata többség. Tulajdonképpen utóbbi nem is olyan jó, az amerikai politikai rendszer s főleg a gondolkodás nagyon fogékony a „checks and balances“, a kiegyensúlyozott, ellensúllyal bíró hatalom gondolata iránt. Most, legalább két évig nem ilyen hatalom lesz Amerikában. Ugyanakkor az egyik elemző az este elmondta, hogy míg George W. Bush és Dick Cheney idején a republikánusok szélsőségesei jutottak a hatalom birtokába, addig a demokraták mérsékeltjei szoktak hasonló helyzetben felülkerekedni. Utoljára Carter és Clinton idején - egyik esetben sem a teljes ciklus(ok) idejére, csak két évre – volt meg egyszerre az elnökség és a képviselőházi többség. Ezek az időszakok nem voltak túl sikeresek, és ez veszélyeket is rejt, előrevetít árnyékot.
De ez most nem a sopánkodás ideje, Amerika bebizonyította, hogy továbbra is ő a „land of free and home of the brave“, a lehetőségek hazája, trendszetter, és az álom nem halt meg. Nagy dolog.
Nagyon nagy dolog!
De ez most nem a sopánkodás ideje, Amerika bebizonyította, hogy továbbra is ő a „land of free and home of the brave“, a lehetőségek hazája, trendszetter, és az álom nem halt meg. Nagy dolog.
Nagyon nagy dolog!
Hangulatkép 2.0 - Chicago
Mire számítsunk a következő órákban, mikor lesznek az urnazárások, mikorra várhatóak az eredmények?
Az első urnazárások keleti parti este hétkor Indianaban, Georgiában, Kentuckyban, Dél-Karolinában, Vermontban és Virginiában lesznek, eredmények, exit pollok ezután folyamatosan. Keleti parti 7.30-kor Észak-Karolina, Ohio és Nyugat-Virginia, majd nyolckor jön egy csomó: Alabama, Connecticut, Delaware, Washington D.C., Florida, Illinois, Maine, Maryland, Massachussetts, Mississippi, Missouri, New Hampshire, New Jersey, Oklahoma, Pennsylvania, Tennessee. Ezek pontos összeszámlálása valószínüleg megmutatja majd, hogy ki lesz az Egyesült Államok 44. elnöke – feltételezve azt, hogy a fennmaradó három nagy állam (New York, Texas, California úgy szavaz, ahogy szokott, meg ahogy előrejelzik).
8.30-kor zár a pöttöm Arkansas.
Kilenckor Arizona, Colorado, Louisina, Michigan, Minnesota, Nebraska, New Mexico, New York, Rhode Island, Dél Dakota, Texas, Wisconsin és a cowboy-hagyományokban bővelkedő Wyoming eredményeire nyílik rálátásunk. Urnazárás után örjöngő exit pollerekre, majd nyugodt, kimért hangú végeredménybejelentőkre, és kétirányú, innen-onnan felhangzó ovációra számítsunk.
Tízkor jön el Kansas, Iowa, Montana, Nevada és a mormonlakta hegyvidéki Utah ideje, tizenegykor a koránzáró Hawaii, a krumplijáról ismert Idaho, Észak Dakota (mely népszavazást kíván tartani arról, hogy vegyék ki az állam nevéből a negatívnak gondolt „Észak“ előtagot, mert mindenki valami sarkvidéki jégmezőre gondol majd, pedig), Oregon és Washington állam.
Valamint a legtöbb, 55 elektori szavazatot adó California. Mikor megvan a többi hivatalos eredmény is, meg a kaliforniai szavat is bizonyos, akkor tudni fogjuk, ki az amerikai elnök.
Keleti éjfélkor zárnak az urnák Alaskában – de az már nem oszt, nem szoroz.
Pennsylvaniát, Ohiót, Virginiát, Floridát, Missourit és New Hampshire-t érdemes figyelni, nagyjából ebben a sorrendben! (Illetve Nathan Silver, a közvéleménykutatás-kritikus – FiveThrirtyEight.com – szerint, ha Virginia megvan Obamának, és Indiana „to close to call“ akkor már kijelenthetjük, hogy fekete elnöke van Amerikának. Magyarországi blognézók tegyenek hat órát hozzá az itteni számokhoz!)
