Nyolcszáz, tehát nagyon nem néhány tucatnyi, viszont annál befolyásosabb Demokrata szerte az ötven egyesült államból. Kormányzók, volt kormányzók, szenátorok, volt szenátorok, vagy épp volt elnökök, mint William Jefferson Clinton. A számuk már önmagában is felér egy gyomrossal: várjunk, nem 2000 körüli szavazat kell ott a jelöltséghez? Debiza.
Persze ez a sztori is Carter elnökkel kezdődik, aki teljesen outsiderként került a Fehér Házba - nem is teljesitett túl jól, sőt. Az ő jelöltsége után döntött úgy a párt, hogy a demokrácia jó dolog a jelöltválasztásban, de nekik mégis volna egy jobb ötletük.
Igy kerülünk most abba helyzetbe, hogy a kerek egy esztendeje tartó versengésről sokan gondolják hirtelen, hogy már rég le van játszva, és bizony nem a junior illinois-i szenátornak áll a zászló, hanem a demokrata establishment darlingjának.
Igy képzeljük hát a szuperdelegáltakat?
Illúzióink maradékával inkább ilyennek talán:
Nehéz elképzelni, hogy a szuperdelegáltak rezzenéstelen arccal megfordítanak egy 300 vagy akár 700 delegáltnyi Obama előnyt augusztus végén Denverben, a Demokrata Párt konvencióján, naggyűlésén... vagy?
Mindenesetre magyar idő szerint kedd délután kettőtől szerda hajnali háromig szavaz három időzóna-határon át több mint két tucat állam Észak-Amerikában, és négy esélyes jelölt közül három legalább akkora upset lenne, mint egy touchdown, úgy 35 másodperccel az órán.
1 comment:
Királyfi, ugye már te sem hiszel a mesékben? Kérdezte Obamát kampánymenedzsere, amikor rácsodálkozott a demokrata elnökválasztó hadseregre.
Post a Comment