A USA Today az egyetlen „országos lap“ Amerikában, mindenképpen a gagyibbak között tartják számon. A mai szerkesztőségi cikk azzal kezdődik, hogy egy éve Amerika egy másik ország volt. A Dow Jones 14 000 ponton állt, úgy tünt az iraki háború témája dominálja majd a kampányt és a politikai találgatások fő kérdése az volt, ki lesz a megkerülhetetlen demokrata elnökjelölt, Hillary Clinton ellenfele a republikánus oldalon: Rudy Giuliani? Mitt Romney? A New York Times véleményoldalán a volt New Republicos (ma slate.com, ill. Time magazin) érzékeny cikkecskét ír arról, hogy mikor volt az utoljára, hogy négy fehér csávó volt a két nagy párt elnökjelölti ticketjén? Megmondja: négy éve. Sőt, soha nem volt más, leszámítva 1984-es, mikor a Reagan ellen nagyot bukó, jobb sorsra érdemes Walter Mondale alelnök-jelöltje Geraldine Ferrero személyében fehér nő volt.)
Ez olyan, mint Amerika – mondja Kinsley, csoportkép férfiakkal. Némelyik Stetson-kalapban, de mindenki öltönyben. Rossz a frizurájuk, felemás a mosolyuk, de olyanok, mint Amerika. Aztán az amerikai vállalatvezetési és egyéb csoportképeken úgy 1970 táján elkezdett feltünedezni egy (1) világosan sötétbőrű idősebb férfi. Aztán még egy fekete, fiatalabb. Aztán megjelenik a csoportképen egy fiatal fehér nő, később egy fekete nő, később egy fehér férfi kerekesszékben. 2005 táján az első ázsiai-amerikai jelenik meg a csoportképen, majd az első sor szélén feltünik egy barnabőrű férfi, ő talán latino, talán nem, aztán egy másik barnabőrű férfi, ő vagy indiai vagy indián.
Az amerikai csoportképek megváltoztak, talán egyszer és mindenkorra: az egyik oldalon a jelölt fekete, alelnöke fehér, a másikon a jelölt férfi, a helyettes nő. Utóbbi Kinsley szerint olyan Amerikát akar, amelyik úgy néz ki, mint egy nyugat-pennsylvaniai kisváros 1966 táján – és ő volt az eddigi utolsó dobása egy olyan forradalomnak, amit ő nem is akart.
Még néhány óra, és többet is megtudunk: egy biztos, az első beszédek rekonciliánsak lesznek, a nemzet egységére, egységesítésére szólítanak fel, Joe the Plumber (Vízvezetékszerelő Jóska: Samuel J. Wurzelbacher – a McCain-kampány kabalamackója – táncra perdül a 26 éves Amber Lee Ettingerrel – Obama Girl néven a kampánytól függetlenül szerzet magának komoly nevet a cyberspace-en -, és a hazára fény és mosoly terül.
Az első urnazárások keleti parti este hétkor Indianaban, Georgiában, Kentuckyban, Dél-Karolinában, Vermontban és Virginiában lesznek, eredmények, exit pollok ezután folyamatosan. Keleti parti 7.30-kor Észak-Karolina, Ohio és Nyugat-Virginia, majd nyolckor jön egy csomó: Alabama, Connecticut, Delaware, Washington D.C., Florida, Illinois, Maine, Maryland, Massachussetts, Mississippi, Missouri, New Hampshire, New Jersey, Oklahoma, Pennsylvania, Tennessee. Ezek pontos összeszámlálása valószínüleg megmutatja majd, hogy ki lesz az Egyesült Államok 44. elnöke – feltételezve azt, hogy a fennmaradó három nagy állam (New York, Texas, California úgy szavaz, ahogy szokott, meg ahogy előrejelzik).
8.30-kor zár a pöttöm Arkansas.
Kilenckor Arizona, Colorado, Louisina, Michigan, Minnesota, Nebraska, New Mexico, New York, Rhode Island, Dél Dakota, Texas, Wisconsin és a cowboy-hagyományokban bővelkedő Wyoming eredményeire nyílik rálátásunk. Urnazárás után örjöngő exit pollerekre, majd nyugodt, kimért hangú végeredménybejelentőkre, és kétirányú, innen-onnan felhangzó ovációra számítsunk.
Tízkor jön el Kansas, Iowa, Montana, Nevada és a mormonlakta hegyvidéki Utah ideje, tizenegykor a koránzáró Hawaii, a krumplijáról ismert Idaho, Észak Dakota (mely népszavazást kíván tartani arról, hogy vegyék ki az állam nevéből a negatívnak gondolt „Észak“ előtagot, mert mindenki valami sarkvidéki jégmezőre gondol majd, pedig), Oregon és Washington állam.
Valamint a legtöbb, 55 elektori szavazatot adó California. Mikor megvan a többi hivatalos eredmény is, meg a kaliforniai szavat is bizonyos, akkor tudni fogjuk, ki az amerikai elnök.
Keleti éjfélkor zárnak az urnák Alaskában – de az már nem oszt, nem szoroz.
Pennsylvaniát, Ohiót, Virginiát, Floridát, Missourit és New Hampshire-t érdemes figyelni, nagyjából ebben a sorrendben! (Illetve Nathan Silver, a közvéleménykutatás-kritikus – FiveThrirtyEight.com – szerint, ha Virginia megvan Obamának, és Indiana „to close to call“ akkor már kijelenthetjük, hogy fekete elnöke van Amerikának. Magyarországi blognézók tegyenek hat órát hozzá az itteni számokhoz!)
A USA Today az egyetlen „országos lap“ Amerikában, mindenképpen a gagyibbak között tartják számon. A mai szerkesztőségi cikk azzal kezdődik, hogy egy éve Amerika egy másik ország volt. A Dow Jones 14 000 ponton állt, úgy tünt az iraki háború témája dominálja majd a kampányt és a politikai találgatások fő kérdése az volt, ki lesz a megkerülhetetlen demokrata elnökjelölt, Hillary Clinton ellenfele a republikánus oldalon: Rudy Giuliani? Mitt Romney? A New York Times véleményoldalán a volt New Republicos (ma slate.com, ill. Time magazin) érzékeny cikkecskét ír arról, hogy mikor volt az utoljára, hogy négy fehér csávó volt a két nagy párt elnökjelölti ticketjén? Megmondja: négy éve. Sőt, soha nem volt más, leszámítva 1984-es, mikor a Reagan ellen nagyot bukó, jobb sorsra érdemes Walter Mondale alelnök-jelöltje Geraldine Ferrero személyében fehér nő volt.)
Ez olyan, mint Amerika – mondja Kinsley, csoportkép férfiakkal. Némelyik Stetson-kalapban, de mindenki öltönyben. Rossz a frizurájuk, felemás a mosolyuk, de olyanok, mint Amerika. Aztán az amerikai vállalatvezetési és egyéb csoportképeken úgy 1970 táján elkezdett feltünedezni egy (1) világosan sötétbőrű idősebb férfi. Aztán még egy fekete, fiatalabb. Aztán megjelenik a csoportképen egy fiatal fehér nő, később egy fekete nő, később egy fehér férfi kerekesszékben. 2005 táján az első ázsiai-amerikai jelenik meg a csoportképen, majd az első sor szélén feltünik egy barnabőrű férfi, ő talán latino, talán nem, aztán egy másik barnabőrű férfi, ő vagy indiai vagy indián.
Az amerikai csoportképek megváltoztak, talán egyszer és mindenkorra: az egyik oldalon a jelölt fekete, alelnöke fehér, a másikon a jelölt férfi, a helyettes nő. Utóbbi Kinsley szerint olyan Amerikát akar, amelyik úgy néz ki, mint egy nyugat-pennsylvaniai kisváros 1966 táján – és ő volt az eddigi utolsó dobása egy olyan forradalomnak, amit ő nem is akart.
Még néhány óra, és többet is megtudunk: egy biztos, az első beszédek rekonciliánsak lesznek, a nemzet egységére, egységesítésére szólítanak fel, Joe the Plumber (Vízvezetékszerelő Jóska: Samuel J. Wurzelbacher – a McCain-kampány kabalamackója – táncra perdül a 26 éves Amber Lee Ettingerrel – Obama Girl néven a kampánytól függetlenül szerzet magának komoly nevet a cyberspace-en -, és a hazára fény és mosoly terül.
Subscribe to:
Posts (Atom)